Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 18 (246. szám) - A műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ):
633 A Nógrád megyei Hollókő esetében az alapkérdés korábban úgy jelent meg - természetesen leegyszerűsítve a problémát , hogy az ófalu muzeális tárgy, skanzen le gyene vagy élő faluként őrizzük meg. Szerencsére az adott időben a döntéshozók helyesen döntöttek: Hollókő ófaluja élő falurész maradt. Ugyanakkor a műemlékvédelem számára a mai változó világban adódó élethelyzetek - például az üzleti reklámok elhelyezése és megjelenése - szinte megoldhatatlan probléma. A műemlékvédelmi tevékenység nem új hazánkban. A múlt század végén jelent meg az első műemlékvédelmi törvény, 1881. évi XXXIX. törvénycikk, amely rendelkezett a műemlékek fenntartásáról, és amely törvé ny véleményem szerint jogi szempontból rendkívül vonzó módon közelítette meg a problémákat. A törvény szikár szakszerűsége példaként állhat a mai törvénykészítők előtt is. Ugyanakkor sajnálattal állapítható meg, hogy azt a színvonalat - már legalábbis ami a törvény szűkszavúságát érinti - nem sikerült elérni. Felolvasom példaként önöknek ebből az 1. § legfontosabb rendelkezését, a műemlék definícióját: "Műemlék elnevezés alatt értetik a földben vagy a föld színén lévő minden olyan építmény és tartozéka, mel y történeti vagy művészeti emlék becsével bír." Igazán nem bántó szándékkal mondom, a jelenlegi törvény definíciója közel másfél oldalas leírással sem tud e gondolati körön túlmenni. A helyzet paradoxona az, hogy amikor 1881ben megszületett a törvény, a n yilvántartott műemlékek száma körülbelül tíz darab volt, míg ma csak a nyilvántartotti kör körülbelül tízezer darabra tehető. Ugyanakkor a valóban védhető, korábbi építészeti stílusokban épült épületek száma lényegesen több volt a mainál. A magyarázat több rétű lehet. Az állomány jelentős része különböző okok, például városrendezési tevékenység - gondoljunk itt az Erzsébethíd építésekor lebontott épületekre, a Hal térre és környékére; vagy a Tabán épületére és sok más hasonló esetre; vagy például a háború s zörnyű pusztítására, melynek áldozatául esett maga a budai Vár Hausmann által tervezett formája is és számos várbeli palota, sok más épülettel együtt. Sajnos, harmadikként említhető a tulajdonosi akarat is, mely nem tartván elég szépnek és divatosnak a ren delkezésre álló épületet, azt olyan formában átépíttette, amely az eredeti formával köszönőviszonyban sem állt. Ezekre példákat bő számmal ismerünk, de most nem célom, hogy ilyen vitákat gerjesszek, mert szerencsére ez már a múlt, hiszen ez a tevékenység n agyjából a századforduló előtt, az azt megelőző időkben és közvetlenül az azt követő időkben történt. Egyes, nem megalapozatlan vélekedések szerint a műemléki törvényre önállóan nincs is szükség, hiszen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben - melyet most párhuzamosan tárgyalunk - a műemlékek védelme megnyugtatóan biztosítható lenne. Kétségtelenül mind a két törvényben a rendelkezések tárgyai az épületek, amelyek alakítása és védelme mindkét törvény általános célja. Úgy gondolom az onban, hogy önálló műemlékvédelmi törvény létrehozása nem idegen az európai gyakorlattól, ezáltal is biztosítva a műemlékekről történő állampolgári és állami gondoskodás szükségességét. A műemlékekkel foglalkozó szakemberek előszeretettel mutatnak rá arra az erkölcsi, etikai többletre, amelyet a műemlékek jelentenek a társadalom számára. Nem vitatkozva ezzel a nagyon fontos alaptétellel, megjegyzem, hogy minden épületnek van mondanivalója - talán még azoknak is, amelyeknek nincs , és van tartalmi üzenete i s az egyén és a társadalom számára, függetlenül attól, hogy alkotója akartae vagy sem. Minden épület üzenete a múltból szól - hiszen az épületek befejezett alkotások , a különbség csupán annyi, hogy a régmúltból avagy a közelmúltból halljuk azokat, illet ve vane türelmünk meghallani ilyen jelzéseket. Érdekes módon egy adott kor a közelmúlt üzenetét soha sem érdekli kellő súllyal. A háború utáni években például az építészeti közgondolkodás a szecesszió vagy az eklektika alkotásait közelről sem értékelte ol yan meghatott tisztelettel, mint ahogy azt ma tesszük. Ugyanakkor korunkban - szerintem alaptalanul - nem értékeljük eléggé a közelmúlt funkcionalista építészetét, mely a Bauhausszal
