Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 23 (203. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP):
495 ezen a területen valóban összefogjunk, mert én is úgy látom, hogy a 24. órában vagyunk, amikor talán még a leselk edő veszélyeket megelőzhetjük, illetve az ügy terjedését fékezni tudjuk. Tájékoztatom arról is önöket, hogy a bűnmegelőzési program keretében külön témaként foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és arra kérek mindenkit, hogy támogassa azt az összefogá st, ami ebben kialakítható (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) valóban a gyerekek, a fiatalok érdekében. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra j elentkezett dr. Isépy Tamás frakcióvezető úr, KDNP. Megadom a szót. DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Országgyűlés! Talán nem kell külön indokolnom, hogy az új alkotmánybírák megválasztása országos jelentőségű, rendkívüli és halaszthatatlan ügynek minősül, és az én reményeim szerint a tisztelt Ház egyetértésére számíthatok abban, hogy az Országgyűlés színe előtt vizsgáljuk meg a lelkiismeretünket, és bűnbánóan nézzük meg, hogy vajon mi okozza ezt a normálisnak a legjobb akarattal sem nevezhető és érthetetlen ül elhúzódó állapotot. Már elöljáróban elnézésüket kérem azért, hogy indulatokra kihegyezett politikai közéletünkben eléggé el nem ítélhető módon értelmi érvekkel próbálom megmagyarázni a helyzetet és keresni a kivezető utat. A jogi helyzet egyértelmű. Az alkotmánybírákat 9 évre az Országgyűlés választja minősített kétharmados többséggel. Megválasztani csak azt lehet, akit a jelölőbizottság jelöl, és jelölni csak azt érdemes, akinek a megválasztása biztosítottnak látszik. Az elmúlt ciklusban kiabált a konsz enzuskényszer. A jelölőbizottságban egyenlő arányú volt a kormánypárti és ellenzéki képviselet, és nem volt kétharmados kormánypárti többség. Mégis szinte pillanatok alatt sikerült megválasztani 5, illetve 6 alkotmánybírót. Most viszont nem is csak kiabál, hanem egyenesen ordít a konszenzuskényszer. Az Országgyűlésben ugyanis kétharmados a koalíciós, a jelölőbizottságban viszont 5:2 arányú az ellenzéki többség. Tehát ha nem jön létre konszenzus, akkor a ciklus végéig nem lesz alkotmánybíró, és ellehetetlenü l az Alkotmánybíróság. A "pusztába kiáltott szó" hatékonyságának ismerete ellenére három szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Az első: A koalíciós pártok a kétharmados többség birtokában önmagukban is bátran vállalkozhattak volna az alkotmányozásra. Ezt mégsem tették, mert nagyon jól tudták, hogy a parlamenti arányok nem azonosak a társadalmi támogatottság mértékével, és az alkotmányozás menetére és módszerére vonatkozóan létre is jött egy egészséges megállapodás. Éppen ezért érthetetlen, hogy az alko tmánybíró jelölésénél miért akarják mereven érvényesíteni a többség hatalmi presztízsszempontjait, és miért zárkóznak el makacsul bármilyen idézőjelbe tett "engedmény" vagy konszenzus elől. A második szempont: Valahogy mindenki megfeledkezni látszik arról, hogy az új alkotmánybírók megválasztása nemcsak a hátralévő - remélhetőleg csupán szűk két esztendőre , hanem majdnem két és fél ciklusra szól. Miért igyekszik valaki makacsul hatalmi akaratának indokolatlan prolongálására? Vajon honnan tudja előre ilyen váteszi bölcsességgel, hogy 1998ban és 2002ben kinek a kezében lesz a piros ász, milyenek lesznek a politikai hatalmi viszonyok, ki lesz kormányon és ki lesz ellenzékben? Nem lenne ajánlatos egy kicsit szerényebbnek lenni, és arra gondolni, hogy egy rem élhetőleg normálissá váló közéletben a jövőben is elengedhetetlen lesz a politikai konszenzus? (16.10) A harmadik szempont: miért csorgatjuk elszántan a politika mérgét? Vajon miért tesszük függővé politikai szempontoktól az alkotmánybíró jelölését, hiszen az alkotmánybíró nem politikai pártokhoz, hanem az alkotmányhoz, a jogállamiság védelméhez kötődik?
