Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 25 (256. szám) - Dr. Varga László (KDNP) - az igazságügy-miniszterhez - "A képviselők átvilágítása" címmel - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
1825 Sajnos, miniszter úr, ez a válasz - tekintettel arra, hogy ön korábban, egy nyilatkozatában március 20ában jelölte meg ezen helyek megnevezését - már csak azér t sem fogadható el. Az ön leveléből idézek, miniszter úr, március 20a volt ez az időpont. Nem sokkal haladtuk meg ezt a dátumot, de úgy tűnik, tisztelt miniszter úr, hogy semmilyen - a lobbyzáson túlmenő - szempontok nem vezetik a kormányt annak eldöntésé ben, hogy mégis hol és milyen megalapozottsággal kívánják ezen felsőbíróságok parlamenti támogatását elérni. Úgyhogy arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a rendkívül előkészítetlen és - hogy úgy mondjam - időtartamában sem megfelelő választ ne fogadja e l. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Az interpelláló képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblá n a következő eredmény jelenik meg: 145 igen, 37 nem, 7 tartózkodás.) Meg kell ismételnünk a szavazást. (Dr. Sepsey Tamás: Hányszor játsszuk még ezt? - Rövid szünet.) Tisztelettel megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae Vastagh Pál igazságügymin iszter úrnak az interpellációra adott válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a miniszteri választ 157 igen szavazattal, 42 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett elfogadta. (15.10) Dr. Varga László (KDNP ) - az igazságügyminiszterhez - "A képviselők átvilágítása" címmel ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Országgyűlés! Varga László úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője interpellációt nyújtott be az igazságügyminiszterhez: "A képviselők átvilágítá sa" címmel. Képviselő urat illeti a szó. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Kérem, eltörött a beszélőgépem. (Közbeszólások: Eltörött a hegedűje! - Eltörött neki! - Add oda a tiédet! - Derültség. - Egy hordozható mikrofont visznek a képviselőnek.) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem beszámítani ezt az időt a beszédembe. (Derültség.) Tisztelt Miniszter Úr! Az országgyűlési képviselők ezekben a napokban kapták vagy kapják meg az átvilágítás eredményét. Ez a politikai röntgenlelet azt közli, hogy kik voltak azok, akik bizonyos kapcsolatban voltak a titkosrendőrséggel, és jelentéseket adtak írásban vagy szóban. Véleményem szerint az az eljárás, ami és ahogy most folyik, igazságtalan és méltánytalan. (Zaj.) Igazságtalan azért, mert a negyvenéves megszállás alatt a polgár ok nem éltek emberi jogaikkal, nem voltak urai saját akaratuknak, és számosan kényszer hatására cselekedtek, amiért nem felelősek. (Zaj.) Nem beszélek azokról, akik önként jelentkeztek a titkosszolgálatnál, sem azokról, akik pénzt kaptak, sem azokról, akik kárt okoztak honfitársaiknak. Mint ügyvédet és képviselőt öt esetben kerestek fel családos emberek, megbízható, nemzethű polgárok azzal, hogy megjelentek náluk a titkosrendőrök, és miután kommunistaellenesek, valószínűleg börtönbüntetés miatt eljárást ind ítanak ellenük, és amennyiben nem teljesítik a besúgó vagy informátori szolgálatot, nem marad más hátra nekik, mint a börtönbüntetés. Igen tisztelt Országgyűlés! Méltánytalannak tartom (Közbeszólás: Ti találtátok ki a törvényt!) , hogy azok, akik kényszer h atására cselekedtek és nem okoztak semmiféle kárt polgártársaiknak, további szenvedéseknek legyenek kitéve. Méltánytalan és megdöbbentő az eljárás, hogy nem tudjuk