Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 18 (226. szám) - Az Egészségbiztosítási Alapból gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2951 elfogadása után nyomban közölte, hogy az előirányzatnál kevesebbet tud csak behajtani, tehát nagyobb lesz a hiány. Tehát az egész előte rjesztés olyan fantáziaszámokra épült, amelyek az említett nemzetközi szervezetek megtévesztésére voltak alkalmasak, meg a törvényesség látszatának az igazolására. A valóságban azonban a törvénysértéseket leleplezték. A kormány egészségügyi béremelést hajt ott végre anélkül, hogy erre a költségvetésben lett volna fedezete. Szeretném nagyon nyomatékosan hangsúlyozni, hogy nem a béremelést kifogásolom, sőt, hadd tegyem hozzá, a béremelés mértékét kifejezetten kevésnek tartom, tehát jelentősebb béremelést kelle tt volna végrehajtani. De azt szeretném kiemelni, hogy előkészítetlen volt ez a béremelés, és ebből további gondok következtek a költségvetést illetően, hiszen a helytelen előterjesztésnek a következménye, hogy a számok nem fogják megállni a helyüket akkor , hogyha azokat nem igazítják hozzá a valóságos tényekhez. További mulasztásként kell rámutatnom arra, hogy elkésett a pótköltségvetés benyújtása, kicsúsztak a fizetési határidőkből, ugyanis amikor látszik, hogy az ötmilliárd forint különbözet bekövetkezik , akkor rögtön be kellett volna nyújtani a pótköltségvetést. Többszörösen túllépték az ötmilliárd forintos összeget. Ebben az esetben a pótköltségvetés be nem nyújtása mindenképpen súlyos törvénysértést jelent, hiszen az államháztartási törvénytől kezdve t öbb más törvényt is megszeg ezzel a módszerrel. Ezt nem tudja pótolni semmiféle önálló képviselői indítvány. Sajnálatos módon azt sem mérték fel, hogy meddig kellett volna a vitának lezárulnia a pótköltségvetést illetően, hogy az egészségügyben fizetni tud janak. Ugye, valahogy az embernek az jut eszébe, hogy egy olyan ideológia alapján folyik az egész, mint amit valamikor Maróthy úrtól – pontosabban elvtárstól – hallhattunk még nevezetesen. Ő találta ki azt a fából vaskarikát, hogy vízlépcsőt és demokráciát . A jelenlegi kormány azt hiszem, hogy e téren is igazolja, hogy a réginek a jogutódja, mert ők pedig azt az elvet vallják, hogy pótköltségvetés plusz törvénymódosítás, amely nyilvánvaló képtelenség, elfogadhatatlan, ugyanolyan fából vaskarika, mint a "víz lépcsőt és a demokráciát" szlogen. A kormány úgy tesz, mintha semmi köze sem lenne ehhez a helyzethez, a törvénysértésekhez, ezért terjesztették be önálló képviselői indítványként azt az indítványt, amely – ne vegyék rossz néven, de nagyon aláhúzottan meg kell jegyeznem – a szokott dilettantizmusát tartalmazza a kormányzati előterjesztéseknek, sőt – igaz, ami igaz , ez az előterjesztés még a kormányzati dilettantizmust is messze felülmúlja. Az ugyanis értelmezhetetlen, hadd hivatkozzam mindjárt az 1. §ra, olyan megoldásokat tartalmaz, mint például a kiutalások teljesítéséhez szükséges összeggel túlléphető költségvetés. Kérem, ez olyan elképesztő jogszabályalkotási analfabetizmus, amelyhez hasonló, én úgy gondolom, az európai jogállamokban egyszerűen nem vo lna található. De a mi jogalkotási törvényünkkel is szöges ellentétben áll, összeg meghatározása nélkül olyan "gumiszabály" alkalmazása, hogy lépjék túl a kiadások teljesítéséhez szükséges összeggel, hát ez elképesztő. Mi lesz, ha ők azt fogják mondani, ho gy túllépik százmilliárddal, akkor állni fogja a költségvetés? Kérem, én úgy gondolom, hogy ilyen előterjesztésekkel a Ház elé állni nem lenne szabad, még akkor sem, ha a kormány áll mögötte. És tudom, hogy egy kicsit igazságtalan vagyok képviselőtársaimho z, amikor őket szidom, mert nem az ő előterjesztésük ez valójában, hanem a kormányé, és nem az ő dilettantizmusuk, hanem a kormány kollektív dilettantizmusa áll az előterjesztésnél. Ha jóváhagyja a Ház ezt az előterjeszté st, akkor fogunk egy olyan döntést hozni, amelyben nincs összeg. Persze erre visszajelezhetnék, hogy kérem, az úgynevezett párizsi békeszerződés 27. cikk (2) bekezdésének a végrehajtásával kapcsolatban előterjesztett határozati javaslatnál sincs összeg