Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 11 (244. szám) - Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
349 hogy a mulasztó szervet intézkedésre szólítsa fel, és csak ha e felszólítás eredménytelen marad, akkor lehessen más hatékony módon köz belépni. Az érdekelt ügyfél ugyanis már azzal is sérelmet szenved, hogy a törvényes határidőben nem intézkedtek ügyében. Az ezt követő első aktus - a felettes szervnek a kötelességteljesítésre irányuló utasítása - pusztán jelentős időveszteséggel jár, hisz en az iratok - aki ismeri a közigazgatási eljárást, tudja - ilyenkor a két hatóság között vándorolnak, ez akár hónapokig is eltarthat, ügyintézőt kell kijelölni másodfokon, az majd meghozza a kötelességteljesítésre szorító utasítást, ugyanakkor mindeddig m ég semmiféle érdemi intézkedés nem történt. Ennek az első lépcsőnek a beiktatását mi egy olyan üresjáratnak tartjuk, amelyre véleményünk szerint semmilyen szükség nincsen. De nem megnyugtató az a lehetőség sem, hogy a felettes szerv más közigazgatási szerv et jelöljön ki az ügy elbírálására. Egyfelől az ügyfélnek hátrányos lehet az, ha ügyében más illetékességű hatóságot jelölnek ki, hiszen ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy ügyét lakóhelyétől távolabb intézik el, vagy ha az őt illető illetékességi o k munkahelyéhez vagy telephelyéhez közeli elbírálást biztosítana, ettől a kedvezménytől a hatóság hibájából elesik. (11.50) Ez a megoldás az ügyfelet bünteti ártatlanul, de ezen túl még egy hátrányos következménnyel is számolni kell. Nevezetesen azzal, hog y ez a szabályozás nem fogja a mulasztó szervet arra ösztönözni, hogy az ügyet intézze el, hiszen ha mulaszt, legfeljebb azzal kell számolnia, hogy az ügyet, amelyet nem intézett el, majd más hatósághoz teszik át. Az a szankció, hogy az eljárás költségeit a mulasztó szerv viseli, nem jelent túl nagy fenyegetést, és semmiképpen sem fog olyan hatással járni, hogy a mulasztó szervet a mulasztás megelőzésére ösztökélje. A törvényjavaslatban felvázolt megoldás tehát nem fog lényeges változást eredményezni a mula sztások terén, ellenben ügyintézés helyett az ügyek hatóságok közötti ideoda labdázását fogja kiváltani. Arra pedig a törvényjavaslat megint csak nem tartalmaz reális megoldást, mi történik akkor, ha az újonnan kijelölt hatóság is mulasztást követ el. Ezz el szemben aligha lehet biztosíték az, hogy a másik közigazgatási szervet csak saját egyetértésével lehet kijelölni. Mellesleg ez a megkötés inkább annak veszélyét veti fel, hogy a közigazgatási szervek sora fogja túlterheltség okából az egyetértését megta gadni, és ezáltal még inkább szűkülni fog azon hatóságok köre, melyek a mulasztás kiküszöböléséhez igénybe vehetők lehetnének. És mivel a felettes szerv alatt elhelyezkedő közigazgatási szervek köre is véges, mi van akkor - kérdezzük , ha egyatlen alárend elt közigazgatási szerv sem járul hozzá az ügy elintézésének rátestálásához? A másik igénybe vehető megoldás, mármint hogy az elsőfokú hatáskör magára a felettes szervre háruljon át, vagyis hogy az ügyben első fokon a mulasztó szerv felettese járjon el, el vben elfogadható részmegoldás; de csak abban az esetben, ha valamilyen módon mégis megtalálnánk annak lehetőségét, hogy az eredetileg eljáró elsőfokú szerv feladatait általában ellássa, vagyis hogy a mulasztás valóban csak kivételessé váljon. Enélkül ugyan is arra lehet számítani, hogy a felettes szerv nagyszámú ügy átvételére lenne kénytelen, mely részben ennél a szervnél, részben a jogorvoslatot ellátó szerveknél ügytorlódást és újabb késedelmeket eredményezne. Többek között olyan helyzet alakulna ki, hogy egyes hatósági ügyekben a minisztériumok ténylegesen fellebbezési fórumok funkcióját lennének kénytelenek átvenni. A törvényjavaslat további hiányossága, hogy ez az eljárás az adott igazolással, a nyilvántartásvezetéssel, illetve a hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos közigazgatási ügyekben egyébként sem alkalmazható. Ezt a törvényjavaslat előterjesztője is beismeri azáltal, hogy az itt említett körben a mulasztásra más orvosságot, mint azt, hogy a felettes szerv a mulasztót a kötelesség teljesítésére felhí vja, nem tartalmaz - leszámítva ugyan egy bírság kiszabását, melyet a későbbiekben külön is érinteni fogok. A törvényjavaslat által felvázolt megoldás az önkormányzati közigazgatási eljárásban sem lenne hatékony. A megyei közigazgatási hivatal vezetőjének az önkormányzatokhoz intézett, a feladat