Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 24 (288. szám) - Bejelentés interpelláció elmondásának halasztásáról - Balsay István (Fidesz) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - "Még egyszer a zsurki vodkagyárról, avagy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
506 az APEHtől, sem semmilyen hiv atalos személytől, de még csak magánembertől sem, sem önkormányzattól semmilyen bejelentés hozzám nem érkezett. Azt, amit képviselő úr most újra állított, hogy itt állítólag a tulajdonosoknak ilyen problémáik vannak, semmilyen fórumon senki meg nem tudta e ddig erősíteni. Ezen kívül a Területfejlesztési Alap által odaadott források maradéktalanul biztonságban vannak, a visszafizetés az utolsó fillérig megtörténhet. Az igazi probléma az én számomra az, hogy abban a körzetben, amely jelentős munkanélküliséggel terhelt, jelen pillanatban sem a 90, sem a 160 fő foglalkoztatása nem biztosított. Egyébként pedig képviselő urat ebben az üzemben továbbra is szívesen várják. Munkatársaimat arra kértem, hogy amikor a megyébe látogat, mutassák meg önnek az üzemet, mint a hogy bármelyik képviselőtársamat szívesen látom ezen a területen - egy zöldmezős beruházásról van szó. A döntés tehát, sajnos azt kell mondjam, hogy helyes volt, a foglalkoztatás azonban nem valósult meg. Kérem válaszom elfogadását. (Szórványos taps az MSZ P padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Magyar Köztársaság Parlamentje! Ba ja Ferenc miniszter úr kapott egy lehetőséget ismét, hogy elmondja, mi történt. Ezt nem tette meg. Sőt korábbi helytelen döntése mellett kitart. "Nyírfatalálkahelyet akarnak vásárolni a Földközitenger partvidékén" címmel az ország legnépszerűbb napilapjá ban jelent meg egy cikk. A dossziékon főként szocialista politikusok neve szerepel, de a hírszerzés tisztje több parlamenti párt házatájáról gyűjtött információkat. A feljegyzésekben budapesti és helyi közéleti üzletemberekről pletykaszintű sztorik valós s okasága található. Ki kivel vacsorázott vagy vadászott, egyes helyi vezető emberek hogyan lépték át a zöldhatárt Ukrajna felé, és bizonyos vezetői vizitek után milyen panaszok, vonatok tudtak ellenőrzés nélkül áthaladni a határon? A dokumentációban vannak találgatások arról, hogy milyen személyi kapcsolatok... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kérem, hogy a válaszban a válasz értékelésére szíveskedjék szorítkozni, és ne egy másik ügynek az értékelését tessék elkezdeni . (Zaj a jobb oldalon.) Ez hozzátartozik az interpellációhoz, a Házszabály rendelkezései szerint csak a választ szabad értékelni. Én a 20 másodpercet beszámítom önnek, tehát még egy perc áll rendelkezésére, de kérem, a válaszra szíveskedjék szorítkozni. (S zórványos taps az MSZP padsoraiban. - Dr. Trombitás Zoltán: Elnök asszony, ne zavarja jelenlétével az ülést!) BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a figyelmeztetést. Arról beszélek, ami a válaszra tartozik. (Közbeszólá sok az SZDSZ padsoraiból: Nem! - Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Így van!) A dokumentációban vannak találgatások arról is, hogy milyen személyi kapcsolatok révén kaphatott a híreshírhedt zsurki vodkagyár állami támogatást. A mai lapok közül pedig a V ilággazdaságban nyilatkozik Kerecsen György, a Hunalco Rt. vezérigazgatója, ellentétben Baja miniszter úrral, aki megerősíti, hogy Balsay István képviselő állításai igazak. Ezt követően milyen alapon mondja ön azt, hogy ez a beruházás, ez a vállalkozás hel yes döntés volt?!