Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 10 (281. szám) - Dr. Farkas Gabriella (MDNP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Nagykapu a visszaéléseknek" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP):
4556 DR. TAKÁCS PÉTER (MDF) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszte r Úr! Én megértem az ön gondját, és megértem az ottani emberek gondját is; már hét éve, hogy ezeknek a társulásoknak a felkarolására biztatjuk az ott lakó embereket. De az ott lakó emberek sem tehetnek arról, hogy harmadfokú árvízvédelmi készültséget kell elrendelni a Krasznán, éppen ma - amelyik Kraszna visszaszorítja abban a térségben a belvizet , ahol valóban a miniszter úr által jelzett rendezetlenség van a regionális víztársulatok körül - de éppen a Demecser környéki rétközi vízműtársaság működik nagy on jól. Egyetlen szivattyút loptak el természetesen, de, mondjuk, ilyen is előfordul a hétköznapi életben. De az olyan katasztrófákra nem szakminiszternek kellene válaszolni, amelyek nem teljesen az ő hatáskörébe tartoznak. Ezért sajnálom, hogy a miniszter elnök úr távol tartja magát az ilyen kérdésektől; nem politikai éllel tevődnek fel ezek a kérdések, hanem azért, hogy egy térség lakosságának legalább elviselhető létet próbáljunk meg közösen - politikától függetlenül - biztosítani, és ennek a súlyát nem é rzem a mostani kormányválaszokban, amelyeket kaptunk. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Viszontválasz illeti a miniszter urat. DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Hozzá szeretném tenni, hogy azok a lehetőségek, amelyeket az előbb említettem, fennállnak, de még egyszer szeretném megismételni, hogy roppant fontos e társulatok működőképessé tétele. Nagyon kérem, hogy ebben segítsenek. A mi vízügyi igazgatóságaink maximálisan megteszne k mindent, még a szervezésben is segítenek, de önmagukban képtelenek arra, hogy ezt a szervezést elvégezzék - nem is az ő feladatuk; ez valóban elsősorban önkormányzati és önkezdeményező... - tehát a víziközművek új, sajnos nem mindig jó tulajdonosainak a feladata, hogy ezeket elvégezzék. Ezenkívül szeretném kérni önöket, hogy a most következő, 1998as költségvetési tárgyalásoknál segítsenek bennünket, hogy a vízkárelhárításra lehetőség szerint minél többet tudjunk biztosítani, mert úgy tűnik, ez az egyik l eglényegesebb kérdés a következő időszak vízrendezései között. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Dr. Farkas Gabriella (MDNP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Nagykapu a visszaéléseknek" címmel ELNÖ K (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm miniszter úrnak. Dr. Farkas Gabriella képviselő asszony, a Magyar Demokrata Néppárt részéről, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek. Megadom a szót. DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP) : Köszönö m a szót, elnöknő. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az azonnali kérdésem címének azt adtam, hogy "Nagykapu a visszaéléseknek". Azért tettem ezt, mert nem nevezhető kiskapunak az a hatalmas lehetőség, amit az agrártámogatási rendszer nem is rejteget, ha nem tárt a potenciális csalók elé. Többször tettük ezt már szóvá: én magam az elmúlt másfél évben négyszer - de nem voltam egyedül. Először, amikor a búzaexportbotrány volt, akkor lehetett már látni, hogy az exporttámogatási rendszer olyan, ami mindenre le hetőséget ad azok számára, akik trükkösebben gondolkodnak, mint akik létrehozták a szabályokat. Rendezetlen, tervezhetetlen ez az agrártámogatási rendszer; azt is