Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 18 (226. szám) - Az Egészségbiztosítási Alapból gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KISS JÓZSEF, a napirendi pont előadója: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
2947 A bizottsá gban teljes egyetértés volt abban a tekintetben – mint ahogy az előzetes egyeztetések során is , hogy a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényhez hasonlóan természetesen ezt a törvényt is – a nemzeti hírügynökségről szóló törvényt is – hétpárti eg yeztetéssel kell, folyamatos hétpárti egyeztetéssel kell előkészíteni, és a lehető legszélesebb körű egyetértéssel kell elfogadni. Ehhez a kulturális és sajtóbizottság részéről még annyit szeretnék hozzátenni, hogy az Alkotmánybíróság döntése szerint már k ésésben vagyunk, és ezért is a bizottság is nagyon fontosnak tartja azt, hogy a törvényt az Országgyűlés még ebben az évben elfogadja, és a vita során meg tudjuk majd vitatni – és szándékunk szerint meg kell vitatnunk majd – még azt, hogy pontosan mennyibe n térhet el az MTI törvénybe foglalt garanciarendszere a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényben szereplő garanciarendszertől. Az előzetes egyeztetések során beszéltünk arról, hogy egyáltalán nem feltétlenül szükséges az, hogy azonos garanciarend szert építsünk ebbe a törvénybe, mint a rádió, televíziótörvénybe, hiszen a Magyar Távirati Iroda azért más jellegű intézmény, mint a közszolgálati rádiók és televíziók, és ezért a Magyar Távirati Iroda esetében van esély arra, hogy egy némileg egyszerűbb és olcsóbb struktúra is kielégítő biztosítékokat jelentsen a nemzeti hírügynökség működésének függetlenségére. Ebben a reményben és a további egyeztetés eredményességének reményében ajánlom tehát általános vitára a kulturális bizottság részéről a törvényj avaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Folytatására várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor. Most 15 perc szünet következik. Szünet után munkánkat az Egészségbizto sítási Alapból gyógyítómegelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitájával folytatjuk. (Szünet: 17.0017.15 Elnök: dr. Füzessy Tibor Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és Szili Sándor) Az Egészségbiztosítási Alapból gyógyítómegelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitája ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az Egészségbiztosítási Alapból a gyógyítómegelőző kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája és lezárása. Keller László, Kiss József és Gaál Gyula képviselők önálló indítványát T/3410. számon, a szociális bizottság ajánlását pedig T/3410/2. számon kapták kézhez kép viselőtársaim. Megadom a szót Kiss József képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának. DR. KISS JÓZSEF , a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Keller László ismertetné az előterjesztők nevében a véleményünket, és ha van rá mód, akkor én majd az összefoglal ót mondanám. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Akkor majd megadom a szót, köszönöm. Keller László képviselő úré a szó. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem tartozik egyedi eseti körbe az, hogy a társadalombi ztosítással összefüggésben átmeneti szabályozásra kényszerül az Országgyűlés. Most ezen túlmenően speciális átmeneti szabályozásról van szó, hiszen amire az