Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - A választásokon minősített politikai pártok, az általuk, illetve jogelődjeik által alapított vállalatok, egyszemélyes kft.-k, valamint az 1990. évi LXXIII. törvény hatálya alá tartozó társadalmi szervezetek tulajdonába,illetve használatába került inga... - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ):
1629 követően a határozathozatalra is sor kerülhet. Tehát olyan nagy időeltolódásra maguk a módosító indítványok nem fognak vezetni. Köszönöm szépen. (Egy taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. G ál Zoltán) : Megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, KDNP. DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az elnök úr instrukciói szerint visszatérnék a Házszabály szerint az általános vita szabályaihoz, és azt sz eretném indokolni, hogy ennek a határozati javaslatnak tulajdonképpen mi az, ami az indokát szolgálja, és mi az, amiért a Ház ennek megszavazásától nem térhet ki. Mint ismeretes a Ház előtt is, az alkotmány- és igazságügyi bizottság felállított egy albizot tságot, amelyik egy kicsit a jelenlegi határozati javaslatban megszövegezett vizsgálóbizottság hatáskörét és feladatát lett volna hivatva megvalósítani, de mivel az ellenzéki képviselők látták azt, hogy ennek semmi esélye nincs, hogy objektív körülmények k özött az igazság felderítésre kerüljön, ezért kénytelenek voltak ennek a vizsgáló bizottságnak a létrehozására határozati javaslatot előterjeszteni. Az általam eddig mondottaknak a legékesebb bizonyítéka az alkotmányügyi bizottság albizottságának elnöke ál tal elhangzott kijelentés. Tisztelettel, én nem értem Kristóf István urat. Szeretném elmondani a tisztelt Háznak, hogy az MDF és a Fidesz két ingatlanán kívül eső összes pártingatlan vitája körülbelül 20 percig tartott a bizottságban, és a kormánypárti töb bség 20 perc alatt úgy döntött, hogy teljesen indokolatlan ezt a kérdést tovább feszegetni. Most, amikor Áder képviselő úr határozati javaslatában szerepel egy olyan kitétel, hogy "a parlamenti erősorrend szerint", akkor Kristóf képviselő ú r 1997ben azt jósolja, hogy a Fideszig 17 év múlva, 2015ben fogunk eljutni, amiből arra kell következtetnem, hogy a Szocialista Párt ingatlanainak a vizsgálata 16 évig fog tartani, legalábbis ezt mondja Kristóf István képviselő úr. (Szórványos taps a job b oldalon.) Itt azért bizonyos ellentmondások vannak. Azért, hogy az ilyen téves információk ne juthassanak ki a sajtóba, indítványozom, hogy mielőbb változatlan szöveggel kerüljön elfogadásra ez a módosító javaslat, és akkor minden ilyen félremagyarázást, meg 1520 éves nagy botrányokat elkerülhet a tisztelt Ház. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a jobb oldalon.) (18.20) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Szigethy István képviselő úrnak, SZDSZ. DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tiszt elt Országgyűlés! Először a Házszabály néhány rendelkezését szeretném idézni, hogy világos legyen, miben vitatkozunk, milyen keretek között lehet módosító indítványt előterjeszteni. Az alkotmányügyi bizottságban erről már volt szó; nyilvánvaló, hogy a jele nlévők nagy része ott nem volt jelen, tehát hadd ismételjem meg ezeket a rendelkezéseket. A Házszabály 36. §ának (6) bekezdése szerint a vizsgálóbizottság elnevezését, valamint a vizsgálat tárgyát érintő módosító javaslatot nem lehet benyújtani, tehát az elnevezésről és a vizsgálat tárgyáról szól csak a korlátozás. A 36. § (1) bekezdése a következőt tartalmazza: "A vizsgálóbizottság létrehozására, működésére, elnevezésére, a vizsgálat tárgyának meghatározására, és a vizsgálóbizottság megszűnésére az eseti bizottságra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, az e szakaszban foglalt eltérésekkel." Az eseti bizottságra való visszautalás pedig ezt tartalmazza: "Az eseti bizottság feladatát, elnevezését, tagjainak számát és megbízatásának terjedelmét az Ország gyűlés az eseti bizottság felállításakor határozza meg." Tehát ami a lényeg: az Országgyűlés határozza meg; a két érintett körön kívül bármiféle módosító indítványt elő lehet terjeszteni, és ha elő lehet terjeszteni, akkor természetesen erre a lehetőséget biztosítani is kell.