Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 24 (255. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP), a napirendi pont előadója:
1728 rendkívüli ülésre is benyújtottunk 81 támogató aláírással egy javaslatot, amelyet a házbizottság elutasított. Ezt csak azért mondtam el emlékeztetőül, mert a határidő lejárta előtt lett volna módja az Országgyűlésnek arra, hogy módosítsa a törvényben lévő '96. december 31ei határidőt, lett volna nemcsak módja, hanem kötelessége is, hiszen a sürgősségi elfogadás után úgy gondolom, hogy a Háznak ezt napirendre kellett volna tűznie. Most, két és fél hónap pal a határidő lejárta után, természetesen már más optikája van egy olyan javaslatnak, amely a határidő kitolásáról szól, ami arról szól, hogy 1998. december 31éig javasoljuk megállapítani a törvényi határidőt, mert úgy látjuk, hogy a jelenlegi önkormányz atok eddig a határidőig - az eddigi gyakorlati tapasztalatból adódóan - képesek lesznek teljesíteni ebbéli törvényi kötelezettségüket. Természetszerűleg ehhez rásegítő mechanizmusokra is szükség lesz, erre rövid időn belül vissza is térek. A harmadik probl émakör úgy fogalmazható meg, hogy a kényszerbérlet megszűnéséig terjedő időben milyen lakbér legyen érvényes a lakásra. Úgy gondolom - és egy kicsit itt a határidőre vissza kell térnem , hogy senkinek sem érdeke a jelenlegi helyzet konzerválása, sem a kén yszerbérlők, sem a kényszerbérbeadók, sem az önkormányzatok, sem a kormány, sem az Országgyűlés nem lehet abban érdekelt, hogy törvényen kívüli helyzetben legyenek családok ezrei. Úgy gondolom, hogy van felelősségünk nekünk is, a kormányzatnak is, az önkor mányzatoknak is abban, hogy ne törvénysértő állapot legyen tartósan az országban, hanem sikeresen meg tudjuk oldani közösen ezt a nem egyszerű problémát. A megoldásig terjedően ugyanakkor valamifajta védettséget kellene kapniuk a kényszerbérlőknek, hiszen nem tehetnek róla, hogy egy olyan helyzetbe kerültek, hogy másnak a lakásában kell lakniuk. Egy történelem által gyártott helyzet az, amivel most szembe kell nézni, és nagyon sok idős polgártársunk lakik ilyen lakásban; képtelen kifizetni azokat a megállap ított lakbéreket, amelyeket hol önkormányzati rendelet, hol a spontán piaci viszonyok eredményeznek. Ezért javasoltuk mi a meglehetősen vitatható 2. §ban a lakbérek limitálását - rossz szövegezéssel "lakáshasználati díjjal", de a lakbérre gondoltunk termé szetesen - az önkormányzati lakbér kétszeresében. Bizonyára vitatható ez a javaslatunk, de kérem, hogy a szándékot értsék meg jelen lévő képviselőtársaim; ha lenne ennél szakszerűbb, a más jogszabályokkal jobban illeszkedő megoldás, amely a bérlőket és a b érbeadókat is megfelelő módon védi, arra mi nyitottak lennénk. Van tapasztalat például a főváros XI. kerületében, Molnár Gyula képviselőtársam választókerületében, ahol sikerült olyan technikát találni, hogy ne fizessen többet az önkormányzati lakbér kétsz eresénél a bérlő, de ugyanakkor a bérbeadó a piaci lakbért megkaphassa, a kettő közötti különbséget pedig az önkormányzat finanszírozza. Ezáltal tulajdonképpen az önkormányzat érdekelt is abban, hogy minél gyorsabban megoldja a problémát, hiszen mindaddig, amíg megoldatlan a kényszerbérlet ügye, addig számára ez pénzügyi teherrel, kiadással jár. Tehát ilyen típusú módosító indítványokra is nyitottak vagyunk - mondhatom ezt előterjesztőtársaim nevében is , kérem, hogy azt a szándékot értsék meg ebben a 2. §ra vonatkozó javaslatunkban, hogy valamifajta védettséget szeretnénk a kényszerbérlőknek biztosítani. Az utolsó problémakör pedig az önkormányzatok érdekeltté tétele a kényszerbérletek megszüntetésében. Való igaz, hogy számos önkormányzatnak lett volna le hetősége például a lakásprivatizációból befolyt pénzből vagy más vagyongazdálkodási műveletekből esetleg teljességgel megoldani a kényszerbérletek problémáját. Sajnálatos, hogy a korábbi döntésből hiányzott az az érdekeltség, ami efelé vitte volna a telepü lési önkormányzatokat, és meggyőződéssel mondom, hogy a legjobb szándékkal is előfordulhat az önkormányzatoknál, hogy mégsem tudták - vagyoni okokból, pénzügyi, költségvetési okokból - ezt a problémát megoldani. (21.00) Ezért egyfelől költségvetési pénzü gyi támogatásra, másrészt pedig a szabályozásban a kitolt határidőig egyfajta olyan érdekeltségi mechanizmusra lenne szükség, hogy az önkormányzatok minél
