Országgyűlési napló - 1997. évi nyári rendkívüli ülésszak
1997. június 23 (287. szám) - Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter:
405 elkezdenek beszélni arról, ami a világon egy széles körű jelenség, hogy a végrehajtó hatalom és a bírói hatalom kárára a törvényhozás visszaszorul. Ugyan Magyarországon is az emberek azt hiszik, hogy a parlament szinte mindenható, és a parlamentnek milyen nagy hatalma van. De mi, akik itt ülünk, tudjuk azt, hogy ez mennyire nem így van, és mennyire beszűkül ez a lehetőség. Nagyon sok országban érzik azt, hogy ez a lehetőség egyre inkább beszűkült, amit mi is érzünk. A végrehajtó ha talomnak a jelentős súlya és a bírói hatalomnak a jelentős súlya Magyarországon is egyre inkább növekszik, ami önmagában véve még nem biztos, hogy baj. Csak az a baj, ha ez a hatalom eltolódik a törvényhozás kárára. Tehát a törvényhozásnak meg kell hagyni a hagyományos szerepét a végrehajtó hatalommal és a bírói hatalommal szemben. Köszönöm szépen. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szintén két percben kért szót Bauer Tamás úr, Szabad Demokraták Szövetsége. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm szépen, el nök asszony. Egyetértek azzal, amit Trombitás Zoltán mond. Én sem csak arról beszélek, hogy obstrukciós veszély. Legfeljebb az az, ami úgy felébresztette a problémát. De azt gondolom, az a folyamat, amelyről Trombitás Zoltán beszél, ez nemcsak akkor van íg y, ha előzetes normakontrollt teszünk lehetővé, én ezt próbáltam bemutatni. Az utólagos normakontroll tényleges gyakorlásának a módja is nagyonnagyon tág terepet ad annak, hogy az Alkotmánybíróság tevékenysége korlátozza a törvényhozás lehetőségeit. Persz e ezt mindig jobban érzi, aki a kormányoldalon ül, mint az, aki az ellenzéki oldalon ül, de ez... no mindegy. Tehát azt gondolom, ez akkor is így van. Annyiban van igaza a Kutruczféle álláspontnak szerintem, hogy ha ezt meghagyjuk csak utólagosnak, de ugy anakkor elfogadjuk, tudomásul vesszük ezt az aktivista alkotmánybíráskodást, akkor az a hamis látszat keletkezik az egész közvéleményben, hogy itt egy alkotmányosságra fittyet hányó parlament működik. Holott nem ez a helyzet. Hanem nem lehet előre tudni, h ogy mi is az alkotmány. Ilyen vicces ez a dolog. Mert ha megnézzük, az ellenzék a maga alkotmánybírósági beadványaiban legalább annyiszor lőtt mellé az elmúlt három évben - csak ezt nem lehet kimutatni, mert senki nem teszi nyilvánossá, hogy mik ezek a bea dványok , mint ahányszor a kormány mellé lőtt. Tehát az ellenzék, ha úgy tetszik, legalább annyira fittyet hány az alkotmányosságra, mint a kormány. Egyik sem igaz. Mindenki, beleértve magunkat, az Alkotmánybíróságot is, keresi, hogy hol az alkotmány, mi az alkotmány, és alkotja együtt véve, hogy mi az alkotmány. Ez rendben is van egy új demokráciában. Csak az nem előnyös, hogy azáltal, hogy ez csak utólag történhet - mert az Alkotmánybíróság így döntött, hogy csak utólag történhet, kivéve, ha a köztársasá gi elnök kéri , emiatt keletkezik ez a hamis látszat a közvéleményben, és ez a hamis látszat végtelenül rombolja az egész demokráciának a tekintélyét. Csak erről beszélek. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Megadom a szót Vastagh Pál igazságügyminiszter úrnak. DR. VASTAGH PÁL igazságügyminiszter : Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a vita egy nagyon izgalmas, az egész közjogi átalakulás legneuralgikusabb pontjait érintő beszélgetéssé alakult, és nagyon hasznos mindannyiunk számára. Nekem személyes ta pasztalatom és meggyőződésem az, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban minden fontos, társadalmi megoldásra váró probléma, ami egyben szabályozási tematikát is jelentett, megfordult az Alkotmánybíróság előtt, és ez nem lesz másként a következő évtizedek ben sem. Minden nagy, átfogó probléma, legyen az gazdasági stabilizáció, szociális rendszer, igazságtétel, tulajdoni kárpótlás, mindaz, amivel a társadalom küszködött ebben az elmúlt időszakban, megjelent és lecsapódott az Alkotmánybíróságnál. S ez így van rendjén, és ez így természetes.