Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Póda Jenő (MDF) - a honvédelmi miniszterhez - "Miért kevesebb a beígértnél a katonák béremelése?" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - PÓDA JENŐ (MDF):
3362 ELNÖK (dr. Füzes sy Tibor) : Köszönöm. Viszontválasz illeti a miniszter asszonyt. DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter : Kedves Képviselő Úr! Két ponton kell hogy pontosítsam. Én azt mondtam az utolsó mondatomban, hogy az ÁPV Rt.nek semmifajta érdeke nem fűződik ahhoz, h ogy háttérakciókba kezdjen. Ez azt jelenti, hogy ha az ÁPV Rt. kezdeményező lett volna egy ilyen fajta beadvány megfogalmazásában, ezt megtehette volna a Malév nélkül is. Az ÁPV Rt.nek ahhoz fűződik érdeke, hogy a Malév privatizációja sikeres legyen, és a zok a nemzeti érdekek, amelyek az eddigi akciók mögött is meghúzódnak, továbbra se sérüljenek. A másik: még egyszer hangsúlyoznám, hogy az alkotmánybírósági beadvány nem érinti a terminálbővítési szerződéseket, közvetlenül biztosan nem. Itt egy miniszteri rendelet egy mondatának a kiigazítása érdekében történik az alkotmánybírósági beadvány kezdeményezése. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Póda Jenő (MDF) - a honvédelmi miniszterhez - "Miért kevesebb a beígé rtnél a katonák béremelése?" címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Póda Jenő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a honvédelmi miniszter úrnak: "Miért kevesebb a beígértnél a katonák béremelése?" címmel. Megadom a s zót a képviselő úrnak. PÓDA JENŐ (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára értesült róla, hogy a honvédtisztek elégedetlenek - nagyon elégedetlenek. Azért elégedetlenek, mert nem kapták meg azt a beígért béremelést, amelyről önök a z év elején beszéltek. És nemcsak idén nem kapták meg, hanem az elmúlt két és félhárom évben mintegy 20 százalékkal csökkent a reáljövedelmük. Tisztelt Miniszter Úr! Ön és a munkatársai 1719 százalékos béremelést ígértek. Például január 2án a Magyar Nem zetben Hollósi tábornok, vezérkarifőnökhelyettes 19 százalékról beszélt, január 3án a Népszavában Erdélyi Lajos honvédelmi minisztériumi szóvivő 17 százalékról. Ezekután a honvédtisztek meglepve tapasztalták azt, hogy átlagban sem kapták meg a 17 százalé kot, csak 15,5et, azt is olyan jelentős szórással, amit a Honvédelmi Minisztérium egyik partnere, a Honvéd Szakszervezet szóvá is tett április 18án, és részletesen nyilvánosságra hozta az adatokat. Eszerint a minisztériumban, az ön környezetében és munka társai között 34 százalékos a béremelés; a honvédség parancsnokságán 23; utána nagyjából az átlag következik, például a repülőcsapatoknál; a szárazföldi csapatoknál 1415; az ellátó szerveknél 1213 százalék. Látszólag nem nagy a különbség, hiszen pár száz alékról folyik a vita; bár a 34 és a 12 százalék között szinte háromszoros különbség van. Valójában azonban ez a pár százalék pár ezer forintot jelent - adott esetben a vidéken szolgálóknak pont ez a pár ezer forint hiányzik ahhoz, hogy számláikat kifizess ék. Ezzel kapcsolatban kérdezem, tisztelt miniszter úr, nem is a saját szavaimmal, hanem Kovács Sándor honvédtiszt - Veszprémben szolgáló honvédtiszt - szavaival: "Melyik az a szint, ahol a 17 százalékos emelés valóban megtörtént? Mert én például 9 százalé kot kaptam, de a környezetemben, legalább ötvenhatvan főről van szó, egyetlen hivatásos katona sincs, aki a 17 százalékot valóban megkapta volna." Várom a válaszát, miniszter úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)