Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - Az olimpiai bajnoki járadékról szóló törvényjavaslat általános vitája - HORVÁTH VILMOS (SZDSZ):
1246 Megadom a szót Horváth Vilmos képviselő úrnak, aki írásban előre jelentkezett felszólalásra. HORVÁTH VILMOS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tiszte lt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Kónya Imre! Az egész problémakörrel kapcsolatos gondolatmenetet ott folytatnám, vagy azokat a kételyeket próbálnám megerősíteni, amelyeket az imént államtitkár úr is elmondott. Abból indulnék ki, hogy valóban egy n agyon nemes szándék vezette képviselőtársunkat, amikor ezt a törvényjavaslatát beterjesztette. Azt hiszem, akik a teremben vagyunk, egészen biztos, hogy valamennyien a sport nagy barátai, ha úgy tetszik, a szerelmesei vagyunk. Azon sem lepődtem meg, amivel Kónya Imre képviselőtársunk indította mondandóját, nevezetesen: amikor bizonyos körben házi közvéleménykutatást végzett, akkor nem voltak olyanok, akiket irritált volna ez a törvényjavaslat. Mondhatjuk azt is, hogy a lakosságot sem irritálja. Azt hiszem, ez pontosan abból fakad, amit képviselőtársunk is említett. Nevezetesen: a sportteljesítmények, a kiemelkedő teljesítmények olyan mérhető dolgok, amelyeket valamennyien - az egész társadalom, az egész lakosság - tudnak értékelni, különösen egy olyan orszá gban, amely sporthagyományai rendkívül gazdagok, egy olyan országban, amely 1895ben hatodikként csatlakozott a nemzetközi olimpiai mozgalomhoz. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mai napig az egyik fő zászlóvivője az olimpiai mozgalomnak. Mégis néhány fenntartá somat szeretném megfogalmazni a javaslattal kapcsolatban. Egyikmásikról már Világosi Gábor államtitkár úr beszélt. Attól függetlenül, hogy Világos Gáborral beszéltünk volna erről, az ön által benyújtott törvényjavaslat indoklásában megtalálható az, hogy e z a javaslat perspektívát nyújtson a jövő utánpótlásának. Azt hiszem, nagyon nagy baj lenne az, ha ma egy fiatal csupán azért kezdene sportolni, mert majd akkor, amikor befejezi sportolói pályafutását, az államtól egy garantált, biztos jövedelemre számítha t. Azt hiszem, ez egy kicsit magát az olimpiai eszmét is sérti. Nagy baj lenne, ha csak ezért kezdenének el sportolni. Azt hiszem, báró Pierre de Coubertin annak idején, amikor a sportról megfogalmazta a '12es olimpián bajnoki címet kapott ódáját, akkor n em egészen pontosan erre gondolt. Ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg. Inkább annak a mentén mennék, amit Világosi Gábor mondott. Említette, hogy vannak olyan csapatsportágak, amelyekben nagyon sikeresek voltunk és vagyunk - és ennek örülni kell. Bizony volt olyan sportoló, aki tizenegynéhány percet töltött a pályán, de ezzel természetesen és jogosan - hiszen fel is kellett készülni erre az olimpiára, és ki is kellett érdemelni, hogy kijusson; ez teljesen világos - mégiscsak tevőlegesen néhány percig vet t részt abban, hogy egy olimpiai bajnoki címet szerezzünk. Ezért 35 éves kora fölött megkapná azt a járandóságot, amit esetleg az az ember nem, aki nem nyert olimpiát. Például Wichmann Tamás 9 világbajnoki címet szerzett, de az olimpia valahogy soha nem si került neki; vagy akár az az asztaliteniszgeneráció - gondolok Jónyerre, Gergelyre , amely az ázsiai hegemóniát harminc év után megtörte, de pechükre az asztalitenisz csak '88ban került az olimpia programjára. A '65ben Dortmundban világbajnokságot nyer t női kézilabdacsapat pechére a női kézilabda csak 1972ben került a játékok műsorára. Így ők is kimaradnának ebből. Ami a rászorultság és az alanyi jog közötti vitát illeti, nagyon nehéz igazságot tenni. Azt hiszem, valamennyien, akik megszólaltunk ebben a témakörben, ebben kétkedünk. Valamennyien tudjuk - most nem mondok nevet, mert nem akarok sérteni személyiségi jogokat , bizony jelenleg, sajnos, van Magyarországon élő olimpiai bajnokunk, aki egykoron cipőpucolásból - és ezt elég látványosan csinálta - próbálta meg eltartani a családját, aki kénytelen volt eladni az aranyérmeit. Ez nagyonnagyon szomorú dolog. Nádori László képviselőtársam, a MOB elnökségi tagja is célzott erre. Ugyanakkor ugyanezt a bizonyos összeget, amit Kónya Imre javasolt, megkapná dr. Schmitt Pál is, aki hazánk madridi nagykövete, az első számú magyar sportdiplomata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke. Nem hiszem, hogy ő rászorult erre. Tudom, a javaslatban Kónya Imre azt
