Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 18 (226. szám) - Az Egészségbiztosítási Alapból gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP):
2952 meg határozva, tehát a Ház precedens joga alapján most már lehet sorozatban hozni olyan döntéseket, ahol nincs összeg meghatározva. De én úgy gondolom, hogy ez mégiscsak más, mert hiszen itt egy költségvetési döntésről van szó, költségvetési összeghatárt pedig úgy meghatározni, ahogy azt az előterjesztők tették, hogy a kiutalások teljesítéséhez szükséges összeggel léphető túl… Kérem, én nem tudom, hogy mit szólna az APEH, ha egy ilyen szerződéssel találkozna az ellenőrzései kapcsán, vagy nem tudom, hogy mit szó lna mondjuk az illetékkiszabási hivatal, hogyha egy ilyen szerződéssel akarna bárki is illetéket kiszabatni. Elküldené ügyvédhez az érintett felet. (17.40) Én is azt tanácsolnám a kormányzatnak, hogy most már végre az óriásplaketteken (Sic!) hirdetett nag ynagy szakértelméből valamit próbáljon mutatni, mert ez egyelőre, amit produkál, az a dilettantizmusnak az igazolása. Tehát végül is nem fogja tudni a Ház, hogy miről szavaz, milyen összegről dönt, csak szavazni fognak, de hát a kormányoldalt ez, úgy tűni k, hogy csak az alkotmánybírák választásánál zavarja, egyébként nem. Nos, én úgy gondolom, hogy a Független Kisgazdapárt ezt a hókuszpókuszt – mert kénytelen vagyok erre azt mondani, hogy ez egy hókuszpókusz megoldás, ennek semmi köze a szakmaisághoz , te hát ezt a Független Kisgazdapárt visszautasítja, és a kormányt felhívja, hogy lássa el végre a feladatát. Ha pedig nem tudja ellátni, akkor itt volna az ideje, hogy távozzon. Én erről a helyről nagyon nagy nyomatékkal szólítom fel most már a kormányt arra, ilyen törvénytelen előterjesztések támogatásával ne próbálja az alkotmányos rendet szétverni, látható, hogy a kormányzat képtelen megbirkózni az előtte álló feladatokkal. Kérem, ebben az esetben az egyetlen helyes döntés a távozás. Erre szeretném ösztökél ni a kormányt. Ennek ellenére ki kell jelentenem, hogy a mostani előterjesztést a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt kénytelen lesz megszavazni. (Taps és derültség a kormánypártok oldalán.) Mégpedig nem azért, mintha mindezt a sok törvénysérté st meg akarná bocsátani, hanem arról van szó, hogyha az előterjesztést nem szavazná meg, akkor a működésképtelenség helyzete állna elő. De ez nem változtat azon a helyzeten, hogy a Kisgazdapárt nem akarja az ártatlannak a szenvedését a dilettáns kormányzás miatt, ezért megszavazza. De ugyanakkor követeli, hogy most már tessék megnevezni a felelősöket: kik a felelősök – és itt név szerinti megnevezését kérjük a felelősöknek, nem általános megnevezést , tehát pénzügyi, mondjuk a pénzügyminiszter úr, a pénzüg yi államtitkár úr, így kérjük felsorolni. Tehát hogy kik a felelősök azért, hogy ilyen törvénysértések sorozata történik, hogy az egész Háznak támogatnia kell törvénysértést azért, hogy a vétlen állampolgárokat további károsodás ne érje. Tehát ezért a Függ etlen Kisgazdapárt nemcsak a felelősök megnevezését követeli, hanem azok megbüntetését is, és azért, hogy a kormányzat ne tudja a szokásos feledékenységét erre a kérelemre nézve is alkalmazni, már most bejelenthetem a Háznak, hogy a Független Kisgazdapárt beterjeszti azt az országgyűlési határozati javaslatot, ami a jelen törvénnyel, illetőleg törvénymódosítással kapcsolatos felelősség megállapítására és a felelősök megbüntetésére irányul. Ez a kisgazda álláspont, ez a kisgazda döntés. Tehát megszavazzuk a törvényeket, megszavazzuk az előterjesztést, de a mulasztók, a törvénysértők felelősségre vonásától nem vagyunk hajlandók eltekinteni. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Szilágyiné Császár Terézia képviselő asszonynak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!