Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 13 (269. szám) - Azonnali kérdések ismertetése: - A büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ):
3168 Ami a közérdekű munkavégzésre alkalmas munkahelyeket illeti: remélhetőleg a jövőben jobb lesz a helyzet. Ugyanakkor azonban a törvénymódosításnak a bírókhoz címzett üzenete arról is szól: "Puhák vagytok, a bűnözéstől rettegő társadalom elége detlen veletek." Hiába jut Magyarországon - ahogy az államtitkár úr az expozéjában elmondta - 100 ezer lakosra 134 elítélt, Ausztriában 89, Németországban 81, hiába tetézi a 13 ezres börtönnépességet 6 ezer előzetesen letartóztatott, hiába panaszolják krim inológusok, hogy akit a rendőrség a bíró elé állít, futószalagon veszik előzetesbe - persze nem a látványos gazdasági bűncselekmények sztárügyvédekkel megjelenő gyanúsítottjait, hanem - a 20 ezer forintos lopás első bűntényes elkövetőjét, akinél - minthogy munkanélküli - nyilvánvalóan fennáll a bűnismétlés veszélye. Mindezen - a másik oldalról érkező panaszok ellenére , a törvényjavaslat általános indoklása statisztikákkal alátámasztva hangsúlyozza, hogy Magyarországon túl enyhék az ítéletek. Ezt van hivat va korrigálni, hogy a törvénymódosítás igen sok bűncselekmény esetében megszabja vagy magasabbra emeli a büntetés alsó határát. Ez a megoldás természetesen a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőit sújtja elsősorban, nehezíti az enyhítő körülmények figyele mbevételét. Ugyanakkor a felső határokhoz a törvényjavaslat nem nyúl, mondván, hogy a gyakorlatban az ítéleteknek csak a töredéke közelíti meg a felső határt. Okoskodni persze úgy is lehetne, hogy a felső határok emelése éppen a legsúlyosabb esetekben inká bb lehetővé tenné a magasabb büntetési tételek kiszabását, és megelőzné annak az anomáliának a létrejöttét, hogy az, akit akár többszörös, különös visszaesőként határozott idejű szabadságvesztésre ítéltek, legfeljebb 15, közbüntetés esetén 20 évet tölthet börtönben, míg aki életfogytiglanit kapott, 30at is. A felső tételek emelése - szemben az alsókéval - differenciáltabbá tehetné az ítélkezést, és növelné a bírók mozgásterét, mérlegelési lehetőségét. Ez azonban, ha úgy tetszik, nem célja a törvényalkotóna k. A javaslat mintegy intő, demonstratív jelleggel kimondja, hogy egyes, rendkívül súlyos bűncselekmények esetében a büntetés csak különös méltánylást igénylő esetekben enyhíthető a Btk. 87. § (2) bekezdése értelmében, azaz csak kivételesen adható a legkis ebb büntetési tételnél is enyhébb büntetés. Ez a módosítás válasz arra az indoklásban említett statisztikai tényre, hogy például a rablás miatt elítéltek 30 százaléka a kiszabható legkisebb, kétéves büntetésnél enyhébb büntetést kapott. De vajon megalapozz ae a személytelen statisztika azt az értékítéletet, hogy a bírák maguktól olyannyira nem tudják, hogy különösen súlyos bűncselekmények esetében különösen enyhe ítéleteket csak különösen méltánylandó esetekben lehet kiszabni, hogy ezt egy külön deklaratív szabállyal kell a tudtukra adni? A törvénytervező eredetileg teljesen kizárta volna az enyhítő szakasz alkalmazását. Ebből azonban az is következett volna, hogy például a salgótarjáni sortűzperben, a több emberen elkövetett emberölés miatt elítélt személye k büntetését nem lehetett volna a minimális 10 évről 5 évre mérsékelni. Így aztán az enyhítés kizárása is enyhült. Hankó Faragó Miklós képviselőtársam már szóvá tette, hogy az általános szigorítási tendencia nem terjed ki például a hivatali bűncselekmények re, a kényszervallatás, a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás elkövetőire, akiknek már az a töredéke, aki egyáltalán bíróság elé kerül, gyakran megússza pénzbüntetéssel, felfüggesztett szabadságvesztéssel. Bizony feltehető a kérdés: itt miért nem á llapítja meg a törvény a kiszabható legkisebb büntetést? Egy törvényjavaslat - különösen egy olyan törvényjavaslat, amely egy másik törvény módosítója - módosító indítványokat beterjesztő képviselője rendkívül korlátozott lehetőségek között élhet a képvise lői jogaival, hiszen a Házszabály értelmében csak olyan szakaszt módosíthat, amelyet az előterjesztés maga érint, tehát a módosítások nem terjedhetnek ki a büntető törvénykönyv más területeire. Ez a behatároltság teszi lehetetlenné például azt, hogy a képv iselő módosító indítványt nyújtson be arra vonatkozóan, hogy a hivatali bűncselekmények elbírálása másképp történjék. Azt is lehetetlenné teszi, hogy kiigazítson olyan anomáliákat, mint amelyek - ahogy a bevezetőben említettem - az Alkotmánybíróság döntése következtében jöttek létre, a hivatalos személy
