Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 11 (237. szám) - A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. CSIKAI ZSOLT (SZDSZ):
4199 Bár a kielégítési sorrendről szóló rendelkezések a törvénynek a felszámolási eljárás befejezése alcím alatt szerepelnek. A hitelezői igények 57. § (1) bekezdésében megjelölt sorrend szerinti besorolása a felszámoló feladatai közül az elsők közé tartozik. A hivatkozott törvényhely rendelkezései azt jelentik, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a hitelezői igények kielégítésének polgári jogban rögzí tett szabályai helyébe a törvény által előírt kielégítési sorrend lép. Külön kell foglalkoznunk a biztosított követelésekkel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a külföldi szakértők, illetve cégek részéről legnagyobb értetlenség az úgynevezett biztosított hitelezői kör viszonylag szerény voltát kíséri. A jog még csak két biztosítékot ismer, a zálogjogot és az óvadékot. Kérdésként vethető fel természetesen, hogy az előterjesztő miért nem vette számításba a Ptk.ban rendelkezésre álló szerződést biztosító me llékkötelezettségek egyéb formáit, amikor ezeknek semmifajta előnyt a hitelezőkielégítési sorrend nem biztosít. Ugyancsak vitatható a zálogjog és az óvadék egy sorban való kezelése is. Az óvadék ugyanis – legalábbis a Ptk. szintjén – a jogosult birtokába k erül, aki a szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítés esetén követelését az óvadék összegéből közvetlenül kielégítheti. Ez tehát egy olyan direkt jogcselekmény, amit a jogosult saját hatáskörében azonnal végrehajthat. Ennek kapcsán felve thető az a kérdés, hogy az óvadék tárgyául szolgáló pénz, takarékbetétkönyv vagy értékpapír mi módon kerül a felszámolás megindításakor a felszámoló birtokába. Ha a csődtörvény szabályait nézzük, akkor könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a hitel ezőnek át kell adni az óvadék tárgyát a felszámolónak, majd meg kell várni a felszámolás végét, és akkor esetlegesen az óvadék mértékéhez képest kisebb összegű kielégítéssel kell megelégednie. Ha viszont tartjuk magunkat a Ptk. szabályaihoz, akkor nyilvánv alóan a hitelező ezt nem fogja megtenni, hanem kielégíti magát, és amennyiben az óvadék teljes egészében fedezi a követelését, akkor hitelezőként meg sem jelenik. És ha nem, akkor a fennmaradó részre benyújthatja hitelezői igényét. Ha viszont az óvadék ért éke nagyobb, mint a követelések összege, akkor a különbözetet beszolgáltatja a felszámolónak. Az eddig magyar gyakorlatban azt hiszem, még nem fordult elő ilyen eset. A zálogjog vonatkozásában a csődtörvény nem tartalmaz megkülönböztetést, amelyből az köve tkezik, hogy a zálogjog mindegyik formája alkalmas arra, hogy a biztosított hitelezői körbe kerülhessen a jogosult. E vonatkozásban, tehát a kézi zálogjog, a bankhitelt biztosító zálogjog, a jogokon fennálló zálogjog és a jelzálogjog is ugyanúgy számításba jöhet. Az 57. § (1) b) pont pusztán azt követeli meg előfeltételként, hogy a biztosítékot a felszámolási eljárás megindítása előtt legalább már hat hónappal kösse ki a későbbi hitelező. Ilyen kikötés hiányában ugyanis nagyon könnyű lenne az összejátszás, illetve a vagyon nagy részének átjátszása az adott hitelező számára, ami mögött esetleg maga az adós vagy valamelyik érdekeltsége áll. Amennyiben az adott zálogtárgyat több zálogjog is terheli, akkor az egymás közötti kielégítési sorrendre a Ptk. szabályai t kell alkalmazni. A jogszabály értelmében ilyenkor a kielégítés joga a zálogjogosultakat zálogjoguk keletkezésének sorrendjében illeti meg. E vonatkozásban nincs szó aránylagos kielégítésről. Az előzőekben felsorolt indokok alapján szükségesnek tartanám a biztosított követelések közül kiemelni és prioritást adni a bankhitelt biztosító zálogjognak úgy, hogy a felszámolás költségeit követően a kielégítési sorrendben a zálogjoggal biztosított bankhitel következzen. Ez az intézkedés a hitelintézeteket a jelenl egi tőkeszegénységgel küszködő vállalkozások bátrabb hitelezésére késztetné, és ezáltal a gazdaság élénkülését is elősegítené. A törvénymódosítási javaslat nem foglalkozik a gyakorlati életben tapasztalt következő problémával sem. A felszámolási eljárás jo gerős befejezése utáni kötelezettségek teljesítésében, ami legtöbb esetben csak a felszámoló díja, gyakorlatilag megoldhatatlan problémát jelent az esedékes kifizetésekhez kapcsolódó áfabefizetés, illetve a – visszaigénylés problémaköre. A zárómérlegben és
