Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 9 (280. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
4439 megsért egy 1989 óta létező nagyon fontos alapelvet, ami a rendszerváltás egész időszakát jellemezte. Nevezetesen, hogy sarkalatos törvényeket, alkotmányt módosítani csak kormánypárt és ellenzék konszenzusával lehet. A második kérdés, amit föl szoktak vetni vádként, hogy ezzel a kormányoldal felrúgja - úgymond egyoldalúan felrúg ja - az alkotmányozási moratóriumot, aki pontosabban akar fogalmazni, az hozzáteszi, hogy a '95. május 4ei politikai megállapodást. Ezzel a két kérdéssel kívánok foglalkozni, hogy mi igaz ezekből az állításokból, szabade, elkövete valami súlyos politika i bűnt a kormányoldal ennek az alkotmánymódosításnak a benyújtásával és várható megszavazásával; illetve hogy milyen dilemma előtt is van a kétharmados kormánypárti többség, amikor szembekerül ezzel a kérdéssel. (20.20) Kezdem ezzel a '89 óta érvényes elvv el. Azt szeretném leszögezni, hogy ilyen elv és ilyen gyakorlat 1989től folyamatosan, hogy csak kormánypárt és ellenzék konszenzusával lehet alkotmányt módosítani, ilyen elv nem volt. Ami volt, az egy kényszer volt, nevezetesen, hogy az előző négy éves ci klusban a kormányoldalnak nem 72 százaléka volt, nem is 67, hanem csak 58, és ezért alkotmányt módosítani egyedül nem tudott. De ilyen elv nem volt! Hogy mennyire nem volt, az abból világos, hogy '90ben, amikor megalakult az új Országgyűlés, az új Országg yűlés első dolga az volt, hogy módosította az alkotmányt, méghozzá nem hatpárti konszenzussal, hanem négy párt szavazataival tette ezt meg. De itt van a kezemben a szavazási lista 1990 májusából, amelyikből kiderül, hogy a hat parlamenti párt közül kettőne k a képviselői nem szavazták meg - illetve a Fidesz 22 képviselőjéből hárman szavazták meg, a Magyar Szocialista Párt képviselői közül pedig senki nem szavazta meg - az alkotmánymódosítást; holott az egy nagyon nagy horderejű alkotmánymódosítás volt, átren dezte az egész közjogi struktúrát ahhoz képest, ami előtte volt, hiszen korlátozta a kétharmados törvényeket, visszaállította a köztársasági elnök parlament általi választását, bevezette a konstruktív bizalmatlansági indítványt. Sokkal nagyobb horderejű al kotmánymódosítás volt, mint azóta bármelyik! És ezt csak négy párt szavazta meg. Sőt, amikor eldöntötték - mármint a két legnagyobb párt, az MDF és az SZDSZ , akkor ez a bizonyos két párt, amely nem szavazta meg, a Fidesz, meg az MSZP, nem is tudott erről a döntésről. Még lehetőségük sem volt beleszólni, mielőtt a dolog érdemben eldőlt volna! Tehát semmiféle konszenzuselv az alkotmány módosításával kapcsolatban 1989 óta nem létezik. Egyetlen elv volt: el kell érni a kétharmadot, és ehhez valakit meg kell s zerezni. Tegnap este Kónya Imre a Magyar Televízió egy vitájában azt mondta erről a kérdésről, hogy muszáj volt az alkotmányt módosítani, mert a kétharmados törvények körét korlátozni kellett, és azt mondja - most idézem a tegnap esti szavait : "az alkotm ány módosításához is kétharmadra volt szükség, elképzelhető volt, hogy az SZDSZ, akinek a szavazataira a kétharmadhoz szükség volt, anélkül nem megy bele az alkotmány módosításába, hogy valamit ne kapjon cserébe". Ezt mondta Kónya Imre. Tehát teljesen vilá gos, hogy nem volt az előző ciklusban az elv, hogy konszenzus kell; az volt az elv - nem elv, kényszer , hogy a kétharmadot el kell érni. Tehát ez egy mítosz, tisztelt képviselőtársaim, hogy a rendszerváltás hét évének az lett volna az elve, hogy konszenz us kell az alkotmánymódosításhoz. Az első négy évben kellett hozzá ellenzéki támogatás, hogy meglegyen a kétharmaduk, ebben a három évben nem kell. Még egy apró megjegyzés. Azt mondhatják erre, hogy igen, de annál az alkotmányozási szavazásnál legalább a l egnagyobb kormánypárt támogatása megvolt... (Dr. Avarkeszi Dezső: Ellenzéki párt!) legnagyobb ellenzéki párt támogatása megvolt. Ez igaz! De hadd tegyem hozzá, hogy volt olyan szavazás néhány héttel később abban a parlamentben, amikor egyetlen ellenzéki pá rt támogatása nem volt meg - és nem egy mellékes kérdésben, hanem a köztársaság címerének kérdésében. Igaz ugyan, hogy ebben nem volt egységes az MDF álláspontja sem - Szabad György nyilvánvalóan bólogat, hiszen ő nem értett egyet az MDF többségi álláspont jával , nem volt egységes az ellenzéki pártok álláspontja sem, de szó sem volt arról, hogy egy ilyen nagyon alapvető kérdésben, mint az állam szimbóluma, konszenzusra törekedett volna az akkori kormánytöbbség.
