Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 25 (229. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DEMETER ERVIN (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
3236 DEMETER ERVIN (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem először és vélhetően nem utoljára van az Országgyűlés elő tt az energiaszektor értékesítése, illetve az energiaszektor ára. Most az a kérdés, hogy a kormány hozotte megnyugtató megoldást, illetőleg döntötte a kormány, meglátásunk szerint a kormány jelen esetben nem döntött, csupán egy negyedévvel elhalasztotta a döntését. Csak emlékeztetőül mondanám, hogy az ellenzéki pártok politikai vitanapot kezdeményeztek az energiaszektor privatizációjáról, mert úgy látták, hogy a kormány elképzelései ellen mindenféleképpen fel kell emelni a hangjukat. Nevezetesen legjelent ősebb problémaként értékeltük, hogy több mint a felét, tehát többségi tulajdont kívánja a kormány értékesíteni. Ez nem a külföldi befektetőknek volt az igénye és az érdeke, hanem a kormány döntött így. Ezt követte egy viszonylag gyors értékesítés, ami azér t két kérdést mindenképpen felvetett. Az egyik kérdés az, hogy ki fogja ennek a gyorsan jött bevételeknek az árát megfizetni, a másik pedig, hogy milyen kötelezettségeket vállalt – ezzel együtt – a kormány. Erről a második kérdésről – még gondolom – lesz a lkalmunk bőven beszélni. Én talán arra szánnék egykét szót, hogy ki fogja ennek megfizetni az árát. Mi azt tapasztaljuk, hogy ezzel a döntéssel egy időben a kormány nem teremtette meg az árképzés megfelelő feltételeit, és kicsúszott a kezéből – gyakorlati lag – az árak feletti uralom. Ezért teljesen megtévesztőnek tartom azokat a vélekedéseket, mint például a miniszter úrtól hallottunk, hogy a kormányt a szociális érzékenység jellemezte, hogy a szakértelem módján lett a privatizáció végrehajtva. Hisz a szoc iális érzékenységhez hozzátartozik, hogy mind a mai napig nem készült a kompenzáció módjára konkrét javaslat, nem tegnap vetődött fel az energiaáremelés kérdése. Szeretném emlékeztetni önöket, ez egy halasztott döntés volt, tehát ez időben lehetőség lett volna arra, hogy a kompenzáció körét is kidolgozzák, erre mindig csak ígéreteket hallunk. Meglátásunk szerint a döntést csak egy negyedévre halasztotta el a kormány, ezért csak azt tudjuk elfogadni, hogyha döntene a kompenzáció módjáról – minél gyorsabban – (Az elnök pohara kocogtatásával jelzi a hozzászólási idő lejártát.) , és egy kiszámítható megoldással állnak elő a jelenlegi negyedévenként ismételt felülvizsgálatra kerül. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisz telt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kis Gyula frakcióvezetőhelyettes úr, MDF. Megadom a szót. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. És köszönöm a figyelmet, tisztelt Ház. Napirend előtt arról szeretnék szólni, hogy kinek az ügye az egészség ügye ma Magyarországon. Szerintem 10 millió állampolgárnak, hiszen születésünktől halálunkig vagy voltunk vagy vagyunk, vagy leszünk betegek, kivéve ha azt hisszük, hogy egészségesen fogunk meghalni. Ezzel szemben a m iniszterelnök úr úgy gondolja, hogy a magyar nép egészségügye a népjóléti miniszter úr magánügye, aki két héttel ezelőtt, a költségvetési tárgyalások kellős közepén – az őt ért támadások miatt – sebeit nyalogatni szabadságra vonult. Megfontolandó lemond, n em mond le, megy, vagy jön, vagy netán, mint a macska farka, ha bemegy, akkor kifele áll, ha fölmegy, akkor lefele áll. És eltelt a két hét és még mindig nem tudja senki, hogy mi lesz az egészségügy irányítással. Mindez történik egy olyan országban, amely – köztudottan – Európa legbetegebb nemzete. Egy olyan országban, amely lakosainál már csak néhány afrikai országban élnek rövidebben az emberek. Történik egy olyan országban, amelyik a nemzeti össztermék 7,5 százaléka helyett most már csak 6,3 százalékot k ölt az egészségügyre. Összehasonlításul, az Egyesült Államok a sokszoros nemzeti
