Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 12 (224. szám) - Hegyi Gyula (MSZP) - a munkaügyi miniszterhez - "Készülnek-e új munkahelypiaci projektek a munkanélküliség mérséklésére?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HEGYI GYULA (MSZP):
2779 Véleményem szerint az ismertetett tények cáfolják azt a vélekedést, hogy az intézeti szakértés, ille tve a szakértők az igazságügyi tárca mostohagyermekei. Kérem tisztelt képviselő urat, hogy a választ elfogadni szíveskedjék. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, elfogadjae a választ? DR. SEPSE Y TAMÁS (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy államtitkár úr nem minősítette alaptalannak a felszólalásomat. Én örülök, hogy nem érződik, politikai jellegű támadás lenne az interpellációm alapja, mert a Ma gyar Nemzetben jelent meg az a cikk, amely így kezdődik - ez a főcíme: "A státusok egyharmada betöltetlen". Úgy folytatódik, hogy "Elkeseredettség uralkodik az igazságügyi szakértői intézetekben". É n azt hiszem, nemcsak engem nem nyugtatott meg államtitkár úr válasza, de az igazságügyi szakértőket sem. Az, hogy a kormány tervezi, hogy törvényben fogja rendezni a fizetésüket, ez legfeljebb egy jó hír lehet, de a pillanatnyi problémák megoldását nem je lenti. Az, hogy vannak olyan büntetőügyek - korábban interpelláltam az egyikben , ahol több mint egy éve a bíróság tárgyalást sem tűzött ki, mert nincs könyvszakértői vélemény, nem nyugtatja meg a vádlottakat. Az államnak feladata működtetni igazságügyi s zakértői intézeteket. Méghozzá olyan szakértőkkel, akik egy adott területnek valóban a legjobbjai. Az ő fizetésüket a kormányzatnak biztosítania kell. Biztosítani lehet a közalkalmazotti törvény keretei között is, akár törvénymódosítással. Ha a kormánynak valóban szándékában lenne ezt a kérdést megoldani, akkor a jelenlegi költségvetési törvényjavaslatban, amely az 1997. évre tartalmaz közalkalmazotti bérrendezéseket, tartalmaz jövedelemnövelési lehetőségeket, például az államtitkárok esetében 40 százalékka l kívánják emelni a béreket , amúgy a kétszázvalahányszázezer forintos bruttó béreket , akkor én azt hiszem, hogy a szakértők joggal kérhetik számon, hogy az ő bérüket is legalább ilyen mértékben emelje meg a kormány. Ezért a választ nem tudom elfogadni . Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az Országgyűlés elfogadjae a választ? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kérem Für Lajos képviselő úr gépét bekapcsolni. Tisztelt Országgyűlés! Kimondom a határozatot: Für Lajos képviselő úr "nem" szavazatával az Országgyűlés... és Schiffer János "igen" szavazatával az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 49 ellenszavazattal, 3 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Kérném Schiffer János gépét is bekapcsolni. Hegyi Gyula (MSZP) - a munkaügyi miniszterhez - "Készülneke új munkahelypiaci projektek a munkanélküliség mérséklésére?" címmel ELNÖK (d r. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Hegyi Gyula úr, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a munkaügyi miniszterhez: "Készülneke új munkahelypiaci projektek a munkanélküliség mérséklésére?" címmel. Hegyi Gyula képviselő urat illeti a szó. HEGY I GYULA (MSZP) :