Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - "Vizsgálóbizottság felállítása a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a teherszállító vasúti kocsik leselejtezésére és beszerzésére" tárgyában benyújtott országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP):
2128 VANCSIK ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a s zót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Több mindent szeretnék mondani, igyekszem röviden szólni. Először is egy gondolati evolúció fültanúi voltunk, amennyiben Torgyán József frakcióvezető úr a teljes tudatlanság állapotából a mindent értés állapotába jutott, e gészen odáig, hogy precíznek aposztrofálta azon módosító indítvány indoklását, amit én tettem a Ház asztalára. Ezt külön megköszönném. Ami a másik ügyet illeti, a Házszabály nem tiltja meg, hogy egy olyan módosító javaslattal foglalkozzon a Ház a részletes vitában, amelyet a gazdasági bizottság ebben az esetben nem támogat. Ha ez így van, akkor ebből az következik, hogy itt van egy indoklás, erről lehet tárgyalni. Amennyiben bárki úgy gondolja, hogy ismételten bodicseket tud adni egy olyan módosító javaslat nak, amely vitatja, hogy bizonyos vizsgálóbizottságoknak kormánypárti vagy csak ellenzéki tagja lehet, akkor szeretném mondani: ha az urak a gazdasági bizottság javaslatát nem tartják házszabályszerűnek, ne aggódjanak. Merem remélni, hogy van annyi tekinté lyem a szocialista frakcióban, hogy frakciókérésre az én módosítómról szavazni fogunk. (21.00) Merem remélni, hogy a frakció majd támogatni fog. De nem ez a lényege a dolognak, beszéljünk a módosítóról, mert az elnök asszony rám fog szólni két pillanat múl va. Az, hogy a MÁV 100 százalékos állami tulajdon, nem jelenti azt, hogy ellenzéki képviselőnek kell lenni, mert ha ebből indulnánk ki, akkor minden olyan állami vállalatnál, ahol állami tulajdon van, onnantól kezdve vita kérdése, hogy 100 százalékos, én a zt mondom, 95, ő azt mondja, 80, és akkor mehetünk így tovább. Ezt én nem tartom komoly indoknak, annál inkább, mert szerintem rossz helyről közelítik meg az ellenzéki urak a kérdést. Ugyanis nem az ellenzéki képviselőknek van itt ellenőrző szerepe a kormá ny felett, hanem a parlamentnek. Ha ebből indulunk ki, akkor bármelyik országgyűlési képviselőnek, legyen az kormánypárti vagy ellenzéki, jogosultsága van arra, hogy a kormány tevékenységét ellenőrizze, ha éppen arról lenne szó. Tehát abban az esetben, ha nem arról van szó, akkor ezt a tevékenységet nemcsak bizottságban lehet folytatni, és asszisztálni ahhoz, hogy az elmúlt időszak két bizottsági elnöke, az olajgatebizottság elnöke és az úgynevezett Tocsikbizottság elnöke saját magát reklámozza a médiákba n, és asszisztáljanak kormánypárti képviselők, és abba a hibába essenek, hogy azt mondják, hogy... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Képviselő úr, kérem, hogy a tárgyhoz egy kicsit közelebb legyen szíves! VANCSIK ZOL TÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Arról beszélek, hogy ki lehet a vizsgálóbizottság elnöke, és mondtam volt egy példát arra vonatkozóan, hogy nemcsak ellenzéki lehet, hanem kormánypárti is, mert ha netán kormánypárti lenne egy ilyen bizottságnak az elnöke, akkor feltételezem, hogy a tárgyra térve vezetné az üléseket és azzal foglalkozna, hogy a MÁV gazdálkodásával mi a helyzet. Arról nem is beszélve - és ezt mondom Kósa képviselőtársamnak, tanult képviselőtársamnak, közgazdásznak , hogy a gazdálk odás része ez esetben a vasúti kocsik selejtezése vagy beszerzése is, a gazdálkodás ellenőrzése nyilvánvalóan kiterjed a gazdasági eseményekre; és gazdasági esemény, mint ahogy tanultuk annak idején, például a beszerzés és egyéb ilyen dolgok. Tehát ha egy bizottság a gazdálkodást vizsgálja, akkor annak teljes részeként vizsgálja adott esetben ezeknek a kocsiknak a selejtezését, pótlását, beszerzését, annak ellenére, hogy az előterjesztés kiemelten és különlegesen fontosnak tartja, ha ezt nem tette volna, ak kor is a vizsgálat tárgyát kellene hogy képezze ez a gazdasági esemény. Úgy gondolom, ezzel az előterjesztő is egyetért. Tehát én arra gondolok, hogy abból kell kiindulni, hogy országgyűlési képviselők vagyunk mindannyian, jogosultak vagyunk ellenőrizni a kormány vagy bármi olyannak a tevékenységét,