Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP):
1553 Így került sor arra, hogy azok, akik a holocaust során vagy munkaszolgálatban, vagy a Szovjetunióba kényszermunkára hurcolás miatt életüket vagy szabadsá gukat veszítették el, csak 1995 végén jutottak volna kárpótláshoz, ugyanis akkor került elénk ez a törvény első változatban. De így történt, és sajnos a kárpótlási folyamat egészének minden bélyege rajta van ezen a törvényjavaslaton, illetve ennek a sorsán , hiszen mindegyik megjárta az Alkotmánybíróságot. Az I. törvény is, aztán az a törvényjavaslat is, amelyet 1995 őszén nyújtott be a kormány, és így került elénk harmadik változatban ez a javaslat. Végig úgy beszéltünk a kárpótlandóknak erről a köréről és általában a kárpótlásról, mint jogi, egyszersmind erkölcsi kötelezettségről. S ha ilyen értelemben erkölcsi kötelezettségünk a múltban az állam által vagy közreműködésével elkövetett sérelmek miatt szenvedettek iránti kárpótlás, akkor ettől nem elvonatkozt atható - és itt anyagiakról van szó - az az erkölcsi kötelezettség, amellyel tartozik ez az Országgyűlés és ez a kormány a ma élő generációknak és a jövő generációinak. Elhangzott már néhány adat arra vonatkozóan, hogy mekkora az a kárpótlási összeg, amell yel számolnunk kell, és bizony 10 milliárdos nagyságrendű pénzekről van szó. A költségvetés akkora, amekkora, abból 10 milliárdokat elvonni olyan célokra, amelyek természetesen jogosultak, de mégiscsak a gazdaságból vonódnak ki - ez értelemszerűen azoknak a kötelezettségeknek a rovására történhet, amelyeket az állam el kell lásson minden körülmények között. (11.20) Bizottságunk nyújtotta be - hiszen nem tudok két minőségben jelen lenni, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnökeként és szocia lista képviselőként itt a pulpituson; ugyanazt mondom mindkét minőségemben , nos tehát bizottságunk azért nyújtotta be az Alkotmánybírósághoz korábban az indítványát, hogy tisztázzunk alapvető kérdéseket a kárpótlandók körét illetően. És erre a válasz - a miképpen erről államtitkár úr megemlékezett - az Alkotmánybíróság részéről egyértelmű volt; és ez új elem mindenképpen a továbbiakra nézve. Elhangzott a határozat vonatkozó része, én az indoklásból idéznék, mert talán a továbbiakra nézve a vitát ez is vala melyest mederben tartja: "Nem alkotmányossági probléma, ha a törvényhozó a kárpótlásra szánt összeg nagyságát az ország teherbíró képességével összhangban és más anyagi kötelezettségeire és feladataira tekintettel határozza meg. Ezt a keretet tekintetbe vé ve az egyes kárpótoltaknak megállapított összeg nagysága természetszerűen függ a jogosultak feltételezhető számától. Az újraelosztásnak természetesen nincs hatása a korábbi rendelkezések szerint kifizetett kárpótlásokra; azok mint lezárt jogviszonyok, érin tetlenül maradnak." Azért fontos ez a megállapítás az Alkotmánybíróság indoklásában, mert kétségkívül alacsony volt azok száma, akiknek az örökösei egymillió forintos kárpótlást kaptak. 1124en voltak, és ez 1 milliárd 124 millió forintos kiadást jelentett kárpótlási célokra a költségvetésből. Amiképpen ez itt elhangzott korábban, itt a kárpótoltak, a kárpótlandók száma nem tízezres vagy százezres - erre majd még később kitérek , hanem nyilvánvalóan nagyon magas szám. Szóba sem jöhet az egymillió forintos kárpótlás; ez gyakorlatilag Magyarország költségvetésének oly jelentős hányadát kötné le, ami egyszerűen teljesíthetetlen. Ami mindenképpen fontos: a kárpótoltak jogosulti köre változott az előző változathoz képest. Az özvegy, a gyermek; ha van, akkor élő szülő - hiszen gondoljunk arra, hogy fiatalon meghaltak kényszermunkán, a holocaust során, akiknek szülei, nagyon idős szülei esetleg még élhetnek ; vagy ezek hiányában az élő testvér, testvérek jogosultak. Ez mindenképpen változás. Tehát itt valóban dönt ően a számok azok, amelyekről szólni kell. Az államtitkár úr megemlítette a kárpótlási hivatal adatai alapján, hogy korábbi eljárásokban 38 ezer deportált, 15 ezer munkaszolgálatos és több mint 200 ezer olyan beadvány, ügy keletkezett a hivatalban, amely a Szovjetunióban történt kényszermunkával függ össze. Ebből több dolog következik. Az egyik, hogy itt a kárpótlandók körének igen nagy hányada - százalékosan ez persze nehezen adható meg - az egykori Szovjetunióba elhurcoltakból adódik, és már a biológia tö rvényei szerint is egyre
