Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 7 (207. szám) - A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - SEBŐK JÁNOS, a honvédelmi bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP):
976 A jogalkotási munkánk során eddigi tapasztalataink szerint kisebbnagyobb si kerrel igyekeztünk szem előtt tartani azt a követelményt, hogy a megalkotott norma megfelelő választ tudjon adni a ma viszonyai közt felmerülő kérdésekre, oldani tudja a konfliktusokat, igazodjék a társadalom pillanatnyi állapotához, ugyanakkor alkalmas le gyen a megcélzott viszonyok hosszabb távú szabályozására, a várható vagy éppen az elérni kívánt jövőt is szolgálja, vagyis hordozzon magában egyfajta stabilitást. Valamennyien tudjuk, hogy jelentős társadalmi változások idején e követelményeknek egyaránt e leget tenni, különösen az átfogó jellegű törvények, mint például a foglalkoztatási törvények esetében szinte lehetetlen. E törvények normastabilitása erősen viszonylagos. Ezért minden jó szándék és körültekintés mellett is hozhatunk olyan törvényi rendelke zést, amelyet a végrehajtása során jelentkező tapasztalatok alapján rövidebb, hosszabb időn belül módosítani kell. Így volt ez a munka törvénykönyvével, vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénnyel is. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat is ilyen indokokkal született. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény - az egyszerűség kedvéért: a szolgálati törvény - előkészítése során többször is felmerült a hivatásos szolgálat felső korhatárának, a hi vatásos állományúak öregségi nyugdíjkorhatárának megállapítása, szabályozása. A kérdés több szempontból is felvetődött, és többféle érdekek, szempontok mentén fogalmazódtak meg a válaszok. A téma egyik vetülete az volt, hogy a többi foglalkoztatási jogvisz onyban állókéhoz képest lényegesen előnyösebb nyugdíjmegállapítási szabályok mellett továbbra is fenntarthatóe a hivatásos állományúak 55 éves nyugdíjkorhatára. (19.20) Ebben a kérdésben mind a törvényt előkészítő minisztériumok, mind az érintett érdekké pviseleti szervek azon a véleményen voltak, hogy a kedvezményt meg kell tartani. A statisztikai adatok citálása nélkül is elfogadható - mondhatni közismert tény , hogy a hivatásos állomány egészségi, pszichikai elhasználódása az átlagosnál gyorsabb, a tár sadalmi átlagnál jóval nagyobb számban kerülnek rokkantsági nyugállományba - kerülnek ki a szolgálatból - egészségi alkalmatlanság miatt. Az Országgyűlés végül is elfogadva a korkedvezmény indokoltságát - figyelemmel az általános nyugdíjkorhatár felemelésé nek időközben történt napirendre tűzésére , egy úgynevezett követő szabályt fogadott el. A hivatásos szolgálat felső korhatárát a férfiak mindenkori öregségi nyugdíjkorhatáránál öt évvel kevesebben állapította meg. A kérdés másik vetülete az volt, hogy a szolgálat felső korhatárát elért hivatásos állományú tovább foglalkoztathatóe, és ha igen, akkor milyen feltételekkel. A szolgálati törvény kormány által beterjesztett változata a korábbi, az 1971. évi 10. törvényerejű rendeletben szereplő megoldást kíván ta fenntartani. Ez eltérően a civil szféra szabályaitól, ahol az öregségi nyugdíjkorhatár elérése csupán jog és lehetőség, az érintetteknek a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésére a hivatásosok esetében kötelezővé tette a felső korhatár elérésekor a n yugállományba helyezést. A törvényerejű rendelet ugyanakkor lehetővé tette, hogy az illetékes miniszter szolgálati érdekből az érintett beleegyezésével továbbra is szolgálatban tarthassa a hivatásos állományút. A törvény parlamenti vitája során képviselői indítvánnyal a visszatartást lehetővé tevő rendelkezés kikerült a tervezetből, fenntartva a felső korhatár eléréskori kötelező nyugállományba helyezést. Milyen érvek szóltak a kötelező nyugállományba helyezés és a visszatartás kizárása mellett? A fegyveres szervek sajátossága a kötött létszám és a státusgazdálkodás. A mélyen hierarchizált szervezeti rendszer és az ezzel összefüggő személyi előmeneteli rend a beosztásban és a rendfokozatban, amely alapjában meghatározza a hivatásos állományú jövedelmi helyze tét is. Az ideális viszonyok között egy pályakezdő hivatásos néhány éves ciklusokban folyamatosan számíthat arra, hogy beosztásban, rendfokozatban előre léphet, és jövedelme is ennek megfelelően nő. Az előrelépésnek egyik alapfeltétele, hogy a várományos, magasabb beosztások megüresedjenek, mindig legyen az előremenetelt biztosító üresebb, magasabb beosztás.
