Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 10 (243. szám) - Az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár működéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SZABÓ SÁNDORNÉ, a szociális és egészségügyi bizottság előadója:
268 A határozattervezet 4. pontjában az előterjesztő azt javasolja, hogy a kormány az önkormányzati igazgatásról szóló törvény módosítására vonatkozó koncepciót terjessze március 15ig az Országgyűlés elé. Úgy ítéljük azonban meg, hogy az önkormányzatok mandátumának lejárta igen közel van, s a szociális partnerekkel eddig foly tatott egyeztetések alapján szükséges és lehetséges, hogy koncepció helyett már a törvény módosítására vonatkozó konkrét javaslat kerüljön március közepéig az Országgyűlés elé. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül szeretnék néhány megjegyzést fűzni az Egészség biztosítási Önkormányzat összefoglaló véleményéhez, amelyet a vizsgáló bizottság jelentésével kapcsolatban készített, és képviselőtársaim is megkaptak. A kormány, illetőleg a Népjóléti Minisztérium részben az önkormányzat által megalkotott stratégia ésszer űbb hasznosításában fogalmazta meg az egészségügy működőképességét hosszú távon garantáló átalakításra vonatkozó javaslatát, amelynek szakmai és társadalmi vitája zajlik ezekben a hetekben is. Szeretném azt is megjegyezni, hogy jogosnak tartjuk az önkormán yzat igényét a vagyongazdálkodási törvény kidolgozására. Elfogadhatatlan azonban az önkormányzatnak azon megállapítása, amely a vizsgálati jelentésben kifogásolt összeférhetetlenséggel kapcsolatban az etikai bizottság formai meglétét fogalmazza meg válaszu l. Úgy gondolom, hogy a bizottság jelentésében feltárt hiányosságok és észrevételek alapján az önkormányzatnak is önkritikusabb magatartást kellene tanúsítania, és megfelelő belső értékelést lefolytatnia. Mindebből termé szetesen nem lehet és nem szabad azt a következtetést levonni, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs szükség Egészségbiztosítási Önkormányzatra. Az egyes házasságok válságba jutásából még nem következik, hogy magát a házasság intézményét kell megszüntetni. Az önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár feladat- és hatáskörét, együttműködési rendjét viszont precízebben kell rögzíteni. Végül szeretném megköszönni a kormány nevében a vizsgálóbizottság alapos és színvonalas munkáját, és remélem, hog y az országgyűlési határozat a javasolt kiegészítésekkel történő elfogadásával sikerül a szükséges változásokat biztosítani. Köszönöm szépen. (Gyér taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Szabó Sándornénak, a szociális bizottság előadójának. SZABÓ SÁNDORNÉ , a szociális és egészségügyi bizottság előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és egészségügyi bizottság ez év február 5én megtartott ülésén megtárgyalta az Egészségbiztosítá si Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár működéséről szóló, H/3648. számú országgyűlési határozati javaslatot. Tizenhárom támogató szavazattal, 1 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta a bizottság az előterjesztést. Ülésünkön a vizsgálóbizottság tagjai elismerték: munkájukhoz a szükséges dokumentumokat, anyagokat rendelkezésükre bocsátották. Megfogalmazódott, az Egészségügyi Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kifogásolta, hogy csak a költségvetésük 20 száz alékára kiterjedő vizsgálat folyt, de a következtetések túlságosan általánosítóak. A vita során bizottsági ülésünkön egyértelműen megfogalmazásra került az is: a '91es, önkormányzati igazgatásról szóló törvénnyel tulajdonképpen egy több évtizedig járhatat lan úton próbált újra elindulni a Társadalombiztosítási Önkormányzat. Hiányoztak ehhez a tevékenységet minden oldalról körülbástyázó törvények, a változó feltételekhez alkalmazkodni tudó szervezeti forma egyaránt. Bizottsági ülésünkön a kormány, az önkormá nyzat, a pénztár s a képviselőtársaim egyaránt elismerték: nem tudták a rájuk háruló feladatot zökkenőmentesen ellátni, tehát sem a kormánynak, sem az önkormányzatnak, sem a pénztárnak, sem pedig az Országgyűlésnek nem lehet tiszta a lelkiismerete.