Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 13 (225. szám) - Az ülésnap megnyitása - A társadalombiztosítás helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
2867 jelenti a jövőben a megoldást. A hirtelen felismerés azért meglepetés számunkra, mert a nyugdíjreform alapkérdéseiben egészen eme koncepció megjelenéséig széles szakmai és meglepő módon s zakmapolitikai egyetértés mutatkozott. Bárki, aki szembekerült a nyugdíjrendszer válságával, hamarosan szembe kellett hogy találja magát azzal a dilemmával, hogy egyszerűen zseniális nyugdíjrendszert lehetne alkotni akkor, hogyha valaki magára vállalná a j elenlegi nyugdíjak kifizetését. Mivel azonban természetesen senki nem jelentkezett erre a feladatra, számot kellett vetni azzal, hogy az a tény, hogy örököltünk egy válságban lévő nyugdíjrendszert és hogy jelentős felelősségünk van a nyugdíjasok életminősé gének, életkörülményeinek a javításában, ez jelentősen behatárolja mozgásterünket. Nos, a kormány egész egyszerűen megkerülte ezt a problémát, hogy mi lesz a jelenlegi nyugdíjasokkal és mondjuk az elkövetkezendő tíz évben nyugdíjba menőkkel, mert ugyanis a magyarázat, hogy hogyan fogjuk finanszírozni a nyugdíjakat az leginkább az önmagát hajánál fogva a mocsárból kirángató Münchhausen báró történetére emlékeztet. Ha ugyanis a fiatal generációk járulékukat nem e célra fizetik, hanem tőkefelhalmozásra, akkor a nyugdíjalapban hiány keletkezik. A nyugdíjalap hiányának rendelkezésére az állam kötvényt bocsát, a kötvényeket megvásároltatja a nyugdíjalapokkal, leginkább a biztonságos befektetés követelményére hivatkozva. A kötvények után kamatot fizet a járulékfize tő polgár adójából. A nyugdíjalapkezelő pedig tisztes hasznának levonása után a maradék kamatot mint hozamot jóváírja a polgár számláján. Ebben a konstrukcióban tehát a polgár befizette a járulékát mint tőkét a nyugdíjához, majd befizeti az adóját mint ha sznot a nyugdíjalapkezelőnek és mint hozamot a saját tőkéjére. És ez még a legjobb lehetséges forgatókönyv a kormány koncepciója szerint, mert az elképzelések szerint az állam csak a befizetett összegre vállal garanciát, ami annyit jelent, hogy ha ez a re ndszer működött volna korábban, akkor az az ember, aki húsz évvel ezelőtt befizette a fizetése felét, azaz 500 forintot, az most 500 forintot követelhetne az államtól akkor például, hogyha a nyugdíjalap kezelője olyan gondossággal kezelte a pénzét, mint a CoNexus az állami vagyont. (11.00) A chilei példa pedig, amit a javaslat mellett érvként szoktak felhozni, két okból rossz példa. Egyfelől azért, mert Chilében a nyugdíjreform nem úgy került bevezetésre, hogy a lakosság egynegyede nyugdí jas volt, másrészt igen dinamikusan prosperáló gazdaság merőben más konstruktúrájú népessége mellett hét darab nyugdíjalapnak sikerült mára csődbe mennie. Hát ettől lehet "XXI. századi békekölcsön"nek nevezni ezt az elképzelést. Nehéz is lenne másnak titu lálni, amikor egy kormány arra akarja kényszeríteni állampolgárait, hogy jövedelmük egy tekintélyes hányadát egy magáncégnek adják át kötelezően, mindennemű érdemi kormánygarancia nélkül. A kormány koncepciója tehát arról szól, hogy a kormány úgy juttatna pénzt bizonyos köröknek, méghozzá milliárdokat, hogy ezt velünk, fiatalokkal és nyugdíjasokkal egyaránt fizetteti meg. Hát ez is egy sikerdíjgyanús történet. Néhány szót hadd szóljak a tbönkormányzatokról. Most utalnék vissza az egykori BékesiCsehák meg állapodásra, amikor a Társadalombiztosítási Alappal középtávú hitelek formájában megfinanszíroztatták a költségvetés hiányát. Ezek a lépések meghozatalukkor nem arattak osztatlan sikert, kivéve talán a Valutaalapot. Elég általános volt ugyanis az a vélemén y, hogy a költségvetés hiányának finanszírozása talán mégsem a nyugdíjasok feladata lenne. Így hát érthető módon ekkor fogalmazódott meg az az igény, hogy valami módon távolabb kellene helyezni a Társadalombiztosítási Alapot a pénzügyi kormányzat keze ügyé ből. Erre akkoriban a legalkalmasabbnak az önkormányzatok látszottak. Ám a megvalósítása már ekkor sem tűnt könnyűnek. Tekintve, hogy az érdekképviseletek legitimitása ez idő tájt kevéssé volt makulátlan. Egy választás lebonyolítása pedig mind politikailag , mind pénzügyileg kétségesnek látszott. A helyzet azóta némileg megváltozott. A kormány már ha
