Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. október 7 (307. szám) - A közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - FILLÓ PÁL (MSZP):
1332 Mindezekért nem tudjuk elfogadni, ál talános vitára sem tartjuk alkalmasnak a törvényt, és amennyiben a parlament többsége elfogadja, megpróbáljuk megfelelő, általunk fontosnak tartott módosításokkal jobbítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalról.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : M egköszönöm a képviselő úr felszólalását. Most szólásra következik Filló Pál képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről, ötperces időkeretben; őt követi majd Szabad György képviselő úr, a Magyar Demokrata Néppárt képviselője. Megadom a szót Filló Pál képviselő úrnak. FILLÓ PÁL (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Előttem szóló képviselőtársaim már említették, hogy milyen robbanásszerű fejlődés következett be a rendszerváltást követően Magyarországon, a civil szervezetek körében. Az a több mint 50 ezer egyesület és alapítvány, amely létrejött, hihetetlen széles skálát fog át a magyar társadalmon belül, és ezek között a szervezetek között óriásiak a különbségek. Óriásiak, hiszen vannak olyan szervezetek, amelyek gazdálkodnak, és vannak olyanok, amelyek nem. Vannak olyan szervezetek, amelyek örököltek valamilyen vagyont, és vannak olyan szervezetek, amelyek nem. Vannak olyan szervezetek, amelyek a mindennapi megélhetési gondokkal küszködnek, nem tudják kifizetni a helyiségek bérletét, ne m tudják megfinanszírozni saját létezésüket sem, és ugyanakkor vannak olyan szervezetek ezen a területen, amelyek nagyon komoly gazdálkodó tevékenységet is folytatva, igen komoly pénzösszegek fölött döntenek. Kedves Képviselőtársaim! Mi úgy látjuk, hogy eg y kicsit túlzottak az elvárások. Ez a törvény önmagában nem fogja tudni megoldani a civil szféra gondjait. Örvendetes, hogy az eddigi szervezeti formától függő támogatás, megkülönböztetés megszűnik, és hogy a szervezetek megkülönböztetése - közhasznú vagy fokozottan közhasznú - elsősorban a tevékenységtől fog függeni. Röviden szeretnék szólni a költségvetési támogatásokról, az eddigi ügyekről, és néhány szót a jövőről is szeretnék mondani. Kedves Képviselőtársaim! Valamennyien tudjuk, hogy a rendszerváltást követően a Magyar Országgyűlés évről évre egy bizonyos keretösszeget határozott meg a civil szervezetek számára, amelyet egy ideiglenesen működő parlamenti bizottság keretében osztottunk el pályázati úton. Ez az összeg a kezdeti 600 millió forintról folya matosan csökkent, gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a reálértékét egyetlenegy évben sem tudta megtartani, és a tavalyi esztendőben sajnálatos módon, egy kicsit diszkriminatív módon is, a felére csökkent ez a támogatás. Ebben az Országgyűlés sajnos, nem volt következetes, hiszen nem valamennyi civil szervezet támogatását csökkentette a felére, hanem csak kimondottan ezen a pályázati úton szereplő, mintegy 700 szervezetét. Azok a szervezetek, amelyek külön soron szerepeltek a költségvetésben, továbbra is megkapták az állami támogatást, és emellett lépett életbe az 1 százalékos lehetőség. Ez az 1 százalékos lehetőség, hogy az állampolgárok eldönthetik azt, hogy a személyi jövedelemadójukból mely civil szervezetet támogatják, óriási előrelépés volt a civil s zervezetek történetében. (10.50) Ugyanakkor viszont az eddigi, megjelent tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy egyrészt nem oda került ez a támogatás, ahova a törvényalkotó eredetileg elképzelte. Hiszen lényegesen kevesebb került például az országos sze rvezetekhez vagy a kultúrához, és lényegesen több került a helyi szervezetekhez, illetve olyan szervezetekhez, amelyek oktatási intézményekhez kötődtek. Ez nem baj, a gond csak az arányokban van. Ezért mi, szocialisták, úgy látjuk, hogy a most tárgyalt tör vénytervezet, tehát a közhasznú szervezetekről szóló törvény, és emellett két másik olyan törvény, amely szintén a civil szférát érinti,