Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 12 (268. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
3090 Azt gondolom, hogy ez tényleg egy valódi probléma. A piac ezt valamilyen módon kezeli, hiszen ilyen típusú üzletek köttetnek jelenleg is elég széles körben, de valószínű, hogy sokakat a jelenlegi működés még nem győz meg arról, hogy ér demes egy ilyen konstrukcióba belépniük. A javaslat arra vonatkozik, hogy a kormány dolgozzon ki valamiféle olyan konstrukciót, ahol a potenciális eladók számára valóban kellő garanciát jelentő törvényi szabályozás, ellenőrzés van, komoly szervezetek jelen tkezhetnek vevőként. Azt gondolom, hogy ez valóban egy figyelemre méltó javaslat. Én azt tudom itt megígérni, hogy a kormányzati apparátus végig fogja ezt gondolni és rövidesen visszatér. Hogy ez igényele most feltétlenül törvényi módosítást, nem tudom, e bben nem vagyok feltétlenül biztos, de hogy valamiféle kormányzati szervező munkát is igényel, az nagyon valószínű. Abban pedig, hogy ezt milyen szervezet tudja jól megvalósítani, talán még tovább kellene gondolkodni. Én például az önkormányzatokat is felv etném, ahol a helyi lakáspolitikába egy ilyenféle megközelítés teljesen nyugodtan beleférne. Tehát tájékoztatni fogjuk a tisztelt Házat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy mire jutott a vizsgálat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Isépy Tamás frakcióvezető úr, KDNP. Megadom a szót. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Országgyűlé s! Az eddig elmondott napirend előtti felszólalásaimhoz mindig igyekeztem jelentős mennyiségű háttéranyagot összegyűjteni, és a választott tárgy országos jelentőségét, rendkívüliségét és halaszthatatlanságát igazoló bizonyítékok bármikor visszakereshetők é s számon kérhetők. Most azonban egy "Muszáj privatizálni" című hír okozta félelem késztet a napirend előtti felszólalásra. Beismerem, hogy a halaszthatatlanság miatt rendelkezésre álló rövid idő nem volt elengedő a részletes tájékozódásra és a bizonyítékok összegyűjtésére, ezért már elöljáróban elnézést kérek az esetleg elkövetett tévedésekért, és nagyon megnyugtatna a félelmem alaptalanságáról elhangzó válasz. Általánosságban megint a kultúráról van szó, amely ijesztően és folyamatosan áruvá válik, rossz é rtelemben véve piacosodik és éppen a legfontosabb értékei kerülnek veszélybe. Lassan már legfeljebb a vájtfülűeket érdekli, hogy mi történik a színházi világban, milyen gondokkal küzdenek európai hírű zenekaraink, s manapság hogyan szakadnak az írók. Annak viszont már visszhangosnak és hírértékűnek kellene lennie, hogy privatizáció néven milyen közvetlen veszély fenyegeti a magyar filmarchívumot, illetve jelentős mennyiségű magyar filmet. Nyolcszázharminc magyar film - ennyi készült el a második világháború utáni esztendőktől 1987ig - sorsa most a vita tárgya. Jó magyar szokás szerint ebben a csatában is kialakultak a szekértáborok. Egy tucatnyi rendező hangosan privatizációpárti, és legnyomósabb érvük a filmforgalmazás után elvárható jogdíjak összege. De a z érv mögött valójában az érdekeltek mintegy kétszáz filmje húzódik meg, és nincs válasz a többi, félezernél több alkotásra. Oscardíjas rendezőnk a másik táborhoz tartozva szerencsére filmvagyonpárti, és érthetően úgy vélekedik, hogy a Szépművészeti Múzeu mból sem lehet csak úgy egyszerűen privatizáció címen kiemelni az Esterházy Madonnát. A privatizáció áttekinthetetlen labirintusában elkallódhat a mű. Ugyanakkor a filmszakma szervezetei valójában egyetértenek abban, hogy az említett időpontban készült mag yar filmkincs közvagyon, a nemzeti kultúra szerves része, értékét pénzben szinte ki sem lehet fejezni, ezért kereskedelmi kisajátítása szinte lehetetlen. Privatizáció helyett célszerűbb lenne a nemzeti vagyon megőrzése érdekében az összes filmjogot talán e gy létrehozandó közhasznú társaság tulajdonába adni, illetve a Magyar Filmintézet kezelésében hagyni.
