Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 4 (242. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
135 gördülékenyebb lett, a szöveg talán világosabb, az öt év nem múlt el nyomtalanul, de a lényeg nem változott. Ezzel az összehasonlítással az volt a célom, hogy rámutassak: a szakma évek óta várja ezt a törvényt, lényegében megszabta annak szemléletét, a beterjesztő minisztériumnak nem annyira velük, mint a pénzszűkével és bizonyos államigazgatási elvek képviselőivel kellett csatázniuk. A ma kezünkben lévő javaslat is poros egy kicsit, hi szen októberben még egy előző miniszter terjesztette be, decemberben sajnos nem tárgyaltuk meg, ezért a hatályba léptetést - azt hiszem - egy kicsit át kell alakítani. Sok sajtócikk foglalkozott már ezzel a törvénytervezettel, nagy figyelem kíséri most mun kánkat. Volt kétkedő újságíró, aki tudni vélte, hogy azért nem ment át decemberben, mert a pénzügy nem ad rá pénzt. Ezzel kapcsolatban engem zavar az, hogy a törvénytervezet végül is nem tartalmazza azt, hogy mibe kerül. Ez pedig házszabályi kötelezettség lenne. Sajnos nem először sérül itt a Házszabály. Voltak olyan újságcikkek, amelyek a sokéves csúszás ellenére azt hangoztatták, hogy most már várhatnánk egy kicsit, amíg az alkotmány nem rögzíti a gyermekek jogait, illetve amíg nem lesz nonprofittörvény - az utóbbira még visszatérek. Az előzetes sajtónyilatkozatok között számomra az volt a legveszedelmesebb, amely 3400 módosító indítványt helyezett kilátásba, és a törvény átírását vetítette elő. Ma is elhangzott, de ma a szónokok ügyesen fogalmazták, azt mondták, hogy itt meg itt konkrét pontosító, javító változásokat terveznek. Ezt lehet, de ezt a törvényt át lehetne írni és tönkre lehetne tenni. Nagyon kérem, hogy ne tegyük, érvényesüljön az, ami eddig elhangzott, hogy a törvény alapszemlélete - amely mo st már tényleg lassan évtizedes tervezés után áll - ne változzon. Maradjon meg családcentrikusnak, maradjon meg megelőzéscentrikusnak, és próbáljon racionális és embercentrikus lenni egyszerre. Kedves Képviselőtársaim! Igen, ennek a törvénynek nagyon sok é rtéke van, a családközpontúságról már esett szó - nem akarom az időt húzni, de első helyre ezt veszem. A második - talán kell hangsúlyozni még : megteremti a gyermekvédelmi alapellátást. Ez a fogalom mint ilyen, most sokkal világosabban jelenik meg, mint eddig, és kilóg ez a törvény a kormány korábbi szociális törvénykezéseiből, mert nem elvesz, hanem ad, mert új intézményeket is hoz létre, olyanokat, amelyek nélkül a gyermekvédelem hatékonyan nem működhet. Mint hozzám közel állót, hadd említsem meg a 39. § 1/c. pontját: a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, ez a jóléti szolgáltatás egyik kiemelt feladata. Ez összhangban van a magzatvédelmi törvénnyel - bárcsak a várandóssági pótlékot is vissza lehe tne hozzá rendelni, akkor üzemképes is lenne. Értékének tartom - szintén elhangzott már , hogy elválasztja az ellátásokat a hatósági intézkedésektől. Ez nagyon lényeges, mert új szemléletről van szó; egy olyan szemléletről, amelyben a családnak együtt kel l működnie, és hatósággal nagyon nehéz együttműködni. Mellé kell állni a bajba jutott családnak, és ezt parancsra nem lehet megtenni. Ezért ez az elválasztás kulcsfontosságú. Ugyanakkor ez a megelőzés pénzbe kerül. De ez a pénz befektetés. Evvel a megelőzé ssel kiadásokat is lehet megelőzni, nemcsak a bűnözést - a bűnözést is persze, ami újabb kiadásmegelőzést jelent. Nagyon fontosnak tartom, hogy a törvényjavaslat megszünteti a GYIVI gyámi monopóliumát. Ezt már a régi tervezet is megtette, nemcsak a GYIVI igazgatója vagy az általa megbízott személy léphet elő gyámmá, hanem igen, a nevelőszülő, aki gondoskodik mindennapjaiban a gyermekről, betöltheti ezt a feladatot. Például ez is egy olyan sarkalatos pont, amit nem lenne szabad megváltoztatni a módosító ind ítványok közepette. Természetesen egy ekkora törvénytervezetnek - márcsak éppen a hosszú munka miatt is - hibái is lehetnek. Sokan bábáskodtak a szöveg fölött, és ennek következtében érthető módon vannak hibái. Az ellenzéknek pedig az a kötelessége, hogy e zeket a hibákat előhozza. Sok kritikai megjegyzést lehet tenni, ezt részben frakciótársaim további hozzászólásaikban, módosító indítványaikban is ki fogják fejteni. Én néhányat azért megemlítek. Magát a címet - nem éppen hibának tartom, de szerencsésebb le tt volna a szövegben amúgy szereplő gyermekjóléti kifejezésnek a címben is való szerepeltetése. Tükrözte volna azt, hogy itt