Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 18 (226. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A nemzeti hírügynökségről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2944 Az ülés napirendjének elfogadása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időta rtamára, a felszólalási időkeretekre és az előterjesztések együttes tárgyalására vonatkozó ajánlását kézhez kapták képviselőtársaim. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a házbizottság ajánlásával? Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazá s.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a házbizottság napirendi javaslatát elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a számvitelről szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés részletes vitájára a mai nap on nem tudunk sort keríteni, erre holnap délután – a határozathozatalok során – kerül sor. Ezt követően az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitájának lezárása után, a holnapi napon, este kerül sor az előterjesztés részletes vitájára. A nemzeti hírügynökségről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti hírügynökségről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az elő terjesztést T/3321es számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3321/1es és 15ös számon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyminisztériumi államtitká r, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az intézményes hírszolgáltatás a világban mintegy másfél évszázados múltra tekint vissza. Az 1880ban alapított Magyar Távirati Iroda alapvető feladata a hazai elektroniku s és nyomtatott sajtó, valamint a politikai, társadalmi és gazdasági szervezetek, illetőleg az egyének ellátása a legfontosabb magyar és külföldi eseményeket tükröző, időszerű információkkal. Az MTI tevékenysége igen sokrétű. A napi híreken kívül például s zakosított gazdasági, pénzügyi információkat, sajtófotókat, sajtódokumentációs anyagokat, valamint sajtógrafikákat is kibocsát, ezért szakmailag általános sajtóügynökségnek minősül. Mivel más országokról szóló híreket külföldön nem terjeszt, a nemzeti hírü gynökségek csoportjába tartozik. A Magyar Távirati Iroda, mint az ország egyetlen állami tulajdonban lévő közszolgálati hírügynöksége, jelenleg központi költségvetési szervként működik. A feladatairól, felügyeletéről és működési rendjéről szóló kormányhatá rozat értelmében az MTI a kormány közvetlen felügyelete alatt áll. Az Alkotmánybíróság 61/1995. (X. hó 6i) Abhatározata megállapította, hogy az említett kormányhatározatnak az MTI felügyeletéről rendelkező része alkotmányellenes. Egyrészt tartalmilag, mi vel nem tartalmaz garanciát a kormánynak a hírszolgáltatás terén megvalósítható befolyása ellen, másrészt formailag, mert az alkotmány előírása szerint a közszolgálati hírügynökség felügyeletét és vezetőinek kinevezését törvényben kell szabályozni.