Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 12 (268. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3085 DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Országgyűlés! Az már közhely, hogy nincs alkotmányozási szükséghelyzet. Hol van alkotmánymódosítási szükséghelyzet? Kétségtelenül két dolog ban feltétlenül fennáll. Én tudom, hogy a konstruktivitás lejáratott fogalom, de meg kell nézni, hogyan álltak hozzá az ellenzéki pártok az alkotmánymódosításhoz; például a KDNP 8 pontból 6ot elfogadott, azzal, hogy pontosan ki kell dolgozni a normaszöveg et, de elfogadjuk és nem ellenezzük. Amiben ellentét volt, az az igazságszolgáltatási tanács. Szeretném rögzíteni, hogy mindannyian érdekeltek és elkötelezettek vagyunk a független magyar bíróság hatékony működése iránt, de ez nem ezzel a módszerrel valósí tható meg. Hogy benne vane, vagy nincs benne az alkotmánykoncepcióban: fel kell ütni az alkotmányelőkészítő bizottság jegyzőkönyveit. Nincs benne, mert ez a javaslatban szerepelt, csak elutasításra került - ezért nincs benne. Hogy nincs benne az igazgatá si kérdés: nincs benne, azért, mert amiben nincs megállapodás, abban az alkotmány eredeti szövege marad érvényben. Tehát meg van oldva az igazgatási kérdés. De ne mondjuk azt, hogy az igazságszolgáltatási tanács megoldható, mert nem szerepel a koncepcióban . Nem! Azért, mert 5 párt is elutasította az igazságszolgáltatási tanács létrehozását... (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Így van!), azért nem szerepel. A jegyzőkönyvet kell ehhez elolvasni, semmi mást. Szándékosan nem szerepel benne, de ez nem ad lehetőséget arra, hogy most felrúgjam, és a hátsó ajtón visszahozzam az igazságszolgáltatási tanácsot, ami nem oldja meg az igazságügyi reformot. Ez most erre van kihegyezve, a bíróság hatékony működési feltételei, tárgyi és személyi biztosítékai, a zok oldanák meg az igazságszolgáltatás kérdését, nem pedig egy most, így előrángatott igazságszolgáltatási reform. Ez nem oldja meg, mint ahogy a harmadik emeletre hiába akarok negyedik emeletet ráhúzni... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idők eret lejártát.) , amíg a harmadik emelet beázik: addig ez nem jó módszer. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Toller László frakcióvezetőhelyettes úrnak, MSZP. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok meglepetés érheti a szocialista frakciót ebben a parlamentben, de akkora nem, amennyit Balsai képviselőtársam hozzászólása nyomán kialakíthat magában; tudniillik ő azért szólt, hogy ez a moratórium éljen tovább, és az ellen szólt, hogy az igazság szolgáltatásban valami történjék. Ő szól erről, aki 1993ban az általa vezetett tárca programjában vállalta, hogy az igazságszolgáltatás reformját megvalósítják. Az akkori kormányprogramban ez szerepelt. Én természetesnek veszem, hogy saját sikertelenségén ek látja, hogyha ezt a szocialista kormány megoldja; de nehezen fogadom el azt, hogy az ellenzéki pártoktól kell hogy függjön egy ilyen igazságszolgáltatási reform. Egyről elfeledkezik a tisztelt képviselő úr: az igazságszolgáltatási szakma döntő többsége részt vett a reform előkészítésében... (Moraj az MDNP és az MDF padsoraiban.) , az igazságszolgáltatás döntő többsége egyetért a reform céljaival és a megvalósítás ütemével, egyetért a négyszintű bíráskodás bevezetésével, és leginkább azzal ért egyet, hogy a reformcsomag keretei között felgyorsulhat az igazságszolgáltatás munkája, amelyik az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy a korrupció és a feketegazdaság elleni küzdelem eredményes legyen. (Dr. Balsai István mosolyog és összecsapja a kezét.) Aki ezt a reformot nem akarja, az a korrupció elleni küzdelmet sem akarja. Azt, hogy ezt miért nem akarja Balsai képviselő úr, még maga sem tudja. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót SzentIványi István f rakcióvezető úrnak, SZDSZ.