Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 9 (235. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett támogatással folyamatban lévő egyes egészségügyi beruházásainak rendezése érdekében szükséges egyéb törvénymódosítások... - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
3979 velejárójaként teszünk d olgokat, e törvénytervezet keretében képviselőtársaimmal – így Csákabonyi Balázzsal, Szentkuti Károllyal és dr. Wekler Ferenccel közösen – egy olyan törvényjavaslatot szeretnénk a tisztelt Ház elő terjeszteni, ahol éppen forráslehetőségeket kerestünk és ak arunk nyújtani olyan egészségügyi rekonstrukciós folyamatokhoz, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az érintett egészségügyi rekonstrukciók 1997ben, 1998ban befejeződhessenek. Az 1991től működő címzett és céltámogatási rendszerben ez év júniusáig mintegy 12 2,9 milliárd forintot ítélt oda a parlament különböző támogatásokra. Ugyanezen időszak alatt mintegy 3,6 milliárd forint az, amely lemondásokkal nem került felhasználásra, hanem visszakerült a pénzügyi rendszerbe. Ha ezt a számot önmagában vizsgáljuk, az m indenképpen elmondható, ha ezt a majdnem 123 milliárd forintra vetítjük, hogy ez alig 3 százaléka annak a mértéknek, amely kiadásra került. Tehát nem egy horribilis értékről van szó. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a lemondásokban szerepelnek olyan pénzeszközök, amelyek amiatt történtek, hogy az adott beruházások kevesebbe kerültek, de amiatt is, hogy az áfakonstrukció miatt kellett önkormányzatoknak visszafizetni címzett és céltámogatási rendszert, és ezek mind eredményezték ezt a 3,6 milliárdnyi f orintot. Az a pénz, amely ma rendelkezésünkre áll e hét kórház támogatására, amelyet a törvényjavaslatban jeleztünk, ez az 1996. évi lemondott céltámogatásokból jött össze. Nagyon fontos az, tisztelt képviselőtársaim, hogy e törvényjavaslatot még ebben az évben elfogadjuk, hiszen ennek a jövő évre való átvitelével az egész törvényjavaslat már ilyen értelemben értelmét is veszítené. És éppen azért, mert ilyen törvényjavaslatról van szó, nagyon fontos azt elmondani, hogy e támogatásodaítélésekkel kapcsolatba n ez év júliusától nagyon komoly tárcaegyeztetések folytak a Belügyminisztérium, Pénzügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium tárcái között, amely eredményeképpen kialakult az a kép, hogy mely önkormányzatok által finanszírozott beruházások kapják meg e zt az 1 milliárd 235 millió forintos támogatást. Szeretném azt elmondani, hogy nagyon komoly szakmai egyeztetések történtek az önkormányzatokkal is, bár én már hallottam olyan véleményt, hogy ebben a politika is valamilyen módon megszólalt, hiszen ha ránéz ünk az egyes kórházi plusztámogatásokra, akkor esetleg egyes személyekkel vagy pártokkal is összeköthető. Jelezni kívánom, ilyen értelmű megközelítése e törvénytervezetnek nem volt. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a törvénytervezetben összesen 13 kór házról van szó, hét olyan kórházról, ahol plusztámogatással kívánjuk az eredeti konstrukcióban befejezni a kórházi rekonstrukciót, és másik ötnél pedig a műszaki tartalom megváltoztatásával, és ez utóbbi igényli azt, hogy mi a címzett és céltámogatásról sz óló 1995. évi törvényt – ilyen értelemben – megváltoztassuk. Azzal zárnám, hogy információim szerint eddig a pillanatig képviselőtársaim e törvényjavaslathoz módosító indítványt nem nyújtottak be, méltányolták azt az önkormányzati és rendészeti bizottságon már elfogadott alapelvet, hogy ott is 100 százalékban támogatták e törvényjavaslatot, és így minden remény megvan arra, hogy még ebben az évben e törvényjavaslat elfogadásra kerüljön, és erre is kérném tisztelt képviselőtársaimat! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) (17.20) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Pozsgai Balázs előterjesztését. Megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőit, hogy kíváne közülük valaki felszólalni? Igen. Megadom a szót Akar László pénzügyminisztériumi á llamtitkárnak. AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár :