Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 25 (229. szám) - Bejelentés mentelmi ügyben - Az ülés napirendjének elfogadása - A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
3265 munkanélkülijáradékban részt vevők számával, és hogyh a ezt megnézzük, akkor nagyon komoly összefüggés van a személyi jövedelemadó helyben maradó részével, amely tudjuk, hogy ott sokkal kisebb, ahol a foglalkoztatási gondok vannak. A személyi jövedelemadó helyben maradó része nagyon keményen összefüggésben va n a helyi iparűzési adóval, és ebből azt kell látnunk, hogy ott jelentkezik ez az új feladat nagyobb mértékben, nagyobb súllyal, ahol egyébként is az önkormányzatoknak gondjai vannak. Én ezért arra hívnám fel itt a figyelmet, hogy tudva azt, hogy ennek a s zociális normatívának a megfogalmazása nem e törvénynek a feladatkörébe tartozik, hanem a költségvetési törvényben, de hogy pontosan – lehetőleg pontosan – jelenjen meg a szociális normatívában a feladattal arányosan ez a pénz az önkormányzatok felé. Másik kérdéskör, amit szeretnék szóba hozni – erről is többen szóltak már előttem – , ez a lakhatási támogatás, ezen belül is a fűtési támogatás. Nagyon helyes, hogy a törvényjavaslat foglalkozik ezzel a kérdéssel, és kiemeli a lakhatási támogatásból a fűtési tá mogatást. Miért hozom mégis szóba ezt a kérdéskört? Ugyanarra vezethető vissza, amit a rendszeres szociális segélynél is elmondtam. Települések között nagyon nagy a különbség. A nagyon nagy különbségből itt is ugyanazok az összefüggések vezethetők le, amit elmondtam. Tehát a szegényebb, rosszabb adottságokkal rendelkező önkormányzatoknál kell nagyobb mértékben fűtési támogatást is megállapítani. A fűtési támogatás megállapításának az alsó határát a törvény megszabni kívánja, a lakhatási támogatást és ezen b elül a fűtési támogatást. Ezer forintra kívánja a legkevesebb havi összeget megállapítani. De én úgy gondolom, hogy ezen a javaslaton el kell gondolkodni, és lehet, hogy ezt felül kell vizsgálnunk. A lakhatási támogatásnak a feltétele az, hogy a családban az egy főre jutó jövedelem a mindenkori nyugdíjminimum kétszerese alatt legyen. Ez az ország fejletlenebb településein olyan nagy számú családot érint, ami nagyon elgondolkodtató. Több településen – az Alföldön például, ahonnan én is való vagyok – a család oknak több mint a felét megilletheti a lakhatási támogatás. A több mint a felét – és ez egy nagyon nagy szám. Hogyan működik most ebben az évben is ez a lakhatási támogatás? Az állampolgárok, az emberek olvassák, és tudják azt, hogy őnekik adható ilyen. Ot thon nagyon gyorsan ki tudják számolni, hogy az ő jövedelmük vagy azért, mert csak egy kereső van, vagy mind a két felnőtt keres a családban, de olyan alacsonyak a jövedelmek, hogy beleférnek ebbe a kategóriába. Akkor elmennek az önkormányzati hivatalba, k iállítják a kérőlapot, benyújtják. Az önkormányzat mit tud ez ügyben tenni? Elkezdi nézni, hogy mennyi az a pénz, ami rendelkezésre áll. Ha a határt ott szabja meg, hogy nagyon kis összeget ad, akkor több családnak tud ilyen támogatást adni. De ez a mérték ez már nagyon kicsi. Én gyakorlatban megnéztem, több településen előfordul, hogy lakhatási támogatást, 35 ezer forintokat adnak egy évre. Igaz, eléri több helyen a 1015 ezer forintot is, de ez nagyon kicsi. A mostani javaslat szerint 12 ezer forintnál k evesebbet nem lehet adni. Ez azt jelenti, hogyha egy adott településen a jövedelmi viszonyok olyanok, hogy nagyon sokan jogosultak e támogatási formára, akkor vagy nagyonnagyon kevés család kap ebből a támogatási formából legalább 12 ezer forintot, hogyha ezt a határt benne hagyjuk, vagy pedig át kell hogy térjenek egy másmilyen támogatási formára, amit a jogszabály engedélyez. Én úgy gondolom, hogy felül kellene ezt az 1000 forintos határt vizsgálnunk, és talán egy alacsonyabb határral megoldhatóak lennén ek ezek a problémák. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat egy nagyon jó javaslat. Nagy örömmel hallgattam, hogy Surján képviselő úr is összességében támogatta, és nagyon sok elemével egyetértett. Ez azt jelent i, hogyha az ellenzéki képviselők is támogatják a javaslatot, hogy akkor megalapozott ez a dolog, ennek ellenére én is úgy gondolom – mint több