Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 6 (267. szám) - Dr. Takács Péter (MDF) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "Hány százalék közvetítői díjért árusítja a magyar nyelvet az ÁPV Rt.?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TAKÁCS PÉTER (MDF):
3014 ügyhöz kapcsolódóan, amelyben részt vesz, más intézmé nnyel együtt vehet igénybe nem külsőengedélyköteles eljárást a szolgáltatótól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok oldaláról.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Kövér László képviselő úrnak. DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fid esz) : Tisztelt Miniszter Úr! Ön a Nyírfaügy kapcsán valóságos médiasztárrá vált, és természetesen aki sokat nyilatkozik, előbbutóbb hibázik is. Célszerű lett volna ezt bevallani ahelyett, hogy elfogadhatatlan magyarázkodásba bocsátkozik. Önt, tisztelt mi niszter úr, a nemzetbiztonsági törvény a következő kötelezettséggel ruházza fel: ön ellenőrzi a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényes és rendeltetésszerű működését, feladataik végrehajtását. Ön, miniszter úr, az interjújából, illetve az itt adott válaszáb ól kitűnően nem tudja, hogy milyen törvényi felhatalmazások vonatkoznak a szakszolgálatra. Ezért aztán kétségeim vannak afelől, hogy képese a szakszolgálat és általában a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényessége feletti felügyeletet betölteni. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Megadom a szót. NIKOLITS ISTVÁN tárca nélküli miniszter : Köszönöm szépen. Természetesen önnek jogában áll, képviselő úr, ezt a kritikát elmondani. Tisztességesen elmondtam, hogy milyen mértékben és milyen keretek között veheti igénybe az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a szakszolgálat tevékenységét, illetve a szakszolgálat milyen keretek között végezhet más tevékenységet. Amit ön állít, képvisel ő úr, azt azok után, amit végigcsináltunk együtt a nemzetbiztonsági törvény elfogadásakor, valamint azok után, hogy ön tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak, ahol hétről hétre tájékozódhat arról, hogy én mit tudok a szolgálatok működéséről, és miről nem tu dok, elég merész ez az állítás. Azonban elfogadom, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy önt mint ellenzéki képviselőt ezen állításában, álláspontjában megingassam. Ugyanakkor azt hiszem, hogy amit ön mondott, nem állja meg a helyét: én tisztességes fel világosítást adtam önnek itt a Ház falai között. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Dr. Takács Péter (MDF) - dr. Csiha Judit tárca nélküli miniszterhez - "Hány százalék közvetítői díjért árusítja a magyar ny elvet az ÁPV Rt.?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Takács Péter úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a privatizációért felelős miniszter asszonynak: "Hány százalék közvetítői díjért á rusítja a magyar nyelvet az ÁPV Rt.?" címmel. Miniszter asszony távollétében - ha a képviselő úr elfogadja - Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár válaszol. Képviselő úr elfogadjae a válaszadót? DR. TAKÁCS PÉTER (MDF) : Elnö k Asszony! Elfogadom, mert mire miniszter asszony betér a parlamentbe, eladják a magyar nyelvet.