Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 25 (229. szám) - Bejelentés mentelmi ügyben - Az ülés napirendjének elfogadása - A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
3266 képviselőtársam már megfogalmazta – , hogy néhány helyen módosító javaslattal pontosítani, kiegészíteni kell. Én is készülök néhány módosító javaslat beterjesztésére. Kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot, és befejezésül arra hívom fel a figyelmüket, hogy nem e törvény kompetenciája, de az önkormányzatoknak a forrás szabályozásánál nagyon figyeljen ek oda, nagyon figyeljünk oda, hogy azon önkormányzatok kapják meg azokat a forrásokat, amelyek valóban rendelkeznek ilyen feladatokkal, és amelyeknek valóban sok ilyen feladata van, és én úgy gondolom, hogyha ez így megtörténik, akkor egy kicsit segítünk a társadalom széles rétegén. Köszönöm a figyelmüket . (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Most azon képviselőtársaink felszólalása következik, akik előre, írásban nem jele ntkeztek, de jelezték, hogy fel kívánnak szólalni. Megadom a szót először Kis Gyula József képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az előttem szóló jónak minősítette ezt a törvényt, hivatkozva ellenzéki képviselők véleményére. Én azt kell mondjam, hogy szükséges, de nem elégséges, és semmiképpen nem jó. No, miért szükséges, és miért nem elégséges? Szükséges, mert az országban a szociális helyzet látványosan romlik, a lakosság egyharm ada most már a szegénységi küszöb alatt él. Reménytelen helyzetbe került emberek tízezrei számára kell valami megoldást találnunk, tehát feltétlenül szükséges lenne. Hogy miért nem elégséges? Kérem szépen, egy éve hallunk az államháztartá si reformról. Egy éve hallunk arról, hogy a nagy elosztórendszereket át kell gondolni, újra kell formálni. És nem tudjuk, hogy ez alatt mit értenek önök. Nem tudjuk, mert erről eddig még semmiféle írásbeli anyag, törvényjavaslat nem került elénk. Nagyon ör ültem, amikor ezt a törvényt megkaptam, 31 oldal. Gondoltam, hogy na végre, most a szociális ellátási rendszernek az új elosztórendszereken belüli helyével kapcsolatban a kormány letette a véleményét, és meg tudjuk vitatni. Többen azt hitték, hogy ez a tör vény erről szól, itt egyfolytában a szociális törvényről beszéltek, noha ez csupán a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló törvény. Tehát továbbra sem tudjuk, hogy mit, hogyan óhajt a kormány, illetve a kormánypárti többség a társada lompolitika igen lényeges területével, a szociális ellátások kérdéskörével kezdeni. Ez a törvény mégis szükséges, noha – mint mondtam – nem elégséges, hiszen egy új jelenség tapasztalható a társadalomban, elsősorban a munkanélküli ellátásból kiszorultak nö vekvő száma. (18.30) Ha 4050 ezer emberre becsülik, de logaritmikusan fog nőni a számuk. A változó támogatási rendszerek következtében meg fog, fel fog gyorsulni az a folyamat, még a regisztrált munkanélkülieknél is. A regisztrálatlan munkanélkülieknél, illetve a nyugdíjjogosultságot nem szerzett, de már idős koruknál fogva jövedelmet szerezni nem tudók, több százezres tömegével is valamit kellene kezdeni. Tehát, ezeknek a dolgoknak a rendezése, még ha átmeneti, még ha csak szűk kört érintő, akkor is felt étlenül támogatandó. Támogatni is lehetne, hogyha ez a rendezés nem járna együtt a jogok szűkítésével. Kérem szépen, szűkítik a jogokat. Az eddigi jogokat is szűkítik ezeknél az érintetteknél. Például: az "egyedül élő" fogalmát vezetik be az "egyedül álló" helyett. Az "egyedül élő", aki egyszemélyes háztartásban él. Tehát, ha már élettársa, tartós barátja van, akkor most vagy felmond neki, vagy csak éjszakánként fognak találkozni, mert "egyedül élő" csak az, aki egy szál egymagában él abban a lakásban. Miut án a családi támogatásoknál ugye a gyermekét egyedül nevelő szülőről van szó, aggályos számomra, hogy ezt az egy lakást, egy háztartást, egy személyt, arra is értelmezni fogják, ami megint