Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. június 4 (278. szám) - A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényjavaslat, valamint a megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátórendszerének átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vit... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
4222 van mögötte, amelyik a megélénkült piaci keresletet érthetően úgy használja ki, hogy egyre drágább és drágább technikákat, ellátásokat ad - amire mind szükség van, de egyetlen ország gazdasága sem bírja ezt követni. Azok, akik reformálnak egyik vagy másik irányba, tehát akik megpróbálnak a saját hagyományos rendszereikből kilépni, mind beleütköztek megoldhatatlan technikai kérdésekbe. Az USAban bel eütköztek abba a szempontba, hogy ha egymás mellett van magánegészségügy és biztosított egészségügy, akkor a magánegészségügy - éppen azért, mert az emberek áldozatvállalása óriási - nagyon gyorsan fejleszti a tőkeigényes, drága terápiákat, nagyon gyorsan növeli az igényeket az egészségügyi szolgáltatások legkülönbözőbb formái köré, és egyetlen biztosítási rendszer sem tudja ezt biztonságosan követni úgy, hogy ő maga ne pukkadna ki; vagy pedig olyan különbiztosításokat kell létrehozni, amelyekben a kasztok szétválnak egymástól, és akkor egyes kasztoknak ez jár, más kasztoknak az, és a társadalom kulturális széttagoltságát egy nagyon látható életforma, életmódbeli széttagoltság felé viszi. Az is mondható, hogy az USAban - amelyik a legkevésbé kasztosodott or szág még ma is a világon - kicsit az egészségbiztosítások szétváló rendszere teszi egyre láthatóbbá a kasztok szerinti különválást, tudniillik a kasztosodás felé vezető folyamat egyik generálója. Máshol, ahol megpróbálták közös rendszerekben tartani, ott b ejött az, hogy a képmutatás rendszere erősödik ki, vagy pedig az ordító hiányok rendszere alakul ki az egészségügyi ellátásban. Akár a képmutatások rendszere, akár az ordító hiányok rendszere, mindegyik rengeteg társadalmi diszfunkcióhoz vezet. A képmutatá s rendszere azon probléma miatt, amit az előbb Surján úr is említett, mert nyilvánvaló, hogy ha bizonyos szolgáltatásokban a kereslethez képest csak véges kapacitás van jelen - mondjuk, transzplantációs műtétekre, de sok egyéb eljárásra is igaz ez , akkor ha nem normázom a dolgot, valamilyen módon nem teszem láthatóvá, ellenőrizhetővé, sőt piacosíthatóvá azt a konfliktust, hogy szűkös forrás van a kereslethez képest, akkor egyszerűen az összefonódások, a korrupció és a feketepénz rendszere fog szelektálni. Ha láthatóvá teszem, akkor viszont ki kell mondanom jogelvként olyat, ami szentségtörés: hogy a pénz bizony időnként az emberi egészségnél figyelembe veendő érték. Ott, ahol megpróbáltak lépni - másképp Angliában és másképp Csehországban , óriási zavarok alakultak ki, rengeteg társadalmi feszültséggel jártak. Mi közelebbről tudjuk a csehek zavarait, akik több egészségpénztárat hoztak létre, és így próbálták az érdekeltséget, a felelősséget, azon bizonyos szakmai protokollok kialakításában való érdekeltség et, a kórház gazdálkodási kényszerét megvalósítani; és tudjuk, hogy a részlettechnikák homályossága, a pénzügyi rendszer zavarai és legfőképpen a résztvevők gondolkodásmódjának lassú változása miatt fuldoklik a cseh rendszer. Érthetően nem merünk radikális an utánaugrani. De ha nem merünk radikálisan utánaugrani, akkor marad ez a mai sodródásos, lassú dolog. Mit lehet itt tenni? Nagyjából csak annyit, amennyit a kormány tett: legalább leírja azt, amit el tud vállalni ez a rendszer, és azokat az eljárásokat, amelyekben ezt nagyjából el tudja látni. Ad egy ösztönzést a szakmai protokollokra, hogy ezek minél konkrétabbá legyenek; kinyit egy olyan keretszabályozást, amiben lehetővé válik idővel, hogy el lehessen választani, mi az, amit az orvos vagy az egészségüg yi szervezet a közösségi vagyon magánüzleti célú felhasználás céljából, és mi az, amit valóban a szolgáltatás ésszerűsége szerint csinál. Nem arról van szó, hogy emiatt a törvény miatt ezt meg lehet csinálni, csak kinyitja a játékot arra, hogy errefelé fej lesszük a rendszert. Valójában radikálisabb lépést nem tud tenni. Azt hiszem, hogy nem is lehet addig, amíg a közgondolkodásban iszonyúan keveredik például a szocializmus és a szociális piacgazdaság eszméje. Annak idején Erhard úrék azért alakították ki a szociális piacgazdaság eszményét, mert azt mondták, hogy a szociálpolitikának minden területét úgy kell csinálni, hogy teljesen tisztában vagyok a piaci korlátokkal és mechanizmusokkal, szemben a szocializmussal, amelyik helyette egy köddel önti le a valós ágos mechanizmusokat. Addig, amíg nálunk mindenki összekeveri a kettőt, és a szocializmust védi a szociális piacgazdaság építése helyett mindkét oldalon, addig elég nehéz lesz... (Dr. Kis Gyula József: A
