Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 27 (231. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz):
3521 Kérem, a magyar n ép felnőtt nép, nagyon jól tudja, hogy mi a különbség a parlamenti praktikákkal a nyakára ültetett tisztségviselők és a magyar nép által választható tisztségviselők között. Tehát én úgy gondolom, ha mi valóban szélesíteni akarjuk a demokráciát, márpedig ez az európai integrációnak az útja, akkor a köztársasági elnök nép általi választásától nem lehet eltekinteni. És miután engedjék meg, hogy külön is kitérjek arra, hogy nemcsak a Független Kisgazdapárt '94. évi választási programjában szerepelt ez, hanem sz erepelt a Kereszténydemokrata Néppárt választási programjában, sőt az MSZP választási programjában is. (12.50) És engedjék meg, hogy külön is kitérjek arra, hogy nemcsak a Független Kisgazdapárt '94. évi választási programjában szerepelt ez, hanem szerepel t a Kereszténydemokrata Néppárt választási programjában, sőt, az MSZP választási programjában is. Én úgy gondolom, az MSZPs képviselők egyszerűen nem tehetik meg, hogy oly módon csapják be a választópolgáraikat, hogy megszerzik a mandátumot, amelyhez hozz ájárulhatott a köztársasági elnök nép általi választásának meghirdetett elve, és amikor beültek a parlamenti székeikbe és a miniszteri bársonyszékekbe, akkor szembefordultak a választási ígéreteikkel. Ez szerintem választási csalás útján szerzett mandátumk ént fogható fel. Akkor tessék visszaadni a mandátumot, és kiírni az előre hozott választásokat. Azt viszont nem lehet megtenni, hogy a köztársasági elnök nép általi választásának elvével megszerzett mandátumok mellett önök pont az ellenkezőjét viszik keres ztül a parlamenti többségükkel. A Független Kisgazdapárt tehát azon az állásponton van, hogy új alkotmánynak csak akkor van értelme, ha az a jelenlegihez viszonyított előrelépést jelent, ha az a jogok szélesítését jelenti. Ez az alkotmánykoncepció azonban – engedjék megjegyeznem – rendkívül silány, szegény, igen jelentős visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest is, ezért a Független Kisgazdapárt ezt a koncepciót nem tudja támogatni, azt teljes súlyával ellenzi. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ell enzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Megadom a szót Trombitás Zoltán képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. tisztelt Ház! Megpróbálom röviden ö sszefoglalni a FideszMagyar Polgári Párt véleményét a megalkotott koncepcióval, az új alkotmány koncepciójával kapcsolatban. Azonban nemcsak magáról a koncepcióról, hanem az alkotmányelőkészítő bizottság és ezen belül a Fidesz delegációja előtt álló lehe tőségekről is kívánok beszélni. Megpróbálom röviden áttekinteni a magyar hagyományokból fakadó megoldási lehetőségeket, a nemzetközi gyakorlat legalább felvillanásszerű összehasonlítási lehetőségeit és esetleg egy alkotmányértelmezést is, ami kihathat a ma gyar alkotmánnyal kapcsolatos kérdéskörökre. A viták kereszttüzében állt a koncepciónk, és emiatt természetesen érdemes áttekinteni a nemzetközi példákat a magyar megoldási javaslattal összevetve. Az elkészült alkotmánykoncepció igen részletes, 32 oldal te rjedelmű, ami, azt gondolom, hogy egyes részeiben – ilyenek például az emberi jogok és az állampolgári jogoknak a helyzete – szinte már normaszövegszerűen lefekteti azokat az alapelveket és pontokat, amit mi az új alkotmányba szeretnénk bevinni. És úgy gon dolom, hogy például ez a része az alkotmánykoncepciónak egy komoly előrelépés a jelenlegi alkotmányhoz képest, amely megteremti egyúttal nemcsak a jogoknak a deklarálási lehetőségét, hanem azok érvényesülési lehetőségét és a garanciális lehetőségeket is. V annak természetesen olyan részei is a normaszövegnek, amelyek ennél lazábban fogalmaznak. Sok helyütt azonban nem lesz valószínűleg nehéz a pontos szöveg megfogalmazása, már talán azért sem, mert ezen pontok jelentős részben olyan helyen fordulnak elő, ame lyek a jelenlegi alkotmányon