Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 25 (256. szám) - A mezőgazdasági termelők adózási feltételeit meghatározó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes társadalombiztosítási és szociális ellátásokról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban tö... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
1772 bizalmatlanság jelent meg az adó- és társadalombiztosítási szabál yok változása iránt, amelyre kénytelen volt a kormány reagálni. Azt mondta, hogy a kormány szava igenis úriemberi becsületszó, amit ők a kiskőrösi művelődési házban megígértek, azt most ide behozzák törvénybe, akárhogy is történik a dolog. Mit tehetek én, és mit tehetnek a szabaddemokraták? Természetesen azt mondjuk, hogy isten neki, legyen így. Tulajdonképpen ezzel be is fejezhetném a hozzászólásomat. Van azonban a dolognak egy másik vetülete. Ez pedig az a feszültség, ami ezek mögött a mozgalmak, bizalmat lanság és elégedetlenség mögött van, és az a technika, ami a probléma kezelése kapcsán a jövendő adószabályokra és nyilvántartási szabályokra hatólag most előttünk van. Hogy a feszültség nagyon régi és a mezőgazdasági tevékenységet végzők üldözési mániája, paranoiája az államhatalommal szemben nagyon ősi, ezt világosan tudjuk. Hiszen nagyon jól emlékszem - most hagyjuk a '70es, '80as éveket, amelyeknek az agrárius mozgalmai állandóan abból indultak ki, hogy az állam velük akar kiszúrni, menjünk csak vissz a '93ba , amikor éppen akkor volt az első tematikus vitanap ebben a parlamentben '93 őszén a mezőgazdaságról, amikor kint tüntetés volt. Én rendes képviselő gyerekként nem a tüntetőknél voltam kint - bár akkor még ellenzékiként ez jóval kellemesebb lett volna , hanem itt benn próbáltam magyarázni, hogy mi is a helyzet, és mit kellene csinálni. Az akkori politikai államtitkár úr azóta is gyakran idézte, hogy azzal kezdtem a beszédemet, hogy ha még történetesen zseniális és ügyes is lett volna a kormány - '90'93as időszak kormánya , akkor sem tudta volna megoldani mindazokat a nehézségeket, amelyek a nyakunkba szakadtak. Igenis az az 1991es válság, aminek az előjelei már '89ben megvoltak - ezt jól idézték tegnap sokan , de mégiscsak '91ben robbant ki kegyetlenül, olyan mértékig döntötte össze a magyar mezőgazdaságot, hogy az abból fakadó bajok sokkal erősebbek, minthogy bármely kormány meg tudjon velük birkózni. Végül is a piacok összeomlása, mind az export, mind a hazai fogyasztás csökkenése, több mi nt 30 százalékkal csökkentette az értékesítési lehetőségeket, az ezt követő pénzügyi csődök a továbbiakat. Mindehhez akkor jött a privatizáció, ami azt jelentette, hogy a mezőgazdasági termelők, gazdálkodók - mivel változtak a szereplők - rendesen reagálni sem tudtak a válság körülményeire; és itt állunk ma, és be kell látnunk, hogy a '91es kegyetlen válságból máig nem épült föl, nem jött helyre a mezőgazdaság. Elmondhatjuk, hogy '94 óta ahhoz képest mé gis valamivel jobb a helyzet, mint ami '93ig volt, bár a '94es évben is volt valami jobb, de ahhoz képest, hogy mik a mezőgazdaság lehetőségei, és ahhoz képest, hogy milyen megélhetési biztonságot tudott nyújtani a '80as évek közepén, bizony nagyon sany arú a mi mezőgazdaságunk állapota és teljesítménye. A dolgot nehezíti az is, hogy nagyon sok ember kényszerült arra, hogy abból éljen meg. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a nehézipar és építőipar, különösen a magasépítőipar válsága a faluról behordott vagy bejáró foglalkoztatottakat érintette legkegyetlenebbül, ugyanígy a bányák válsága, és a többi, tehát a falusi munkanélküliség ma aránytalanul nagyobb, mint a városi. Másrészt azt is tudjuk, hogy a kárpótlási törvény és a szövetkezeti földkiadási törvény k övetkeztében nagyon sok olyan ember is fordult a mezőgazdasági vállalkozás felé, aki talán különben nem is tette volna, de ha már itt van a lehetőség, meg akarja próbálni ezt. Tehát a kényszervállalkozók és a romantikus lendületében vállalkozni kezdő réteg egyaránt nagyon jelentős a mezőgazdaságban, egy olyan mezőgazdaságban, amely bizonytalanul érzi magát. Természetesen ilyenkor mindenféle változtatás a rendszerben újra és újra fellobbantja, igenis azt kell mondanom: a paranoiát, tehát azt a hitet, hogy bi zonytalan a helyzetünk, hogy nehéz megélni, hogy nem jönnek be azok az ábrándok, várakozások, mesék, amelyek mentén életünket próbáltuk szervezni pár évvel ezelőtt, hogy ez valamilyen hatalmi gonoszsággal függ össze. Igenis, ez a fajta paranoia újra és újr a feljön.
