Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Személyi ügy: - A Magyar Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között Moszkvában, 1991. december 6-án aláírt, a baráti kapcsolatokról és együttműködésről szóló szerződés és a szerződés szerves részét képező 1992. január 29-i és 199... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - LÁNYI ZSOLT (FKGP):
3424 ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Jeszenszky Géza úrnak, Magyar Demokrata Néppárt. DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt csonka Országgyűlés! Nem kívántam szólni ebben a vitában, de az elhangzottak alapján engedjék meg, hogy én is hozzáfűzzek valamit. Nagyra becsülöm az előttem szólók érve it, és azt hiszem, az volna a kívánatos, ha ezeket az érveket mérlegre téve születne meg a döntés. Szabó Lajos Mátyás képviselő úrnak a felszólalásai is mindig figyelmet keltenek, de úgy látom, hogy ő is azt a régi értelmiségi tételt vallja, hogy Oroszorsz ágban hinni kell. Nagy örömmel hinnénk Oroszországban, de ahogy az előttem szóló Kelemen képviselő úr már elmondta, most az a kérdés, hogy kinek akarunk hinni: Jelcin elnöknek, vagy pedig annak a dumának, amelynek a többsége kommunista, illetve a Zsirinovs zkijféle úgymond szélsőjobboldal, amely filozófiájában ugyancsak igen közel áll a kommunista többséghez. (Zaj.) Így van. (20.10) Tehát azt hiszem, figyelembe kellene vennünk az elhangzottakon túlmenően azt, hogy milyen állásfoglalásnak van figyelemfelkelt ő szerepe, hírértéke. Abban az esetben, ha a magyar Országgyűlés most mégis megszavazza a kihirdetést - azt hiszem, az érveket itt már nem kell felsorolni, hogy miért indokolt egyelőre elhalasztani , annak semmiféle hírértéke nem lesz, az nem kerül be még a magyar sajtóba se. Ellenben, ha a magyar Országgyűlés ebben a kérdésben Jelcinnel összhangban, mintegy Jelcin elnök álláspontját támogatva, feltűnést keltő határozatot hozna, az bekerülne nemcsak a magyar sajtóba, hanem még egykét világlapba is. Tehát ha a nemzetközi közvélemény nagy figyelmet, méltó figyelmet fordít a jogra - beleértve a második világháború végén vagy a háború alatt elkövetett súlyos embertelenségeket kísérő vagyonjogi jogtalanságokat , akkor joggal várhatjuk, hogy a nemzetközi közvél emény észreveszi azt a kérdést, amiről sajnos ma - mondjuk ki nyíltan - a világ nem vesz tudomást. Tud sok szörnyűségről, de arról, hogy a magyar nemzetet még ez a rablás is sújtotta a XX. század derekán, nem tud ma senki rajtunk kívül, talán ezen a szűk k örön kívül még a magyar Országgyűlés sem. Tehát ezért én is csatlakozom azokhoz, akik talán reménytelenül is, de föl szeretnék hívni a parlamenti többség, a jelen nem lévő többség figyelmét, hogy a figyelemelterelő lépésre szavazzanak, tehát a "nem"re, és ezzel halasszák el ennek a szerződésnek a kihirdetését, amelynek a születésében nekem is - örömömre szolgál - módom volt részt venni. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Időkö zben Lányi Zsolt képviselő úr jelezte, hogy régen szólni kíván, de a gépe nem jelzi ezt, úgyhogy megadom a szót Lányi Zsolt úrnak. LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Úgy látszik, én megnyomom a gombot, és Gaál jele ntkezik, tehát valami probléma lehet, mivel Gaál képviselőtársam nincs itt. Előttem szóló ellenzéki képviselőtársaim most már nagyjából elmondták azokat a dolgokat, amiket én is röviden meg szerettem volna fogalmazni, és az idő előrehaladtára tekintettel n em fogom elismételni. Azonban mindenképpen egyértelműen le kell szögezni, hogy ha jogilag, nemzetközi jogilag, erkölcsileg és tulajdon szempontjából egyértelmű a magyar igazság, és egyértelmű a magyar követelés, akkor azért, mert mi kis létszámú nemzet vag yunk, nem kell megalázkodjunk; mert egy nemzet nagyságát nem a tömege jelenti, a nemzet nagyságát a tartása jelenti, hogy ami jogosan neki jár, és ami igazságszolgáltatás szükséges, azért harcoljon az utolsó pillanatig.