Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 27 (231. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
3532 egyensúly felbomlott. Van egy többségi párt. A többségi párt jelöli a köztársasági elnököt. Tehát a politikai egyensúly mérlegére még a köztársasági elnök is odakerül. Ahelyett, hogy megadná nk azt a lehetőséget, hogy a nép válassza meg. Annak a köztársasági elnöknek, akit a pártok jelölnek ki, természetesen a többségi párttal kell legtöbbnyire egyetértenie. Nem tudom elfogadni azt, hogy a jelenlegi köztársasági elnöknek nagyon kevés a hatáskö re. Az a köztársasági elnök, akinek lehetősége van bármelyik törvényt az Alkotmánybíróság elé utalni, annak nagyon nagy a hatásköre. Sajnálatos, hogy ez nem általa történt legtöbbször az elmúlt időben. Jelezve megint, hogy lojalitást kell neki bizonyítani – legalábbis így kell viselkednie – , hogy a többségi párttal nem helyezkedik szembe. Úgy érzem, elérkezett az idő, épp a politikai egyensúly végett, hogy az igen tisztelt Ház egy olyan alkotmányt fogadjon el, hogy végre a magyar nép maga, közvetlenül válas sza meg azt a köztársasági elnököt, akit erre a posztra legjobbnak talál. Köszönöm. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Trombitás Zoltán képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Az Alkotmánybírósággal kapcsolatos kérdés kapcsán szeretnék néhány szót szólni. Először is mi a szóban forgó alkotmányjogászt nem képviselőnek jelöltük, hanem alkotmánybírónak. Na most, a képviselőnek van joga és lehetősége arra, hogy alkotmánys zöveget írjon, csináljon, javasoljon. Az alkotmánybírónak erre nincsen lehetősége. Az említett jogász egyébként rendkívül ellene van az úgynevezett láthatatlan alkotmányból fakadó értelmezésnek, és kifejezetten azt képviselte, hogy az alkotmánybíráknak az írott alkotmányszöveghez kell ragaszkodniuk. Tehát ebből a szempontból azt gondoltuk, hogy az egy garancia, ha mi egy olyan személyt jelölünk, akinek lehet, hogy más elképzelései vannak, amiket ugyan nem tud megvalósítani, mint ami nekünk, de azonban az al kotmány írott szövegéhez akar ragaszkodni és erre inti alkotmánybíró társait, és nem arra, hogy valamiféle láthatatlan, sehol sem létező alkotmányra hivatkozzanak döntéseik meghozatalában. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megkér em a képviselő urakat, hogy a továbbiakban az alkotmánybírák személyével ne foglalkozzanak. Úgy érzem, hogy ez eltérés az alapvető tárgytól. Megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. BALSAI ISTVÁN (MDF) : Köszönöm a szót, eln ök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy az imént Bauer képviselőtársam egyetértett a FideszMagyar Polgári Párt szónokának azon véleményével, amelyet általában kifejtett az alkotmány koncepcióját illetően. Vagyis annak a legfontosabb elemével is nyilvánvalóan egyetértett, amely a Magyar Demokrata Fórumhoz hasonlóan aggályosnak tartja azt, hogy a választási rendszerrel kapcsolatos – egyébként kötelező – rendelkezést tartalmazó megállapodás, a koncepciónak ez a része nem került kitöltésre. Ezek s zerint itt a mai napon nagy egyetértésnek lehetünk majd tanúi, hiszen mind a Szabad Demokraták Szövetsége, mind a FideszMagyar Polgári Párt egyetért a Magyar Demokrata Fórummal, aki ezt ismételten beadott módosító indítványában teszi szóvá. Helyesebb lett volna, és talán szerencsésebb lett volna, hogyha mind az SZDSZ, mind pedig a Fidesz módosító indítványokkal vagy legalábbis valamilyen formájú tartalommal igyekszik kitölteni azt a hiányt, amelyet ezek szerint ők is érzékelnek – az előttem felszólaló Trom bitás képviselőtársam részletesen kifejtette. Én azon az állásponton vagyok, hogy az alkotmány vitája, annak kiemelt