Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Póda Jenő (MDF) - a honvédelmi miniszterhez - "Miért kevesebb a beígértnél a katonák béremelése?" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - PÓDA JENŐ (MDF): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
3363 ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönö m szépen. A kérdésre a miniszter úr válaszol. KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Először is szeretném elmondani, hogy Átlag József százados vagy Átlag József őrmester nincs a hadseregben. Minden bér emelés átlag, vagyis azt jelenti, hogy vannak, akik fölötte kapnak, és vannak, akik alatta kapnak. A mostani béremelést is kétféleképpen lehet számolni: van egyszer egy bruttó béremelés, és van egyszer egy nettó béremelés. Feltehetően, amikor ön a január e leji nyilatkozatokra hivatkozik, akkor tulajdonképpen ezeknek a nyilatkozatoknak az volt a lényege, hogy a borítékban igenis a tervezett 17 százaléknál magasabb pénzek lesznek, hiszen a bruttó béremeléshez képest a borítékban van a nettó béremelés, ami az ez évi kedvezőbb adótáblázati hatások miatt is jobb, mint a bruttó béremelés. Ugyanakkor azt is el akarom mondani, hogy tavaly - amint ön mondja, kevesebb, mint amit vártak - a 19 százalékos bruttó béremelés helyett a hadseregben 21 százalékos bruttó bérem elés valósult meg. Ezt egyszer egy azonnali kérdésben - jó néhány hónappal ezelőtt - önnek már elmondtam. Ami pedig az ez évi illetményemeléseket illeti - és most bruttót fogok mondani: az érdekvédelmi szervezetekkel közösen állapodtunk meg abban, hogy 1,5 százalékot félrerakunk azért, hogy az év közbeni mozgásokra tudjunk reagálni; vagyis az első félévben a hivatásos katonák átlagosan 15,5 százalékos béremelésben részesültek. Időközben a pénzügyminiszter úrral, illetve az államtitkár úrral is sikerült megá llapodni, hogy a második félévben nem 1,5 százalékot, hanem 3 százalékos bérfejlesztést fogunk biztosítani az állomány számára. (15.30) Ez természetesen azt jelenti, hogy azok, akik az év első felében nagyobb arányú bérfejlesztésben részesültek - ön is eml ített 2025 százalék körüli összeget, arányt is , azok már a második félévben nem részesülhetnek; vagyis az alakulatoknál fogjuk a nagyobb összegű bérfejlesztést a második félévben kiadni. Ez - mivel Átlag József nincs - valószínűleg az alakulatoknál nagy obb arányú lesz a 3 százaléknál. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. PÓDA JENŐ (MDF) : Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm válaszát. Sajnos, nem volt m eggyőző, hiszen nem lehetett meggyőző. Valóban, az átlag nem fejez ki mindent, a matematikában sem. A szórás legalább olyan fontos mutatója egy eloszlásnak, mint az átlag. Éppen azért olvastam föl, hogy pontos legyek, azokat a számokat, amelyek a 34 és 23 százalékos emelésről szólnak. Szeretném önnek még azt is elmondani, hogy bizonyára semmi szüksége nem volt arra, hogy a Pénzügyminisztériummal megállapodjon az 1,5 százalék 3 százalékra emeléséről, hiszen ez ugyancsak egy egyszerű matematikai képlet. Hisze n ami egész évre 1,5 százalék, az fél évre 3 százalék, és nyilvánvaló, hogy önök politikai okokból már másodszor - pár héttel ezelőtt ugyanis ezt elmondta miniszter úr - próbálják azt elhitetni a honvédtisztekkel, hogy 3 százalék emelést kapnak. Még azt az 1,5 százalékot sem kapták meg természetesen, amit elspóroltak a 17ből; ezt most kettővel szorozni, fél éves bázisra vetíteni és 3 százaléknak beállítani, azt hiszem, hogy nem meggyőző. Engem nem győzött meg, bizonyára a honvédtiszteket sem, sajnos, minis zter úr. Köszönöm válaszát. (Taps a Fidesz, az MDF, a KDNP és az MDNP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat.