Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 3 (233. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3827 szabadon választott Országgyűlés elfogadott. Természetesen egy új forma, mondjuk olyan új forma, mint a kárpótlás, amivel kapcsolatban annak idején szintén ren geteg aggály volt, nekünk is volt aggályunk, azok is bejöttek, másoknak is voltak aggályaik, azok is bejöttek, de arra a feladatra, az akkori kormánytöbbség fontosnak tartotta, hogy ezt az aggályok ellenére megcsinálja. Én azt gondolom, hogy mi, szocialist ák és szabaddemokraták két és fél évvel ezelőtt úgy ítéltük meg, hogy a nem állami típusú közcélú tevékenységek finanszírozására ezt a formát érdemes megvalósítani. Ennek, a nem állami tevékenységek között mindenekelőtt a társadalmi szervezeteket, bizonyos kulturális tevékenységeket és az egyházakat említettük meg, nem hangzott el olyan érv a tegnapi és a mai vitában, ami miatt ezt az elképzelésünket föl kellene adni. Ezért ismételten azt javaslom, hogy fogadják el ezt a törvényjavaslatot majd azokkal a mód osító indítványokkal, amelyek a kormányprogramnak részben hátat fordító kormányelőterjesztéshez képest visszafordítják a javaslatot oda, ahol a kormányprogramban ezt két és fél évvel ezelőtt meghatároztuk. Még csak annyit szeretnék mondani Hegyi Gyula kép viselőtársunknak, hogy Magyar Bálint képviselőtársunk nem a magánvéleményét képviselte, hanem a kormánykoalíció két és fél évvel ezelőtt nagy, 72 százalékos szavazattöbbséggel elfogadott álláspontját. Köszönöm szépen. (Taps.) (Az elnöki széket dr. Gál Zolt án, az Országgyűlés elnöke foglalja el.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kérem képviselőtársaimat jelezzék, ki kíván kétperces hozzászólást tenni. Megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, MSZP. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Való ban megtisztelő, hogyha jó fél órán keresztül nem kis részben az én észrevételemre válaszolt Bauer Tamás. Sajnos nincs annyi időm, hogy az észrevételeire viszont válaszoljak. A kormányprogramból, amit felolvastam és aki a jegyzőkönyvet nyomon követi, abból teljesen világos, időrendben, sorrendben úgy fogalmaz, hogy meg kell teremteni azt, hogy az egyházak költségvetési automatizmus révén jussanak állami támogatáshoz és ezután említi ezt a fajta addicionális lehetőséget. Én azt mondtam, hogyha megteremtjük a zt, hogy az egyházak költségvetési automatizmus révén jussanak állami támogatáshoz, akkor nyilvánvalóan újra lehet, újra kell gondolni ezt a felvetést. Itt fordított eset történt, hiszen az egyházfinanszírozási törvény lehet, hogy papíron megvan, magam is láttam több változatát, a Ház előtt nincs. És a Ház előtt egy általános vitában arról érdemes beszélni, ami a Ház elé került. A ház elé a fordítottja került, vagy az, ami a következménye kellett volna, hogy legyen. A másik: Bauer Tamás azt hiszi, hogy nek em megváltozott a véleményem tegnap óta. Természetesen nem változott meg a véleményem. Alapvetően nem tartom szerencsésnek ezt a fajta adóátirányítási rendszert. Szerintem az, hogy az emberek levonják az adójukból az alapítványokra tett befizetést, szerint em ez a legegyszerűbb módszer és e mellett foglalnék állást. Mivel azonban nem próféta vagyok, hanem csak politikus, elfogadom azt, hogyha képviselőtársaim többsége úgy gondolja, Csizmár Gábor lelkesen érvelt e mellett a gondolat mellett, hogy ez az adóirá nyítási rendszer jó, akkor én azt mondom, hogy elfogadom. Nem vitatkozom, ellene nem vívok szélmalomharcot. Azonban, mivel az egyházakkal, egyházi kérdésekkel nagyon régen foglalkozom, azért azt mondom, hogy azt a részt, hogy őket is bevegyék, az ellen vis zont minden porcikámmal tiltakozom. Ilyen értelemben tehát arról van szó, hogy van egy magánvéleményem, amelyet a szavazásomban érvényesíteni fogok és van egy politikusi véleményem, amely azt mondja, hogy a törvényjavaslat kormány által beterjesztett része elfogadható, nem tragédia, hoztunk már ennél rosszabb törvényt is. Az, amit azonban bele akar (Az elnök pohárkocogtatással jelzi az idő leteltét.) venni Bauer képviselőtársam és szabaddemokrata képviselőtársai, az viszont elfogadhatatlan számomra. Ezt a s orrendet állítottam fel magamnak, és ehhez hű is vagyok. Köszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :