Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 10 (281. szám) - Dr. Takács Péter (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Mit kíván tenni a kormány a felső Tisza-vidéki belvízkárok elhárítására?" címmel - DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
4555 Megkérdezem dr. Takács Péter urat, elfogadjae a válaszadó személyét. (Dr. Takács Péter bólint.) A képviselő úr jelezte, hogy elfogadja, ezért megadom a szót dr. Takács Péter úrnak. DR. TAKÁCS PÉTER (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Visszavontam volna a kérdésemet, hogyha Császár Terézia kép viselő asszony megfelelő választ kap a kérdésére, de tudtam, hogy szakminisztérium egymagában nem tud választ adni ezekre a kérdésekre. Ugyanis sem a helyi térségi víztársulások, sem az önkormányzatok, de még az állami költségvetésből rendszeres gazdálkodá st folytató FelsőTisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság sem készülhet fel olyan károk elhárítására, amelyek évezredenként négyszerötször fordulnak elő. Csak egyetlen példát említve erre: abban a SzabolcsSzatmárBereg megyében, ahol évenként 600 milliméter csa padék hullik le, Gégény térségében 24 óra alatt több mint 100 milliméter csapadék hullott le; olyan mennyiségű belvíz halmozódott fel, hogy a csatornák, szivattyúk áteresztőképessége sem bírta a versenyt. Ezáltal aztán mintegy 18001900 hektárnyi termőföld ön ment tönkre a termés. SzabolcsSzatmárBereg megyében a tulajdonviszonyok furcsán alakulnak, a mezőgazdasági tulajdon 83 százaléka magánszektor kezében van, akik egyszer már elvégezték a szántást, a vetést, a palántázást s a többi; és most ahhoz, hogy m egmentsék a földjük talajerőképességét, egyáltalán a következő évben hasznosítható legyen, újra meg kell művelni a talajt, mert olyan földrajzi viszonyok között van, hogyha nem művelik, otthagyják, 1 év alatt elkákásodik, agresszív gazok jelennek meg, és évtizedek kellenek, amíg termőre fordítják őket. Ezért kérdezem még egyszer miniszter urat: vane a kormánynak - és nem a miniszter úrnak, a kormánynak - koncepciója és pénzügyi forrása arra, hogy ebben a térségben ezeken a károkon segítsen, az ottani embe rek nagyon nehéz megélhetését, újraküzdelmét a föld megtartásáért elősegítse és támogassa. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Válaszadásra megadom a szót dr. Lotz Károly miniszter úrnak. DR. LOTZ KÁROLY köz lekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy említettem, és a legvégső kérdésére válaszolva: természetesen van; a természeti katasztrófákra van egy olyan 500 millió forintos keret, amely ben nem kormányzati támogatást pályázatok alapján lehetséges adni, tehát ez a lehetőség fennáll. Amennyiben a lakosság elemi lakhatási feltételei is veszélybe kerültek, akkor pedig van egy külön olyan állami hozzájárulási lehetőség, amely pályázatokat a Be lügyminisztérium önkormányzati gazdasági főosztályához lehet eljuttatni - de ez kizárólag a lakhatási feltételekkel vagy azokkal is összefüggő termőföldkárosodás. Az azonban nem lenne fair, ha nem mondanánk el ismételten azt - és ezt ön jól tudja, Szilágy iné Császár Terézia képviselő asszony is említette , hogy a helyi vízkárelhárítás katasztrofálisan működik, a társulati tagok hat éve nem fizetnek a társulatoknak érdekeltségi hozzájárulást. Az új tulajdonosok a belvízvédelmi műveket nem tekintették megvé dendő értéknek, a szivattyútelep, a belvízcsatornák nem működnek; ezt bizony a társulatoknak kellett volna megszervezni, borzasztó fontos lett volna, és még változatlanul fennáll - mert jön egy hasonló eset, és ezt nyugodtan lehetne kezelni ezekkel a lehet őségekkel. Ez a bizonyos 100 milliméteres csapadék is elvezethető lett volna, amit ön említett. Nagyon kérem, hogy hasson oda, segítsen - és ez minden képviselő asszonynak és úrnak szól , segítsék a helyi vízitársulatoknak a szervezését, ilyen katasztrófá knak az elhárítása érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót dr. Takács Péter úrnak.