Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 30 (265. szám) - Bejelentés képviselői mandátumról történő lemondásról: Pál László (MSZP) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló; az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési hatá... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ):
2830 választások után rögtön sor kerül a nép ügyvédjének megválasztására is. Az ehhez szükséges törvény tervezete már 1990ben készen volt. Az 1990ben hivatalba lépő kormány - bár nagy késéssel - végü l beterjesztette, a parlament pedig elfogadta az országgyűlési biztosokról szóló törvényt, és megalkotott egy korszerű adatvédelmi törvényt és egy kisebbségi törvényt is, amely az adatvédelmi biztos, illetve a kisebbségi biztos jogállását, hivatalát, illet ve intézményét alapította meg, hozta létre. (12.40) Az 1993ban elfogadott ombudsmantörvény azonban nem lehetett teljes értékű. A rendőrség vezetésének - nyilvánvalóan az akkori Belügyminisztérium egyetértésével és támogatásával - sikerült elérnie, hogy a rendőrségre vonatkozó vizsgálat esetén az országgyűlési biztos iratbetekintési jogát az országos rendőrfőkapitány a belátása szerint korlátozhassa. Értik, kedves képviselőtársaim? A végrehajtó hatalom egyik tisztviselője, az ellenőrzött határozhatta meg, hogy az ellenőrző - az Országgyűlés kétharmados többségével megválasztott megbízottja - milyen mértékben ellenőrizheti őt, az ellenőrzöttet. A gyakorlatban sosem derült ki, hogyan működött volna a csonka törvény. Az országgyűlési biztosok megválasztására t ett kísérlet az előző ciklusban sikertelen maradt. Az új kormány 1994ben már a kormányprogramban jelezte: módosítani kívánja az ombudsmantörvényt, törölni fogja a korlátozást. 1995 nyarán sor került az ombudsmanok megválasztására, és képviselői indítvány nyomán a törvény módosítása is megtörtént. Jelenleg - mint a biztosok jelentéséből kiviláglik - nem a törvény szövege, hanem az értelmezése állja az útját a törvény teljes körű alkalmazásának és az ombudsmani tényfeltárásnak. Ezúttal az ügyészség óvja a s zuverenitását a parlament meghatalmazottjával szemben. Az országgyűlési biztosok az Alkotmánybíróságtól kérték a törvény értelmezését; de persze mi, képviselők is megtehetnénk, hogy az 1993. évi LIX. törvény egyetlen sornyi módosításával egyértelművé tegyü k a szöveget - amely megítélésem szerint egyébként jelenleg is egyértelmű. A felszólalásom végén hadd térjek vissza erre a kérdésre! Három beszámoló fekszik előttünk, voltaképpen három könyv. Már a méretük is jelzi, az országgyűlési biztosok komolyan veszi k a feladatot, hogy beszámoljanak az alapjogok állapotáról a megbízójuknak, az Országgyűlésnek, és általunk a közvéleménynek, amely hatalom nélküli hatalmuk legfőbb erőforrása. A három beszámoló nem egy hivatal személytelen terméke, hanem személyek műve: o lyanoké, akik nincsenek egymással semmiféle fölé- és alárendeltségi viszonyban, csak elveik és céljaik közösek. Az állampolgári jogok biztosa és általános helyettese jelentése talán a leginkább jogászias munka, amely másfél év tapasztalatai, sok ezer panas z, 2000nél több vizsgálat tapasztalatai alapján arra az elméleti, de egyúttal nagyon is gyakorlati kérdésre keresi a választ: mi is az alkotmányos visszásság? Melyek azok az alkotmányos alapjogok, amelyekért a siker reményében lehet fellépni? Mit vállalha t magára a nép ügyvédje? Milyen panaszokat kell elhárítania, hogy elkerülje az ombudsmani tevékenység két veszedelmét: ne legyen belőle se szélmalomharcos, se sóhivatalnok? Az adatvédelmi biztos beszámolója szenvedélyes esszé, amelyben ilyen mondatokat olv ashatni: "A magyar demokráciát az a hazugság fenyegeti, amely szerint a szabadság hozta el nekünk a mostani káoszt, amelyben annyira kényelmetlenül érezzük magunkat, a káoszból pedig ki kell szabadítani az országot. Rendet kell csinálni, akár a szabadság k orlátozása árán is." Mintha nemcsak a minap szabadultunk volna ki a szabadságelvonás rendszeréből, amely - és ezek megint a beszámoló szavai - "a szemünk előtt roskadt össze, saját súlyától nyomasztva", mintha nemegyszer - ezt már én teszem hozzá - nem azo k kiáltanának mindenáron rendért, akik törvény felettinek érezvén magukat, a leginkább kikezdik a bizalmat mind a rend, mind a szabadság iránt. A harmadik szerző, a kisebbségi jogok biztosa mintha átvenné ügyfeleinek érzéseit és stílusát: mesél. Mesél indu latosan és elkeseredetten azokról a hazudozásokról, amelyekben az ellenfél érvei képlékennyé válnak, mint a köd, és amelyeknek az az eredménye, hogy a panaszoknak nem lehet a végére járni. Mesél az önáltató álszentségről, amely önmagának is bebizonyítja, h ogy nincs
