Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - DR. GLATZ FERENC, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke:
3914 Éppen ezért javasoltuk azt, hogy készüljön egy központi nyilvántartás, még egyszer hangsúlyozom, a költségvetésből és az államháztartásból a tudományba folyó pé nzekre, hogy világosan lássuk, mit, mennyire, hol finanszírozunk. Az elaprózottság az egyik legnagyobb veszély, a koncepcionális és koncepcionálatlanságnak tulajdonképpen a veszélye a tudományfinanszírozásban. Nem lehet háztájiban eredményesen traktort kés zíteni, ezt vegyük tudomásul. Ha azért nincs kész, kérem, a Magyar Történeti Atlasz, pedig lehet, hogy egyesek nem szeretik, hogy így volt, mások szeretik, mégiscsak a magyar állam volt az, amelyik a Kárpátmedencében ezen a területen itt létezett, és ez a kárhogy is, bennünket kötelez arra, hogy a ma Kárpátmedence történeti atlaszát elkészítsük. Azért nincs meg, mert egy ilyen. történeti atlasznak az elkészítése több mint 200 millió forint a mi számításunk szerint, és legalább hatnyolc évi szorgalmas munk a. De hogyha én elmegyek Soroshoz, elmegyek a Pro Kultúrához és az OTKAhoz, és kapok innen 500 ezer forintot, onnan egy millió forintot, amonnan 800 ezer forintot, akkor azt a kicsiny kis történeti atlaszt tudom megcsinálni, amelyet kiszenvedtünk magunkbó l az Akadémián az utóbbi években. Tehát végül is a pályázatot összetévesztjük, az eszközt a céllal. A pályázat nem csoda. Nem csodaeszköz, és nem old meg még önmagában semmit. Világosan meg kell határozni a célokat. Úgy gondolom, a millecentenáriumból is l e tudjuk majd Magyar Bálint barátommal vonni a következtetéseket a parlamentben néhány napon belül. Világosan meg kell határozni a célokat, és világosan meg kell határozni azt is, hogy mit milyen módon szabad és kell finanszírozni. Tökéletes a zavar az ala pfinanszírozás, a feladat- és a projektfinanszírozásba. Projektfinanszírozásokkal nem lehet alapfunkciókat finanszírozni. Az egyrészt a kutatóhelyek, tanszékek, intézetek teljes vezethetetlenségét, koordinálatlanságát idézi elő, és ugyanakkor nagyon jól tu djuk, hogy válságról válságra vezet. Ilyen értelemben meg kell mondanom, hogy önkritikát kell gyakorolnia a tudományos szférának. Nekem az a véleményem, hogy a tudományban a rendszerváltás nem fejeződött be, mert a tudományban a rendszerváltás éppen ezekne k az új piaci környezetekben jelentkező kérdéseknek a végiggondolását jelenti, és a következő évek egyik legdöntőbb feladata lesz. Teljes mértékben egyetértek a szerkezetet érintő kritikai megjegyzésekkel. Úgy gondolom, hogy a bizottságok, mind az oktatási , tudományos, mind a kulturális, sajtóbizottság is jól foglalt állást, amikor szinte kötelezni akar bennünket, hogy a kutatást az oktatással közelítsük, és én úgy gondolom, hogy a felsőoktatási törvény módosított formája erre lehetőségeket tartalmaz, és ez eket gazdaságon belül, az autonómiák egymáshoz közelítését, erőltetni is fogjuk. Szeretném azt is megmondani, hogy a tudomány megbecsülésére tett, képviselők részéről elhangzott mondatok természetesen nagyon jólesnek, nemcsak a Tudományos Akadémia elnökéne k, de általában az egyszerű kutatónak is. De egyet szeretnék elmondani. Nem értek azzal egyet, hogy a tudomány bármiféle pecsétrakó szervezet vagy intézmény legyen. Mi elmondjuk a magunk álláspontját, és védjük a szakmai normákat és a céhes becsületeket. D e egyetértek azokkal a képviselőkkel, akik fölszólalnak és azt mondják, hogy nagyon sokszor éppen a pecsétrakó funkciója miatt a tudománynak kiszorulnak érdekes elgondolások, kiszorulnak új felfedezések a hivatalos tudományosságból. Ilyen értelemben nem ta rtanám helyesnek, ha mi állandóan a paratudományok elleni harcot tekintenénk a fő feladatunknak, a mi fő feladatunk a tudományosság képviselete, és annak minél szélesebb körben való képviselete. Ismét önkritika: nemcsak Magyarországon, de a világ szinte mi nden részén képtelenek a tudósok közérthetően és világosan megfogalmazni kutatási eredményeiket és kutatási céljaikat. Bretter képviselő úr rendkívül szellemesen idézett előbb a nátriumoxigénnek vagy nitrogén, nem tudom, mit megkötő jellegéről, azt a bizo nyos mondatot, amit én sem tudnék elismételni. Önkritikusan kell megállapítani: ez a megközelítés jellemző az egész XX. századvégi tudományosságra. Elfelejtjük azt, hogy egy piacgazdaságban igenis az adófizető polgár előtt világossá kell tenni, hogy mi has zna van annak, amit mi csinálunk. Nem olyan értelemben, hogy
