Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - "Vizsgálóbizottság felállítása a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a teherszállító vasúti kocsik leselejtezésére és beszerzésére" tárgyában benyújtott országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2123 megfelelően kell megalakítani. A kormány, vagy bármely kormányzati szerv, továbbá valamely minisztérium tevékenységét vizsgáló bizottság elnöke az érintett kormány ellenzékéhez tartozó képviselő." Na már most, a (4) bekezdés első mondata az, amelyet a gazdasági bizottság benthagyott az előterjesztésében, míg a 2. pontot pedig elhagyni k éri, mégpedig - gondolom - a Vancsik Zoltánféle módosító indítványnak megfelelően; azzal az indokolással, hogy a MÁV Rt. nem kormányzati szerv vagy minisztérium, ennek következtében tehát erre az esetre nem áll fenn az a házszabályi kötöttség, hogy ilyen esetben ellenzéki képviselőnek kell lennie a bizottság elnökének. Ugyanakkor ezzel szemben álló érv az, hogy a MÁV 100 százalékban állami tulajdonú részvénytársaság, tehát semmi nem indokolja, hogy miért ne vonatkoztassuk rá azt az eddig követett gyakorlat ot, amelyet a Ház kiterjesztőleg értelmezett: nevezetesen, hogy ilyenkor is mindig ellenzéki képviselőt jelölt a bizottság élére. Az üggyel kapcsolatban még rá kívánok mutatni arra, hogy egyebekben érdemben nem lehet vitatni azt, hogy a vizsgálóbizottságot létre kell hozni, mert a Házszabály 36. § (2) bekezdése azt mondja, hogy ez a kötelezettség fennáll, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozta; márpedig az egyötöd írásbeli indítvány elfekszik aláírásokban, ennek következtében a vizsgálóbizottsá g létrehozandó. Az én megítélésem szerint a módosító indítvány már csak azért is elutasítandó, mert nem házszabályszerűen került előterjesztésre: nincs indoklása; az a lehetséges indok, amely az elutasított indítványból fakad, az pedig nem áll helyt. Ezért én tisztelettel kérem a Házat, hogy a módosító indítványt szíveskedjék elutasítani. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. BAUER TAMÁS (S ZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól vettem észre, Torgyán József képviselőtársam már fel is oldotta ezt a nyolcvan évre szóló titkosítást, amiről itt gondolkozott, hiszen nyilvánvaló, hogy a gazdasági bizottság módosító indítványának - amelyet indokolni kívánok mint a bizottság tagja , mi is az oka. Ami a dolog házszabályszerűségét illeti: én azt hiszem, hogy minden héten, amikor módosító indítványokról szavazunk, számos olyan bizottsági módosító indítványt szoktunk meg szavazni, amelyeknek az indoklása ugyanúgy hangzik, mint ennek a módosító indítványnak az indoklása, nevezetesen: "Lásd a bizottsági ülés jegyzőkönyvét." A bizottsági módosító indítványok nagy része ennek az Országgyűlésnek a gyakorlatában a bizottsági tag ok és az előterjesztő véleményének a figyelembevételével átfogalmaz egy képviselői módosító indítványt, és az indoklás elhangzik a bizottság ülésén; és egyszerűen technikai okból nem szoktak külön indoklást szerkeszteni ezekhez a bizottsági módosító indítv ányokhoz. Ha elolvassa az ember a különböző bizottsági ajánlásokat, akkor ezzel tucatszámra találkozik. (Dobos Krisztina: A gazdasági bizottságnál, máshol nem.) Nem csak a gazdasági bizottságnál. Ezért ilyen alapon ez a módosító indítvány megítélésem szeri nt nem utasítható vissza; ha igen, akkor nagyon sok mindent kellene visszautasítanunk. Ennyit a dolog házszabályi részéről. Ami a dolog tartalmi részét illeti, az szintén egy házszabályi kérdés. Nevezetesen az a kérdés, hogy - mint Torgyán József nagyon he lyesen felismerte - ebben a módosító indítványban arról van szó, hogy a Torgyán József képviselőtársunk által javasolt vizsgálóbizottság elnökének szükségképpen ellenzéki képviselőnek kelle lennie a hatályos Házszabály szerint. Nyilvánvaló, hogy nem; hisz en a Házszabály abban az esetben írja elő - és ez az egyike annak a soksok, ellenzéknek nyújtott kedvezménynek, amit ez a kormánytöbbség a Házszabály megalkotásakor lehetővé tett , hogy a vizsgálóbizottság elnökének ellenzéki képviselőnek kell lennie, am ikor a vizsgálóbizottság tárgya a kormány tevékenysége.