Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - "Vizsgálóbizottság felállítása a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a teherszállító vasúti kocsik leselejtezésére és beszerzésére" tárgyában benyújtott országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDNP):
2129 amire az Országgyűlés hivatott, ebben az esetben a MÁV gazdálkodásának ellenőrzésére. Úgy gondolom, hogy a Torgyán úr által idézett 36. § (4) bekezdése teljesen világos, nem óhajtanám felolvasni az egészet, csak mondanám, hogy a kormány vagy bármely kormányzati szerv, továbbá valamely minisztérium tevékenységét vizsgáló bizottság elnöke, és így tovább. A MÁV egyik sem az, mint ahogy ezt az előterjesztő is elismerte. Igazából itt be is lehet fejezni a vitát és azt lehet mondani, hogy nincs tágabb vagy nincs szűkebb értelmezése a dolgoknak, hanem egyszerűen teljesen magyarul és világosan leírja a Házszabály, hogy mi a teendő. Nagyon remélem, hogy a magyar Országgyűlés, betartva a saját Házszabályát, e szerint fog el járni, és ahogy a házbizottság majd a javaslatát a Ház elé hozza, úgy fog dönteni. Ahhoz, hogy a házbizottság javaslatot tudjon tenni, tisztelt képviselőtársaim, meg kell állapodnunk, amint Bauer Tamás mondta, az ellenzéknek időnként a 72 százalékos kormán ytöbbséggel is tudnia kell megállapodni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kovács Kálmán államtitkár úrnak. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A vitában csak a módosító indítvány érdemi részeire kívánok reagálni, és szeretném megismételni, hogy a kormány egyetért azzal az itt előttünk levő módosító indítvánnyal, amely nem tartja a Házszabály 36. § (4) bekezdése alá esőnek ezt a vizsgálatot, és ilye n értelemben nem tartja szükségesnek azt, hogy az ellenzékhez tartozó képviselő vezesse. Szeretném említeni, hogy a 36. § (4) bekezdés álláspontunk szerint egyértelműen azt tűzi ki célul, hogy mire irányul, mi a vizsgálat tárgya. Az eredeti képviselői indí tvány a bizottság felállításában a MÁVgazdálkodás átvilágítására és beszerzésére irányult, ezt nevezte meg tárgyának. Ebben az esetben egyértelműen fogalmaz a Házszabály. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszö nöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Dobos Krisztina képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Fórum. DR. DOBOS KRISZTINA (MDNP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Önmérsékeltem magam az előbb, és a gombot visszanyomtam, amikor arról volt szó, hogy h ázszabályszerűe az a módosító indítvány, aminek indoklásában a bizottsági ülés jegyzőkönyvét kellett megtenni. Rögtön elindult a fantáziám, és be fogok adni módosító indítványt, aminek indoklása Klebelsberg Kunó tanulmánya lesz. Úgy gondolom, hogy lebecsü lése a parlamentnek, ha egy bizottsági alelnök így ad be módosítót. De mégis két dologhoz szeretnék hozzászólni, tehát ezt a témát lezártnak tekintem, szégyellem magam, hogy ilyen bizottsági alelnökünk van. Ami azonban, ú gy gondolom, nagyon fontos, az két kérdés. Az egyik hogy természetesen Vancsik képviselő úrnak joga van a módosító indítványát elmondani. Egy dologra nincs joga: hogy más képviselőket ismét olyan helyzetbe hozzon, hogy elmondja, a két bizottsági elnök önma gát reklámozta, és nem a tárggyal foglalkoztak. Azt gondolom, hogy mind a Tocsikbizottság, mind az olajgatebizottság bizony elég komoly tárgyi tényeket tudott a parlament elé tárni, és azt hiszem, hogy a tárgy igen fontos volt mindannyiunk számára. Az az elvi kérdés pedig nagyon lényeges, hogy ellenzéki vagy kormánypárti képviselő legyene a bizottság elnöke. Természetesen a 72 százalékos többséggel mindent meg lehet szavazni. Egy azonban nagyon jelentős kérdés. Én úgy gondolom, hogy a kormánynak joga van ellenőrizni a MÁV tevékenységét. Úgy gondolom - lehet, hogy nem igaz , hogy a kormány és a kormánypárti képviselők kapcsolatban vannak egymással. Tehát a kormánypárti frakció bármikor megtehette