Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 13 (269. szám) - Azonnali kérdések ismertetése: - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
3181 bizonyítható. Egy ok is lehet a férj meghurcolása, s bizonyos fokig ez az emberi méltó ságának - bármennyire a férfiasságának jele - a lebecsülése. Én ajánlanám és javaslom, hogy ilyen esetben - ha egyáltalán bennmarad - jöjjön létre egy bírósági tanács - két bíróval, egy bíróval ; és mielőtt elindul az eljárás... - természetesen rendőrségi fokon is meg lehet tenni, de semmiképpen sem egyszerű feljelentésre megindítani egy olyan eljárást, amely nem vezet sem a házastársak békéjére, sem pedig az ügy megnyugvó elintézésére. A halálbüntetés komoly téma. Nem könnyű ebben a kérdésben olyan állásp ontot elfoglalni, amely mindenkit kielégít. Ebben a Házban ott ültem ezelőtt ötven évvel és beterjesztettem a halálbüntetés megszüntetésére egy javaslatot. Meg kell mondjam, abban az időben az ok, ami miatt ezt megtettem, főleg az volt, hogy ártatlan ember eket hurcoltak meg, és végeztek ki. Ma az álláspontom a következő: igaz az, hogy ne ölj, nem szabad emberek életét elvenni, de az is igaz, hogy a polgárnak sincs joga a másik ember életét elvenni. Nagyon nehéz beleélni magát ebbe a helyzetbe bárkinek, szül őknek, férjnek, feleségnek, gyermekeknek, akiknek megölték a hozzátartozóikat; ők a temetőbe járnak, míg a bűnöző az állam költségén tölti a büntetését. Tehát valaki él, aki súlyos cselekményt követett el, s valaki nem él, amit nem lehet elfelejteni. Az ál láspontom az, hogy ha előre megfontolt szándékkal, hidegen kiszámított tervvel követnek el emberölést, fel kell vetni a halálbüntetés jogosságát. Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz kérdés, de mégis valami igazságtalanságot látok abban, hogy a gyilkos állami ő rizetben van, az áldozat pedig soha többet nem található a családban, a baráti körben. A másik kérdés a büntetés súlyosbítása. Ez szintén egy kardinális kérdés, mert az emberek azt hiszik - még a halálbüntetésre is jellemző , hogy a büntetés súlyosbítása visszatartja a bűncselekménytől a társadalmat. A statisztikai százalékok szerint ennek egészen jelentéktelen ereje van, egyszerűen azért, mert sajnálatosan a bűnöző a bűnözésből él. Nagyon kevés eset van - bár több volna , amikor a börtönbüntetés alatt va gy később a bűnöző megváltozik, és beáll a társadalmi rendbe. Akit akár öröklött tulajdonsága, akár a családi körülményei, akár a baráti társasága a bűnözés vonalára vitt, nagyon ritkán tér vissza a társadalomba - bár több volna! Nincs visszatartó ereje a társadalomra nézve, de van egy visszatartó ereje: amíg ott van, addig nem bűnözik. Ez a legnagyobb probléma ma szerte a világon, Nyugaton éppen úgy, mint az Egyesült Államokban: hogyan lehet megállítani azt a folyamatot, hogy aki bűnözésből, bűncselekménye kből él, bizonyos fokig - amíg nincs fogságban, nincs letartóztatva - szabadon jár; és a polgár, aki szeretne nyugodtan, biztonságban élni, egyre több lakatot, vaspántokat, vészcsengőt tesz az ajtajára, kutyát tart. Ott tartunk ma, hogy a szabad polgár a b iztonsága érdekében lényegében börtönbe zárja magát, a garázdálkodók, a bűnözők pedig, akik nincsenek lefogva, szabadon járnak, és tervezik a következő bűntényt. Én úgy vélem, hogy itt nincs más mód, mint létrehozni és megállapítani azt, hogy ezekre az emb erekre, akik megállapíthatóan bűnözésből élnek, a második, esetleg a harmadik - de inkább a második - cselekményük után valóban szigorú büntetést kell kiszabni. (11.10) Ez az egyetlen visszatartó erő. Amennyiben mégis a börtönben - akár átnevelés, akár egy éb oknál fogva - fellelhető lenne, hogy megjavult, akkor a büntetés egy részének elmaradásával szabadlábra lehet helyezni. Az az egyetlen, ami felé a nyugati államok mennek, hogy az bűnözőket - ismétlem, akik a bűnözésből élnek - valamilyen formában a társ adalomból kizárják. Jelenleg semmi más mód nincs. A régi francia módszer - mely szerint elvitték Ausztráliába (Sic!) - érthetően megszűnt, mert embertelen volt. Mint látjuk, a jelenlegi bűncselekmények nem csökkentek. Úgy érzem, a büntetés kiszabásánál err e mindenképpen tekintettel kell lenni; ugyanígy a másik formára is. Aki először követ el bűncselekményt, először botlik meg valamilyen formában a társadalom egy része, a büntetést úgy kell kiszabni, hogy ha lehet, még szabadságvesztés sem kell. Az 50 éves ügyvédi gyakorlatom szerint mondhatom, hogy aki először botlott meg véletlenül - akármilyen bűncselekmény formájában , és természetesen nem jóvátehetetlen a bűn, még egyszer nem botlik meg. Sokkal jobban vigyázna az átlag állampolgár, mert tudja, hogy mil yen következményekkel jár.
