Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 13 (269. szám) - Dr. Ion Carciumaru, a román szenátus egészségügyi, környezetvédelmi és sportbizottsága elnökének és kíséretének köszöntése - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
3196 bűncselekmény , a közterületeken elkövetett bűncselekmények pedig egy év alatt 9,7 százalékkal növekedtek. Jelentős mértékben elszaporo dtak a robbanóanyaggal, illetve a robbanószerrel kapcsolatos bűncselekmények is. Ennek mértéke az úgynevezett bombariadókkal együtt az elmúlt évben 1380 volt, amely a korábbi évekhez viszonyítva 14,7 százalékkal növekedett. Ugyancsak a közbiztonság romlásá ra utal az a tény is, hogy a nyomozóhatóságok több ezer bűncselekmény elkövetését nem tudták felderíteni. A vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 30 százalékkal nőtt, és közel 85 milliárd forint volt. Tisztelt Országgyűlés! Ugyanakkor látni kell azt , hogy önmagában a büntetési tételek megemelése nem járhat eredménnyel. Meg kell változni annak a büntetőjogi politikai szemléletnek, amelynek középpontjában enyhébb büntetések kiszabása áll. A statisztikai adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a bíróságok gyakorlatában a büntetési tételek csaknem minden esetben a törvényben megállapított alsó határhoz közelednek, tehát még az alsó és a felső határ középértékét sem érték el. A fentiek alapján az előterjesztett javaslatot vitára alkalmasnak ítéljük, és a szük séges módosításokkal elfogadásra ajánlom. Köszönöm, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Szájer József képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Másod szor kérek szót immár a büntető törvénykönyv tervezett módosításának a vitájában, éppen ezért csak néhány olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyre a múltkori alkalommal nem volt lehetőség, hogy részletesebben belebocsátkozzam. Az idő rövidségére való tekintettel, azt hiszem, ez különösen szükséges. A büntető törvénykönyv tervezett módosításával tehát nem átfogóan szeretnék foglalkozni, hanem néhány olyan kérdéssel, amely a mi véleményünk, a Fidesz véleménye szerint meglehetősen súlyosan hiányzik ebből a törvényből. Ennek megfelelően talán azzal kezdeném, amelyről a múlt héten egy napirend előtti hozzászólásban is alkalmam nyílt beszélni: ez a gépkocsilopások kérdése. Kutrucz Katalin az imént tulajdonké ppen elmondta helyettem, hogy miért nem tekinthető ez a büntetőtörvénykönyvmódosítás igazából a tényleges problémákra való reagálásnak, hiszen pontosan azokkal a tényállásokkal nem foglalkozik, amelyek adott esetekben a legelterjedtebbek, és amelyeknél a leginkább módosításra van szükség. Ezek közé tartozik véleményem szerint a gépkocsilopások ügye is, és nem szigorúan a lopás tényállására vonatkozóan, hanem a jármű önkényes elvételére vonatkozóan. A jármű önkényes elvételéről tudni kell, hogy számos bűnel követő, aki egyébként gépkocsilopásért lenne elítélhető, azzal védekezik - és a bizonyítás során ezt az eredményt el is tudja érni , hogy igazából a célzata nem terjedt ki arra, hogy véglegesen eltulajdonítsa a gépjárművet. Ha erre megfelelő bizonyítékoka t nem találnak, abban az esetben marad a jármű önkényes elvétele bűncselekményi tényállás. Ez természetesen enyhébben büntetendő, mint a gépkocsilopás, hiszen az értékhatárokhoz való kötődése is számításba jön ezekben a kérdésekben. Éppen ezért a Fidesz vé leménye szerint - annak érdekében, hogy az ilyenfajta kibújást meg lehessen akadályozni - erre az a megoldás, hogy a jármű önkényes elvétele tényállásnak a szigorítását kell elvégezni, szigorúbb büntetési fenyegetéssel kell sújtani, és értékhatárhoz kell k ötni ezt a bűncselekményt. Én azt gondolom, hogy ez azért fontos, mert egy büntető törvénykönyvnek az aktualitását, illetve a módosítás szükségességét az indokolja, hogy valódi társadalmi problémákra reagále, s azt hiszem, hogy a gépkocsilopások ügye az i lyen, a társadalomban erre vonatkozóan meglehetősen komoly igény van, s a büntető törvénykönyvnek egy egyszerű módosításával legalább ki lehetne próbálni, hogy mi következne be egy ilyen szigorítás esetén. Meg lehetne nézni néhány év múlva az ezzel kapcsol atos statisztikákat és eredményeket, hogy valóban beválte a megoldás.