Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 6 (221. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló, 1991. évi LX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - HIDASI REZSŐ (MSZP):
2517 követésére kényszerítjük. A pénzkínálat növelésére vonatozó monetarista előírások esetében erről van szó, de bizonyo s fokig ilyen hatása azoknak az árfolyamrendszereknek is, ilyen például a jelenleg Magyarországon érvényben lévő kúszó leértékelés rendszere, amelyek a hazai fizetőeszköz árfolyamát valamilyen stabil devizához, devizakosárhoz kötik. A két megoldás azonban itt is összefügg egymással: empirikus tapasztalatok azt mutatják, hogy a szóban forgó devizák stabilitásánál az átlagnál függetlenebb jegybankok őrködnek. A stabil és állandó szabályok alkalmazásával szemben a legkomolyabb ellenérv az, hogy az efféle szabá lyok igen könnyen merevvé válnak, és az optimális alkalmazkodás gátjai lehetnek, amikor rugalmas választ kellene adni előre nem látható gazdasági sokkok vagy a külső körülményekben bekövetkezett változások következményeire. A jegybanki függetlenség intézmé nyi szavatolása mögött sokszor politikai számítások húzódnak meg. A politikusok számára, erre számtalan példát nyújt a Fed és az amerikai képviselőház közti kapcsolat története, igen kényelmes megoldás a független jegybankot és a jegybankelnököt bűnbakként használni, ha a gazdaság teljesítménye elmarad a várakozástól. A jegybanki függetlenség igen szorosan összefügg a jegybank által követett monetáris politika jellegével. A független jegybankok és jegybankelnökök hajlamosak konzervatívabb, azaz kevésbé akti vista gazdaságpolitikát képviselni, mint a kormány vagy a parlament szigorúbb ellenőrzése alatt álló társaik. A temporális inkonzisztencia jelenlétéből fakadó szavahihetőségi problémák megoldásához a jegybanki függetlenség azzal is hozzájárul, hogy segít m egteremteni az árstabilitás fenntartásán következetesen őrködő jegybank reputációját, amennyiben az efféle reputáció a jegybank múltbeli teljesítményein és gazdaságpolitikai elveinek határozott érvényesítésén alapszik. Ez a reputáció aztán olyan bizalmi tő két jelent, amelyről mindenki tudja, hogy a bank elveszítené, ha megszegné az ígéreteit. A szóban forgó reputáció kiépülése hosszú tanulási folyamat eredménye, amely gyorsabb vagy lassabb lehet például attól függően, hogy milyen rövid vagy hosszú időszakra terjed ki a nagyközönség emlékezete. Ha az állampolgárok gyorsan felejtenek, akkor viszonylag könnyű reputációt építeni, ha viszont a múltban követett gazdaságpolitikai gyakorlat cikcakkjai sokáig megmaradnak a választók emlékezetében, akkor az árstabilit ás fenntartásán őrködő jegybank reputációját tovább tart kialakítani. A populista kísértésnek ellenállni képtelen alkotmánybíróságok gazdasági szerepvállalásának következményeit ismerjük LatinAmerika háború utáni gazdaságtörténetéből és nyilvánvalóan arra sincs semmiféle garancia, hogy független jegybankok vagy jegybankelnökök egyedül vagy szövetségben más érdekcsoportokkal nem kezdenek saját gazdaságpolitikai vagy éppen politikai programjuk megvalósításába. Annál is inkább fennáll ez a lehetőség, mert a j egybanknak az esetleges külső gazdasági sokkokra való rugalmas reagálás érdekében gyakran egyszerre kell mérlegelnie az infláció elleni harc és a gazdasági növekedés élénkítése, a munkanélküliség csökkentése szempontjait és a döntés itt jobbára csak gazdas ágpolitikai szemmérték és arányérzék dolga. Nincsenek ugyanis olyan elméleti eredmények, amelyek egyértelmű útmutatást adnának a két szempontrendszer optimális elegyítésének meghatározásához. A mechanikus szabályokhoz mereven ragaszkodó jegybank ilyenkor f eleslegesen növelné a munkanélküliséget és ezzel hibát követne el. A fenti probléma, a "Ki őrzi az őrzőket?" vagy "Ki ellenőrzi az ellenőrt?" jellegű problémák osztályába tartozik. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a kollektív önkorlátozást megtestesítő törvényi vagy alkotmányos garanciákkal körülbástyázott intézmények maguk is ki vannak téve azoknak a kísértéseknek és azoknak a korrózív hatásoknak, amelyek kiküszöbölése vagy enyhítése érdekében megszülettek. (16.50) Ebből viszont az következik, hogy ige n körültekintően kell eljárnunk, amikor arról döntünk, hogy milyen mértékben adunk szabadkezet azoknak, akiket - az Odüsszeuszmetafórához visszatérve - arra kérünk, hogy kezüket megkötve védjenek meg bennünket önmagunktól. Kevésbé elvontan és
