Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Dr. Homoki János (FKGP) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "A kőbányai barakkváros lakóit hogyan tette a rablóprivatizáció földönfutóvá?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP):
387 pedig az előbb említett területi beosztáshoz kapcsolódó, stabilitáshoz fűződő érdek... , úgy vélem, nem ütközik a kettő, ez az önrendelkezési jog behatárolt. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszö nöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most rátérünk az interpellációkra. Dr. Homoki János (FKGP) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "A kőbányai barakkváros lakóit hogyan tette a rablóprivatizáció földönfutóvá?" cí mmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Homoki János úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a privatizációért felelős miniszterhez: "A kőbányai barakkváros lakóit hogyan tette a rablóprivatizáció földö nfutóvá?" címmel. Megadom a szót dr. Homoki János képviselő úrnak. (Közbeszólás: Halljuk!) DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! A kőbányai Sibrik Miklós utca 30. szám alatti barakképületekben lakó 135 család élete, jö vője a teljes bizonytalansághoz vezetett, mintegy 400 ember a kétségbeesés szélére sodródott. A múlt századból itt ragadt barakkváros, mintha nem is egy középeurópai főváros kellős közepén lenne, lakóit csak azok irigylik, akik a szomszédos szeméttelepről a szakadékon felkapaszkodva a sufnikban keresnek menedéket. Ahogy most állnak a dolgok, a lakásbérlők előbbutóbb a hajléktalanok sorsára jutnak. A házak tetejét a szentlélek tartja, befolyik a víz, az áramelosztó doboz félig leszakadva, kikandikál mögüle a magasfeszültség, ázik a fal, hullik a vakolat. A 2030 négyzetméteres lakásokért ennek ellenére 23000 forint bérleti díjat kérnek, noha a bérbeadó az épületek állagára harminc éve semmit nem költött. Keserűen fakadt ki az egyik lakó: a mi nyomorúságunk kal senki nem törődik, mi megdögölhetünk, azt sem veszik észre! A telep a század elején keletkezett, 1963ig a Kerámia- és Téglagyár, majd 1971ig a Magnezitipari Művek tulajdona volt. Ezt követően a helyi tanács, illetve az önkormányzat, 1990től ismét a Magnezit tulajdona lett. Amikor a cég 1993ban rt.vé alakult, könyvelésében nulla értékkel került nyilvántartásba. Az rt. 65 százalékát az ÁPV Rt., míg a fennmaradó két rész orosz cég tulajdonát képezi. A telepen javarészt alacsony jövedelműek, kisnyugdíj asok, bérből és fizetésből élő egyszerű emberek élnek. Néhányan a Magnezit Rt. aktív dolgozói, sokan a vállalat nyugdíjasai, azok leszármazottai. Vannak, akik lakáscserével, illetve az előző rendszer tanácsi kiutalásával kerültek a telepre, így nyolctízfé le bérleti szerződés van érvényben. A lakók már évekkel ezelőtt egyöntetűen elhatározták: lakásaikat meg kívánják vásárolni, hogy azokat saját költségükön rendbe hozhassák. A vásárlási szándékot először három évvel ezelőtt összeírta a lakóközösség, azt elj uttatták az rt. vezetőihez is. A lakók vétellel kapcsolatos folyamatos érdeklődésére kitérő válaszokat adtak, hivatkozva a földhivatalnál adódó gondokra, a telek meg nem oszthatóságára s a többi. Hírek szerint a többségi tulajdonos ÁPV Rt. megbízásából az rt. közben 13,2 millió forintért eladta a telepet egy kívülállónak. A szerződést 1996. december 30án írták alá, annak ellenére, hogy a lakásbérleti szerződések 6. pontja szerint a bérlemény értékesítése esetén bérbeadó elővásárlási jogot biztosít bérlőnek . Kérdezem miniszter asszonytól: a Magnezit Rt. privatizációja során az ÁPV Rt. - mint többségi tulajdonos - miért nem gondoskodott a lakók jogi helyzetének rendezéséről? Felül kívánjáke
