Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 11 (223. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - GAÁL GYULA (SZDSZ):
2635 magyar gazdaság korszerűsítésében és felzárkóztatásában a külföldi tőkebefektetések, a működőtőkebefektetések n agy szerepet játszanak. Szeretnék azonban itt is emlékeztetni, hogy ez a kedvező folyamat nem huszonhét hónappal ezelőtt indult el, hanem hat évvel ezelőtt. Szeretnék arra is emlékeztetni, hogy egy ilyen fejlődési folyamat tartóssága nagy mértékben függ az ország általános gazdaságpolitikájától és fejlődési teljesítményeitől. Itt a költségvetési vitában sokszorosan elhangzott már, hogy az államháztartási deficit csökkenését a társadalmi deficit növekedése kíséri, ami hosszú távon semmi esetre sem fenntartha tó folyamat. Én hozzá is tettem volna még, amit miniszter úr a dicsőségtáblán elmondott, hogy az is örvendetes, hogy a külföldi tőkebefektetések az év első hét hónapjában nagyobbak voltak, mint a folyó fizetési mérlegen mutatkozó deficit. De az aggályunk o tt van, hogy e mellett a gazdaságpolitika mellett ezek a kedvező jelentések nem lesznek tartósak. Ha jelentkezik a társadalmi deficit, ha túlhűtött a gazdaság, akkor könyörtelenül leromlanak a külgazdasági teljesítmények. Látjuk, hogy az első háromnegyed é vben már az export és az import növekedési rátája kiegyenlítődött, semmi remény nincs exportvezérelt gazdasági növekedésre a jövő évben, úgyhogy kérem ezt a gazdaságpolitika egyéb tartományaiban is figyelembe venni, mert nem lehet a kereskedelmi mérleg ter hére (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) javítani az államháztartási mérleget vagy az inflációellenes harcot. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Burány Sándor frakcióvezetőhelyettes úrnak, MSZ P. BURÁNY SÁNDOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon fontos mindaz, amiről Medgyessy Péter pénzügyminiszter úr beszélt, hiszen ezek a pozitív jelenségek a nemzetközi hitelminősítő intézetek pozitív visszajelzése i igazolnak magyar gazdasági tendenciákat, és ezek a gazdasági tendenciák jók az egész országnak, nemcsak a kormánypárti politikusoknak és nemcsak a kormánypártokkal szimpatizáló lakosságnak. Természetesen igaz az, hogy a folyamatok egy része hat évvel eze lőtt kezdődött. Akkor egy olyan helyzetben volt az ország - a rendszerváltást követően , hogy KeletEurópa más országaival összehasonlítva minden más országnál jobban nyomott bennünket az adósságállomány terhe. Volt egy pici előnyünk, nevezetesen az, hogy a piacgazdaság intézményrendszerének a kialakításánál már akkor megtettük a kezdeti lépéseket. Ugyanakkor ezek a folyamatok, amelyekért már az előző kormány is tett, 1993ban és '94ben negatív folyamatokkal - negatív pénzü gyi folyamatokkal - is párosultak. Ennek következtében drasztikusan leromlott a fizetési mérleg, felszökött a költségvetési hiány, és ennek eredőjeként a bruttó adósságállomány. Ez volt az a kényszerpálya, amiről az országot vissza kellett hozni, ennek a k ényszerpályának a megakadályozására született a pénzügyi stabilizációs intézkedés, és ennek a stabilizációs intézkedéseknek megvannak az első eredményei, és ezek azok az első eredmények, amelyekről ezek a nemzetközi hitelminősítő intézetek beszámoltak. Nem egyszerűen csak arról van szó hölgyeim és uraim, kedves képviselőtársaim, hogy kaptunk néhány jó pontot az országban, hiszen ezeknek a komoly, a nemzetközi befektetőket orientáló hitelminősítő intézeteknek a minősítései konkrétan meghatározzák nemcsak a m űködőtőke nagyságát, amely bejön az országba - és erre, gondolom, a felsorolás meggyőző volt, tisztelt képviselőtársaim , hanem meghatározzák a nemzetközi tőkepiacon elérhető hitelkamatokat is. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő l eteltét.) Köszönöm szépen a türelmüket . (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Gaál Gyula frakcióvezetőhelyettes úrnak, SZDSZ. GAÁL GYULA (SZDSZ) :